A térfigyelő kamera "orra" előtt fosztogatott a pancser tolvaj

2016.07.27. 11:23

Egy alvó férfi volt az áldozata.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat T. Lajos 35 éves budapesti lakossal szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendőrség honlapján megjelent híradás szerint a férfi még július 23-án 19 óra 49 perckor a Budapest VIII., Népszínház utcában odalépett az alvó sértetthez, majd védekezésre képtelen állapotát kihasználva eltulajdonította a karóráját. T. Lajos ezután – további értékeket keresve – átkutatta a zsebeit, erre a sértett felébredt, ezért a férfi elsétált a helyszínről.

A bűncselekmény elkövetését térfigyelő kamera rögzítette. A rendőrök az elkövetőt tíz perc múlva elfogták, majd nála megtalálták az ellopott karórát.

A nyomozók T. Lajost előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Az illetékes bíróság július 26-án elrendelte a férfi házi őrizetét.

Videó: police.hu

.