Nagy eseménynek ígérkezik a szombathelyi magyar dal napja: várják a további ötleteket

2012.04.19. 19:38

Szombathelynek láthatóan nemcsak zenakarokból, de ötletekből sincs hiánya. A csütörtöki sajtótájékoztatón megjelent Puskás Tivadar polgármester is.

Szombathely a magyar dal méltó fővárosa szeretne lenni, ezért már most megkezdik a felkészülést a szeptember 9-iki rendezvényekre. Erről a város vezetői és a felkészülést irányító Agora Szombathelyi Kulturális Központ munkatársai számoltak be csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere megtiszteltetésnek és komoly lehetőségnek nevezte, hogy Eger és Nyíregyháza után idén a vasi megyeszékhely lehet az országos rendezvénysorozat központja, "minden szem és fül rá szegeződik".

Magyar dal sajtótájékoztató Szombathelyen


Lazáry Viktor alpolgármester szerint a rendezvénysorozat eddigi sikere is azt jelzi, hogy a magyar dalnak nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van, Magyarországon pedig rendkívül sok a tehetséges dalszerző és együttes.

Grünwald Stefánia, az Agora igazgatója elmondta: habár szeptember 9. még távoli dátumnak tűnik, de már most hozzáláttak a felkészüléshez, a programok szervezéséhez. Az már biztos, hogy a magyar dal napját országos óriásplakát-kampány előzi majd meg és a Magyar Televízió is többórás közvetítéssel számol be róla.

A rendezvénysorozatot természetesen Presser Gábor Kossuth-díjas zeneszerző, a magyar dal napjának alapítója nyitja meg,

Két színpadon zajlanak majd az események: a délelőtt a gyerekeké, délután és este fellépnek a város legismertebb zenekarai, a Lord, az Ocho Macho és az Anima Sound System. A műsorba meghívást kap a két korábbi dalfőváros, Eger és Nyíregyháza egy-egy népszerű zenekara, a Kerekes Band és a Jurij, de a tervek szerint ott húzza a Csík Zenekar is - sorolta.

Prieger Szabolcs, az Agora igazgató-helyettese elmondta: szeptember 8-án több kísérőrendezvénnyel szeretnék ráhangolni a közönséget a vasárnapi koncertekre. A magyar dal napja előtti szombaton rendezik meg az ISIS Big Band Fesztivált, amelyen a bigband zenekarok természetesen magyar dalokat is játszanak. Szombathelyi koncerteken készült fotókból rendeznek kiállítást, az Agora Savaria Filmszínházban pedig nagy sikerű magyar koncertfilmeket vetítenek.

Tervezik, hogy megrendezik a magyar dalszövegírók konferenciáját, amelyre szeretnék meghívni Bródy Jánost és Kovács Ákost is. Interaktívvá szeretnék tenni a magyar dal napját, ezért be akarják vonni a helyi rádiókat és internetes portálokat is - fűzték hozzá a szervezők.

A város éttermeiben magyar dalokban szereplő vagy azokat idéző ételeket szolgálhatnának fel, a pékségek hangjegy alakú süteményeket süthetnének, a belvárosi kirakatokat pedig úgy rendeznék be, hogy azokból rá lehessen ismerni neves magyar előadókra - sorolták az egyre csak szaporodó ötleteket.


Mivel az Alon lelkes támogatója a rendezvénynek, közzétesszük a sajtótájékoztatón kapott sajtóanyagot.

Egyrészt azért, hogy mindenki  képbe kerüljön, hogy is van készülőben, másrészt azért mert olvasóinknak is lehetnek ötletei, mivel lehetne még feldobni az eseményt.

Ahogy az alábbiak mutatják, a rendezők fantáziája már alaposan megmozdult:

SZOMBATHELY
A MAGYAR DAL FŐVÁROSA
(sajtóanyag)
2012
Magyar Dal Napja – Szombathely, Fő tér

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ koncepciójának, programjainak mindig is középpontjában állt a zene és a zenei kapcsolódási pontok keresése. Ez utóbbiakra építettük fel jelen pályázati anyagunkat, amellyel elnyertük a Magyar Dal Fővárosa címet 2012-ben.

Városunk, Szombathely komoly zenekultúrával rendelkezik. A Savaria Szimfonikus Zenekar és a Bartók Béla Zeneiskola hagyományosan a komolyzene felé terelte a fiatalokat, de mindig voltak olyanok, akik nem a szokványos keretek között keresték zenei önmegvalósításukat. A 60-as évektől kezdve gomba módra szaporodtak a könnyűzenei együttesek Szombathelyen is, előbb az angolszász mintát utánozva, később megtalálva saját hangjukat, saját dalaikat.

A város mindig szerette a zenét. Szombathely fontosabb kulturális rendezvényeinél megállapítható, hogy a „zene” mindig kapcsolódási pont. Így van ez a Savaria Karnevál, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál és az AGORA Nyár esetében is. Az elmúlt év közönségsikere, pedig arra sarkallt minket, hogy idén is résztvevői legyünk a Magyar Dal Napjának. A közös gondolkodás és a tavalyi 5 ezres nézőszám megerősítette a gondolatot, pályázzuk meg a Magyar Dal Fővárosa címet.

