2014.02.11
Családjával együtt Magyarországra költözött Malina Hedvig, aki ellen azért folytatnak évek óta húzódó eljárást a szlovák hatóságok, mert állításuk szerint a felvidéki magyar nő hazudott, amikor azt vallotta: Nyitrán 2006-ban megverték, mert magyarul beszélt az utcán.
2014.02.11
Még egy ideig Győr közelében vesztegel az Il-18-as repülőgép, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök adott ajándékba egy hónapja, nyolcvanadik születésnapjára Rudolf Schusternek, Szlovákia korábbi államfőjének, mivel a szlovákok nem tudják elvinni az utasszállítót – írta keddi számában a Kisalföld.
2014.02.10
2014.02.10
2014.02.10
Több mint 17 milliárd forintból, a tavalyinál nyolcadával nagyobb összegből gazdálkodik Sopron az idén. A városi közgyűlés hétfőn 12 támogató és 3 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el az önkormányzat költségvetését.
2014.02.11
2014.02.10
2014.02.10
A köztársasági elnöki hivatalnál demonstráltak az Összefogás pártjai az ellen, hogy Áder János államfő aláírta a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló törvényt.
2014.02.10
Saját városüzemeltetési társaságától vásárol stadiont Sopron önkormányzata - döntött hétfői ülésén a városi közgyűlés.
2014.02.10
Ketten könnyebben sérültek.