2005.08.30
A kávé egészségesebb a zöldség- vagy gyümölcsféléknél, mert jóval erőteljesebb antioxidánsforrás – állítják amerikai kutatók.
2005.08.29
A Fidesz Szombathelyi Szervezete és Frakciója a következő sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:
2005.08.29
A hétvégén Malmőben átadták Európa legmagasabb lakóépületét, a 190 méter magas Turning Torsót.
2005.08.27
Az Amerikai Filmipari Szövetség beperelte a LokiTorrent fájlcserélői hálózat felhasználóit, a szervereken talált logfájlok alapján - írja az sg.hu. Az eset a hazai internetes közösségre nézve is érdekes tanulsággal szolgálhat, hiszen mint azt az is ismert egy március végi ASVA akció eredményeképpen is jelentős mennyiségű logfájlt vizsgál a hazai rendőrség.
2005.08.26
A délutáni eső miatt elmaradt a Karneválszínház mai, fél 6-os előadása. A megjelent közönségnek be kellett érni egy rögtönzött, humoros, 10-15 perces közönségtalálkozóval.
2005.08.29
Gyors kármentésre van szükség a Fidesz vezetőinek felelőtlen kijelentései miatt – mondta hétfőn Szombathelyen az MSZP elnöke.
2005.08.29
A számítógépes játékok történetének harmincöt évét öleli fel a „World of Games” nevű kiállítás Bécsben. A klasszikus játékoktól a legmodernebb konzolokig a teljes palettát felvonultató tárlaton nemcsak nézni, de játszani is szabad a kiállítási tárgyakkal.
2005.08.28
A csatorna új saját gyártású és licence műsorokat indít el.
2005.08.26
Biztonsági okokból elmaradt a pénteken 21 órára tervezett tüzes játék is.
2005.08.26
Tegnap délután a 8-as főúton Alsóújlakon a Csurgó utcai kereszteződésben tehergépkocsi gyalogost gázolt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.