Nagy esők jönnek és hideg, aztán kicsit jobb lesz az idő, de nem sokáig

2012.06.04. 11:03

Ma egy felettünk lelassuló hidegfront éri el az országot, többfelé pusztító viharokat okozva.

Hétfőn a kezdeti napsütést követően délután eleinte csak nyugaton (várhatóan 14 órától), majd egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A főváros környezetét nagyjából 18 és 20 óra között érheti el a vihar. Heves zivatarok is előfordulnak felhőszakadással, jégesővel – erre a legnagyobb esély a délnyugati és az északkeleti tájakon van. Ennek megfelelően az OMSZ a Dunántúl déli megyéire, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megyére narancs fokozatú riasztást adott ki. Az ország nagy részén citrom fokozatú viharriasztás érvényes.

Késő estétől - zivataroktól függetlenül - viharossá fokozódik a szél, néhol 90-100 km/h-s lökések is lehetnek.

A hidegfronttal mintegy 10 fokkal hidegebb zúdul majd hazánk térségébe, így kedden mindössze 15 és 22 fok között alakulhat a maximum-hőmérséklet. Ezt csak tetézi majd a délelőtti eső, majd délutánra felszakadozik a felhőzet.

Mikor lesz nyár? A hét második felében már egyre több napsütés ígérkezik, miközben napról napra erősödhet a felmelegedés.

Aztán szombaton újabb hidegfront érkezhet…

Forrás: www.koponyeg.hu


 

.