2012.02.28
2012.02.28
Közel egymilliárd forintos vasútbiztonsági fejlesztés indul a GYSEV-nél, a 982,6 millió forintos, 85 százalékban uniós, a fennmaradó részben magyar kormányzati finanszírozásban megvalósuló fejlesztés eredményeként öt Győr-Moson-Sopron és három Vas megyei átkelőben szerelnek fel csapórudas félsorompót, 23 helyen jobban látható és hosszabb élettartamú LED-izzókat szerelnek a fényjelzőkbe.
2012.02.28
Pénzügyi vita miatt lakatossal akarta felnyittatni a sümegi önkormányzat kedden a régi mozi épületében kialakított tévéstúdiót, amelyet a városi tévé korábbi üzemeltetője zárt le; az önkormányzat és az Infonext kft. között több per is folyamatban van.
2012.02.27
2012.02.27
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az a férfi, aki másfél évvel ezelőtt 859 ezer forintot zsákmányolva kirabolta a karmacsi takarékszövetkezeti fiókot.
2012.02.28
A benyújtott kezdeményezések közül mindössze két olyan javaslat érkezett Zalában a települések járási besorolásával kapcsolatban, amelyek szakmailag nem támogathatóak: nem indokolt, hogy Zalakaros és térsége önálló járás legyen; Nova pedig Lentihez és nem Zalaegerszeghez tartozna majd.
2012.02.28
A németországi központú Rehau több mint hatvanmillió eurós beruházással 26 ezer négyzetméternél is nagyobb üzemet épít a Győri Ipari Parkban, közvetlenül az Audi-gyár közelébe.
2012.02.28
2012.02.27
Csak saját felelősségükre használhatják a pilóták a győri Petz Aladár megyei kórház új helikopter-leszállóját, amely elkészült ugyan, de még nincs meg a használatba vételi engedélye.
2012.02.27
A 42 éves, büntetett előéletű keszthelyi férfit múlt kedden fogták el, majd vették őrizetbe. A gyanúsított lakásán tartott házkutatás során a rendőrök lefoglaltak több baseballsapkát, riasztófegyverbe való lőszereket, valamint egy forgótáras fegyverhez tartozó használati utasítást.