Nagy kaland: megújul a szombathelyi Fő tér környéke

2010.03.18. 20:13

Bár négyévente ilyentájt már inkább avatni szoktunk, meg szalagokat vagdosni, egyelőre még a munkálatok megkezdésére is várni kell.

Városháza

„Belvárosi kalandtúrára” hívta a Vas Megyei TIT Egyesület a sajtót a szombathelyi városközpont rövidesen megújuló helyszíneire.  

Mint arról már többször hírt adtunk, másfél milliárd forintos rekonstrukció kezdődik a Fő tér környékén, 900 millió forintos uniós támogatással. A szaksajtó és a helyi sajtó részére tartott a vasi TIT egy bejárást az építkezés helyszíneire, melyet Szabó Gábor alpolgármester nevezett tréfásan belvárosi kalandtúrának.
 
Városháza
Itt már látszik valami - burkolják a városháza feljáróját
 
A TIT konzorciumi partnerként vesz részt a projektben, feladata a város fenntartható fejlesztésével kapcsolatos ismeretterjesztő programok szervezése lesz, míg egy másik civil partner, az Savaria Tendency Art Group kulturális eseményeket biztosít a szombathelyieknek a fejlesztéséhez kapcsolódóan. Még egy szereplő színre lépett a beruházás keretében, az ötfős létszámmal működő Városfejlesztési Kft, melynek feladata a projekt lebonyolítása.
 
A sétát Kutnyánszky László, Szombathely főépítésze vezette.
 
Kossuth utca
Bővül a polgármesteri hivatal
 
Első helyszín a Kossuth utca volt, ahol megtekintettük a városháza rámpájának átalakítását, azaz a szabványok szerinti átalakítását, ezek után petdig a Kossuth utca 7. számú műemlék épület rekonstrukcióját néztük meg. Ezeken a helyszíneken már folyik a munka, így hamarosan új szárnnyal bővül a polgármesteri hivatal. A Szova Zrt. saját beruházásban újítja fel a Kossuth 11-et, ahol üzleteket alakít ki.
 
Ugyancsak a Szova a beruházója a Kőszegi utca 7. 11. 13. 17. számú házak rekonstrukciójának.
 
Kőszegi utca
A Kőszegi utca még a régi , de azért bejártuk
 
Kutnyánszky László itt elmondta, hogy ezek a belváros legrégebbi épületei, amelyek még a 17-18. századi utcaképet őrzik, ezért külső homlokzatuk is leginkább azt az állapotot fogja tükrözni, azzal a különbséggel, hogy az üzletek megmaradnak, az egyébként eredetileg lakóháznak szánt épületekben.
 

A mozi melletti árkádról is többször írtunk már
 
A Savaria Mozi homlokzatának és az árkád modernizálásának terveiről már írtunk. A munkálatok megkezdésére még az idén nyáron, vagy ősz elején sor kerül, a kivitelezők kiválasztása most történik.
 
A Kőszegi utca a Mártírok teréig, a Szent Márton utca pedig a Borostyánkő Áruházig a Fő térihez hasonló burkolatot kap, és a Gyöngyös patak egy részét is rendezik.
 

 

.