Futó kaland eszébe se jusson - napi horoszkóp 2016. december 7.

2016.12.07. 08:03

A Vízöntőnek hivatalos ügyei intézésével telik a napja, a Bika az elmúlt időszak sikerei miatt sok ellenséget szerzett magának, a Ráknak nagyobb türelemmel kell lennie családtagjai iránt.

Kos (március 21.-április 20.)
A hatékonyságra fekteti a hangsúlyt és a lehető legtöbbet szeretné kihozni az adott helyzetből. A gondot csak az okozza, hogy a túlzott célra törekvésével minden szívfájdalom nélkül keresztezi mások útját. Sajnos ebben az esetben is előtérbe kerül a Kos jegyre jellemző önzés, amivel nem arat népszerűséget. Sőt üzleti téren kimondottan kára származhat még belőle.

Bika (április 21.-május 20.)
Az elmúlt időszak sikerei miatt sok ellenséget szerzett magának, még az olyan barátok is irigyelhetik, akikről még álmában sem gondolná, hogy képesek lennének ártani. Jóhiszeműsége miatt csalódások érik, de ne eméssze sokáig magát, mert ezektől az emberektől búcsút kell vennie. Bármennyire is sajnálja, de ezeknek a kapcsolatoknak már lejárt az idejük.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Szívpanaszok léphetnek fel, ami nem az érzelmei miatt lépnek fel. Érdemes lenne elmennie egy alapos kivizsgálásra, de addig is ajánlatos, hogy visszavegyen a tempójából. Az állandó rohanás és nyüzsgés nem tesz jót a szívének, de az idegrendszerének sem. Nyugtalanságát relaxációval vagy jógával kiválóan ellensúlyozhatja. Iratkozzon be egy tanfolyamra.

Rák (június 22. – július 22.)
Nagyobb türelemmel kell lenni a családtagjai iránt, mert ők nem tehetnek arról, hogy nem érzi jól magát a bőrében. Inkább keresse meg rosszkedvének az okát, és mindenképp találjon rá megoldást. Ne hagyja, hogy a pillanatnyi hangulata befolyásolja a tetteit, mert ezzel elkerülheti, hogy magára haragítsa szeretteit. Vajon fordított esetben ön mit tenne?

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Türelemmel a mai napon hadilábon áll, mert minél hamarább célhoz akar érni. Nem sokat teketóriázik, ha egy lassúbb tempójú emberrel hozza össze a sors. Türelmetlenségének azonban hamar meg kell fizetnie az árát, ezért jobban tenné, ha kicsit lassítana. Ugyanis látványos sikereket csak akkor érhet el, ha képes együttműködni másokkal. Próbálja meg!

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Eltúlozza a dolgok jelentőségét, mert olyan dolgokat lát bele a kapcsolatában, aminek semmi köze az igazsághoz. Az is egy dolog, amit gondol, és az is, ami a valóság. Mielőtt végleges döntést hozna, aludjon rá egyet. Ugyanis önmagának okoz gondot azzal, hogy a vágyait kivetíti a világra és meglepve tapasztalja, hogy a valóság nem olyan, mint ahogy remélte.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Egy ügyes húzással megfordíthatja a dolgok állását és a javára fordíthatja. Ám csak akkor jár sikerrel, ha a szokásától elérően keményebben lép fel. Természetesen nem könnyű egy megszokott és jól bevált útról letérnie, de most csak így juthat előbbre. Még, ha nehezére is esik, próbáljon meg határozottan fellépni, akkor is, ha ezzel veszíteni fog a népszerűségéből.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Bánjon óvatosan az intenzív érzelmeivel, mert nem kell mindent kimondania, amit gondol. Inkább legyen titokzatos, hogy az illető ne tudja, hogy hányadán áll is önnel. A bizonytalanság ébren tartja a szerelem tüzét, de vigyázzon arra, hogy ne legyen megbízhatatlan. A karizmatikus személyiségével bárkit könnyen az úja köré csavarhat, nincs mitől tartania.

Nyilas (november 22. – december 21.)
Büszkesége miatt kevésbé együttműködő és nem képes belátni, hogy hibázott. Pedig nem kellene semmi mást tennie, mint elnézést kérnie és máris szent lenne a béke. A nyakas ember köztudott, hogy inkább törik, de nem hajlik, ezért ne kövesse az ő példáját. A kedvesét valószínű, hogy nem a makacsságával varázsolta el, de kedvességével még megteheti.

Bak (december 22. – január 20.)
Értékes ajándékon töri a fejét, de még nem tudja, honnan teremti elő rá a pénzt. Szeretné elkápráztatni partnerét, de ha nem tud pénzt szerezni, nem lesz belőle semmi. Kölcsönkérni eszébe sem jut, mert anyagi téren annál sokkal józanabb, hogy elkötelezze magát, és hosszú távon eladósodjon. Ám, amikor szerelemről van szó, az érzelmei a józanész fölé kerekednek.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
A hivatalos ügyei intézésével telik a napja, emiatt az sem tudja, hogy hol áll a feje. Elmarad a más, fontosabb teendőivel, ami miatt még idegegesebb. Szeretné beosztani az idejét, de önhibáján kívül képtelen, így kénytelen a szabadideje rovására is a munkájával foglalkozni. Nagy szerencséje, hogy a családja megérti gondjait, és amiben csak tudnak, segítenek.

Halak (február 20. – március 20.)
Futó kalandba eszébe se jusson belemenni, mert nem tudhatja, hogy a sors kivel hozza össze. A bolygóállások nem kedveznek érzelmi téren a kockázatvállalásnak, bár lehet, hogy erre nem is gondol. Anyagi téren viszont szerencse kíséri, ezért bátran befektetheti a pénzét, ne féljen a kockázatvállalástól. Végzetes hiba lenne, ha a két területet mégis összekeverné.

.