A generációkon átívelő rendezvény fő célja, a magyar zene népszerűsítése. A szombathelyi szervezőnek, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központnak pedig a hagyományteremtés. Az hogy a város és más támogatók segítségével minden év szeptemberének második vasárnapján magyar dalok szóljanak a Fő téren, sok ezer befogadónak, „műfaj függetlenül”, ingyenesen.

Természetesen fontos, hogy a Magyar Dal Fővárosa „más” legyen, mint a többi helyszín, ezért már az elején felvázoltuk főbb irányokat. Fontosnak tartottuk, hogy nemcsak a ZENÉT magát, hanem annak hatásait, kísérőjelenségeit is górcső alá vegyük!

A program alapelvei:

Műfaji sokszínűség
A magyar dalkultúra a népdaloktól, a műdalokon át, egészen a progresszív, alternatív törekvésekig rendkívül szerteágazó. A Magyar Dal Napján szinte minden műfajba szeretnénk belekóstolni. Lesz világzene, jazz, klasszikus pop és rockzene, megjelennek az alternatív irányzatok, lesz reggae és ska.

A dalszöveg fontossága
Szeretnénk megrendezni a Magyar Dalszövegírók Találkozóját. Városunkban már évek óta hagyomány, hogy fiatal pályakezdő zenekarok szövegírói hónapról hónapra összejönnek és bemutatják egymás dalszövegeit „prózai formában”. Erre a hagyományra építve kis hazánk legjelesebb szövegíróit látnánk vendégül, meghívásos és jelentkezéses alapon a Magyar Dal Napját megelőzően. Párhuzamosan az interneten meghirdetnénk a „minden idők legjobb magyar dalszövege” versenyt.

A zene és a társművészetek kapcsolódása
A zene mindig ihlető forrása volt a társművészeteknek. Mi most a Magyar Dal Napján az irodalom és a fotóművészet kapcsolódási pontjait keressük a zenével egy kiállítás és egy „találkozó”formájában.

Ez a zenekar szombathelyi!
Vannak olyan zenekarok, amelyek nevének említésekor rögtön beugrik, honnan is indultak. Ilyen a Tankcsapda kapcsán Debrecen, a Kispál kapcsán Pécs, a Lord, az Anima és az Ocho Macho kapcsán Szombathely. A szervezők számára fontos az, hogy az országos nyilvánosság előtt is bemutassák, hogy milyen „szombathelyi dalok” is születtek az elmúlt évtizedekben.

Fővárostól Fővárosig
A cél, hogy kontinuitást biztosítsunk a korábbi Magyar Dal Fővárosokkal, Egerrel és Nyíregyházával. Meghívást kapnak programunkra a korábbi „székhelyek” reprezentáns zenekarai: a Kerekes Band Egerből, és a Jurij Nyíregyházáról.

Interaktivitás
Fontos szervezői szempont a közönség interaktív bevonása a programba. A kiegészítő programok, játékok jelentős része is ezt a célt szolgálja. Cél, hogy a csendes szemlélőből, hangos, aktív résztvevők legyenek.

Média a Magyar Dalért
Szeptember 9-én szeretnénk, hogy a helyi média is 100 %-ban a magyar dal ügyét képviselje. A helyi rádiók kizárólag magyar számokat sugároznak, a helyi internetes portálok, az online felületek pedig interaktív módon számolnak be a nap eseményeiről.

Nézzük a tervezett részletes programot!

PROGRAMTERV

A rendezvény elképzelésünk szerint több helyszínen bonyolódik, és a szeptember 9-i fő napot megelőző szombaton felvezető programokkal kezdődik. Pályázatunk alapvetése, hogy országos jelentőségű produkciók mellett bemutassuk városunk zenei életének sokszínűségét.

Felvezető nap – 2012. szeptember 8., szombat

 Szombathelyi Big Band Fesztivál
10.00-22.00 óra
Helyszín: Fő tér
A már hagyományosan megrendezett Szombathelyi Big Band Fesztivál idén is felvezető programként szolgálná a Magyar Dal Napját. Az 60-as, 70-es évek magyar táncdalai a fellépő big band zenekarok előadásában, sajátos feldolgozásban szólalnak majd meg városunk Fő terén.

 Magyar koncertfilmek napja
15.00-21.00 óra
Helyszín: AGORA – Savaria Filmszínház (nagyterem)
Szomjas György: Kopaszkutya (1981)
Koltay Gábor: A koncert (1982)
Tímár Péter: Moziklip (1987)
Merényi Dávid: Napozz holddal (2010)

Magyar Dalszövegírók Találkozója
15.00-21.00 óra
Helyszín: AGORA – Savaria Filmszínház (kamaraterem)
Találkozás és beszélgetés hazánk legjelesebb szövegíróival.
Kiállítás a legjelentősebb magyar dalszövegekből (az AGORA – Savaria Filmszínház aulájában).
A „minden idők legjobb magyar dalszövege” internetes verseny eredményhirdetése.
Tervezett vendégek: Bródy János, Kovács Ákos, Lovasi András

Szombathely – koncertváros! - fotókiállítás
17.00 óra
Helyszín: AGORA Szombathelyi Kulturális Központ (Szalon, Pincegaléria, Terasz)
Kiállításmegnyitó a sajtóban megjelent vagy eddig „eltitkolt” koncertek fotóiból. Várjuk a fotós kollégák jelentkezését!

