A Bak kevésbé képes kikapcsolódni, a Nyilas könnyedén túlteszi magát még a legbonyolultabb problémán is, az Ikrek próbálja kikúrálni magát.
Kos (március 21.-április 20.)
Csupa energia, ezért már nem vágyik lustálkodásra. Energikus és ezeket az energiákat mindenképpen le kell vezetnie. Ezért elhatározza, hogy csapatot szervez az ismerősei és a barátai közül és egy jó nagyot kirándul velük. Sajnos csalódnia kell, mert csak alig néhány embert képes kicsalogatni a jó levegőre. A kifogások már nem is érdeklik, hisz nem erőltethet semmit.
Bika (április 21.-május 20.)
Nem jó a közérzete és úgy érzi, hogy a megfázás réme fenyegeti, pedig semmi kedve nem lenne otthon maradni és az ágyban feküdni. Szereti az otthona adta biztonságot, de most inkább programokat tervez az elkövetkező napokra, Némi kikapcsolódásra, esetleg egy kisebb utazásra vágyik, hiszen a rengeteg elfoglaltsága miatt mostanában erre nem volt lehetősége.
Ikrek (május 21. – június 21.)
Próbálja meg kikúrálni magát, ha egy kicsit többet evett az ünnepek alatt a kelleténél. Ehhez persze szüksége van önuralomra, hogy ellent tudjon állni a finom falatoknak. Természetesen köthet kompromisszumot is, hogy majd egy másik alkalommal fogja vissza magát, hiszen nincs mindig karácsony. Viszont akkor számolnia kell a fölösleges kilókkal.
Rák (június 22. – július 22.)
Holnap már az élete visszatér a régi kerékvágásába, amit nagyon sajnál, mert nagyon jól teltek az ünnepek. Végre szeretet és béke költözött az otthonába és minden úgy alakult, ahogyan azt eltervezte. Igaz, hogy igyekezett kitenni magáért, de nem bánja, mert lét eleme a gondoskodás és igyekszik szeretetet adni másoknak. Ezért képes akár áldozatot is hozni.
Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Nem egészen így képzelte a mai napját és emiatt meglehetősen csalódott. Biztos volt benne, hogy az ajándékai mindenkinek elnyerte a tetszését. Ám, hogy közeleg a kicserélés lehetőségének a napja, kénytelen elviselni, hogy vissza fogják vinni. Pedig mindenkinek a kedvébe akart járni és számolatlanul költötte a pénzt. A csalódást most még nehéz megemésztenie.
Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Élvezi, hogy otthon lehet a szerettei körében és nem kell elmennie sehová. Szerencsésnek érzi magát, hogy túl van a munka dandárján és már nem kell semmit sem készítenie. Idén karácsonykor is sikerült rengeteget dolgoznia, szinte a végkimerülés határáig, és nem kevés pénzt kiadnia. Pedig megfogadta, hogy lecsökkenti a kiadásokat, amiből megint nem lett semmi.
Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Ahány ház annyi szokás, emiatt nem érdemes mérgelődnie. Vitába sem érdemes bonyolódni, ha az egyik rokonával nem azonos a véleménye. Attól még nagyon finom lehet az étel, mert nem úgy készíti el, ahogy ön szokta. Azért vigyázzon, hogy a megjegyzésével ne sértse meg. Inkább kóstolja meg, és ha nem ízlik, akkor is dicsérje. Legfeljebb nem kér többet belőle.
Skorpió (október 23. – november 21.)
Tegye félre a sértettségét és keresse meg legalább telefonon, azokat a barátait vagy ismerőseit, akik túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy folyamatosan tartsák a kapcsolatot önnel. Nem kell attól tartania, hogy maguktól keresni fogják, mert általában csak akkor szokták újra felvenni a kapcsolatot, ha szükségük van valamire. Ők az érdekbarátok, de mit tud tenni.
Nyilas (november 22. – december 21.)
Könnyedén túlteszi magát még a legbonyolultabb problémán is, szerencsére nem vesz semmit túlságosan a szívére. Inkább a mindenki számára kielégítő megoldáson töri a fejét. Eddig általában inkább a szívére hallgatott, most viszont a józan eszét hívja segítségül. Abban bízik, hogy így kevesebb hibát követ el, és nem kell majd megbánnia semmit.
Bak (december 22. – január 20.)
Kevésbé képes kikapcsolódni, mert egy olyan hírre vár, ami jelentősen befolyásolja majd az élete elkövetkező időszakát. Tisztában van vele, hogy jobb lenne, ha inkább kipihenné magát, mint feleslegesen izgatnia, de nem képes elterelni a gondolatait. Pedig a fölösleges idegeskedéssel csak árt a szervezetének, és a hír előbb, vagy utóbb de megérkezik.
Vízöntő (január 21. – február 19.)
Akkor se mutassa ki az valódi érzelmeit, ha a rokonok vendéglátásához semmi kedve sincs. Igyekezzen jó képet vágni a dologhoz, mert csak néhány óráról van szó. Még akkor viselje el őket, ha nem találják meg a közös érdeklődési kört, hiszen nem lehet mindenkivel azonos hullámhosszon. Azon is tegye túl magát, ha a látogatás miatt felborul a tervezett programja.
Halak (február 20. – március 20.)
Amennyiben nem nagyítja fel még a legkisebb problémát sem, akkor a magánélete kiegyensúlyozott marad. Alaposan gondolja át, amikor a kákán is csomót keresne. Óvakodjon attól, hogy túlságosan bezárkózzon, ha a vita már kialakult és nem tudja elviselni, ha nincs igaza. Használja ki az ünnepek adta pihenést és töltsön minél több időt a szeretteivel.