2014.02.06
A rendőrség ügyeletét a mentőszolgálat munkatársai értesítették arról, hogy 2013. június 12-én 20 óra 30 perc körüli időben Écsen, a horgásztó partján egy nőt megkéseltek, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.
2014.02.05
2014.02.05
2014.02.05
2014.02.05
Szakorvos nélkül és a számlaadást többnyire kikerülve működött egy fogorvosi rendelő Zalában; a kuruzslás miatt folyó rendőrségi eljárás mellett az adóelkerülés miatt is felelnie kell a rendelő működtetőinek.
2014.02.06
2014.02.05
2014.02.05
2014.02.05
Egy öttagú soproni család vehette át azt az ajándékcsomagot, amely a tízezredik látogatónak járt. "Már terveztük egy ideje, hogy megnézzük a kiállítást, de csak most volt időnk. Úgy gondoltuk, ez jó családi program lesz iskola, óvoda után. A gyerekeknek előzetesen annyit mondtunk, hogy egy ismert magyar festő munkáit láthatják, az élményeket pedig otthon megbeszéljük".
2014.02.05