Magyar Dal Napja – 2012. szeptember 9., vasárnap

MDN MinDenkiNek!
14.00-23.00
Helyszín: Fő tér

AGORA Színpad
Ezen a színpadon széles műfaji skálán, az ország legnépszerűbb zenekarai lépnek fel. Április hónapban elindul a www.agorasavaria.hu-n egy szavazás, kiket is látnának és hallanának szívesen a szombathelyi polgárok – a szervezők által megadott kínálatból –a Magyar Dal Napja nagyszínpadán! A jelszó: „Magyar Dal Napja – MinDenkiNek!”, tehát a műfaji sokszínűség jegyében alakul majd a fellépők sorrendje.

A szavazáson túl tervezett fellépők:
A meghívott „testvérfővárosi” zenekarok:
Kerekes Band (Eger)
Jurij (Nyíregyháza)
Csík Zenekar – autentikus és mai magyar dalok

Szombathely színpad
Itt csak szombathelyi kötődésű zenekarok és produkciók mutatkoznak be.

Tervezett fellépők:
Lord (rock)
Ocho Macho (latin-ska-reggae)
Anima Sound System (elektronikus tánczene)

Terveink szerint a két színpad programjai forgó rendszerben váltják egymást. Fontos szempont a produkciók számára biztosított esélyegyenlőség, így mindenki 40 perc műsoridőt kap, a fő zenekarok – mindkét színpadon az utolsó kettő – pedig 60 percet. A mini koncertek között a műsorvezetők a magyar dalokkal kapcsolatos nyereményjátékot játszanak a PRO ART támogatásával.

KIEGÉSZÍTŐ PROGRAMOK

„MDN Busz” – május elejétől a Magyar Dal Napját népszerűsítő – becsomagolt busz jár majd városban.

„Zenés ébresztő” – Szombathely város ifjúsági fúvószenekarának zenés ébresztője a Belvárosban a délutáni események helyszínén. Kezdés vasárnap délelőtt 9 óra.

„Dalfoglaló” – A Fő téri vendéglátóhelyek bekapcsolódva a nap programjába, előre megszervezett vagy önként jelentkező muzsikusokat léptetnek fel különböző műfajokban. A vendéglátóhelyekre betérő vendégek az asztalokon a magyar dalkultúrára vonatkozó tesztlapokat találnak, amiket kitöltve és bedobva a Fő téren elhelyezett urnába, nyereménysorsoláson vehetnek részt. Aki több zenés kávézóba is ellátogat, annak a nyerési esélye is nagyobb.

„Osztálydal” – A szervező AGORA, felhívással fordul Szombathely általános és középiskolás osztályaihoz, hogy szabadon választott formában dolgozzanak fel egy, nekik tetsző magyar slágert, ezt töltsék fel a Youtube portálra és a feltöltés linkjét küldjék el a szervezők részére e-mailben. A legsikerültebb előadások élőben is bemutatkozhatnak a Fő téri nagyszínpadon a Magyar Dal Napján.

Zenélő Középiskolák Pályázat – Melyik iskolában van a legjobb, működő sulizenekar? Jelentkezzetek és lépjetek fel! (Mp3- as felvételek alapján)

„A Magyar Dal Rádiója” – Szombathely rádióállomásai a MDN felvezető és fő napján is beszámolnak a történtekről és csak magyar dalokat sugároznak. Verseny a helyi rádiók között a MDN Rádiója címért.

„Szombathely Sound” – Szombathelyi zenekarok vasárnap délelőtt, mintegy a délutáni nagyprogram beharangozójaként egy teherautó platóján felépített színpadon járják a várost és zenélnek „jamaicai mintára”. Közreműködők: Soulution, Tohu-Bohu.

„30Y”- busz visszaállítása egy napra – Beck Zolival és tehetséges helyi zenészekkel

„Fogyasszon magyar zenét!” - Fő tér környéki éttermek, kávézók és pékségek bevonásával hangjegy alakú teasütemény, kávéhab a pékségekben kifli, az éttermekben pedig magyar dalcímekre asszociáló menüsor várja a vendégeket

„Bábu vagy!”
Versenyt hirdetünk a Fő téri divatáru üzletek körében, amelyben arra kérjük őket, hogy kirakatukban jelenítsék meg egy közismert magyar zenész egyedi ruházkodási stílusát. A leginkább felismerhető személyt bemutató üzlet nyeri el a díjat.


„Zenetörténeti pantheon” – a magyar zenei élet meghatározó arcait vetítjük ki. Előzetesen várjuk a lakosság szavazatait, hogy kik kerüljenek be a válogatásba.

„SZMDF visszaszámlálás” – Szombathely a Magyar Dal Fővárosa – számláló megjelenítése valamennyi online média nyitóoldalán – együttműködés keretében.
 

.