Nagykanizsai gyilkosság: Két gyanúsított előzetesben

2015.10.23. 12:07

További részletek derültek ki a történtekről.

Két férfit fogott el a hét elején Nagykanizsán történt gyilkosságot követően szerdán a rendőrök. Pénteken a Zalaegerszegi Járásbíróság kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta lapunkat a Zalaegerszegi Törvényszék.

Ahogy arról beszámoltunk, egy 73 éves nő holttestére kedd este nagykanizsai családi házában bukkantak rá. Az asszonyt az orvosszakértői vélemény szerint megölték.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, illetve a bűnismétlés veszélye miatt mindkét gyanúsítottal szemben elrendelte az előzetes letartóztatást 30 napos időtartamra.

A végzést az ügyészség tudomásul vette, a vádlottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.

Azt már az MTI közölte pénteken a déli órákban, hogy a 18 és 30 éves gyanúsítottat külön-külön autóval szállították a rendőrök a bíróság épületéhez péntek délelőtt. Az alig egy órán át tartó zárt tárgyalásuk végeztével egyikük védője az MTI kérdésére elmondta: mindkét férfi esetében elrendelte a törvényszék az egyelőre 30 napra szóló előzetes letartóztatást, de a végzés nem jogerős, mert fellebbezést nyújtottak be.

A döntés és a fellebbezés tényét ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék közleményben is megerősítette. Az indoklás szerint a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, illetve a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a nyomozási bíró a két feltételezett tettes előzetes letartóztatását.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerda hajnalban adott hírt arról, hogy kedd este holtan találtak rá nagykanizsai házában egy 73 éves asszonyra, aki a gyanú szerint emberölés áldozata lett. A rendőrség csütörtök hajnalban közölte, hogy még szerdán elfogtak és őrizetbe vettek egy 18 és egy 30 éves férfit, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.

A zalai rendőrség többszöri megkeresésre sem kívánt az eset körülményeiről több információt közölni.

Az MTI más forrásból úgy tudja: a bűncselekmény még vasárnap este történhetett. A feltételezések szerint a két férfi betörni szándékozott az egyedül élő idős asszony házába, a nő azonban felébredhetett a betörők zajára, mire a két férfi bántalmazta őt.

A 73 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, támadói pedig értékeket is magukhoz véve hagyták el a házat. A holttestre két nappal később találtak rá, miután az egyik szomszédnak gyanús lett, hogy az idős asszonnyal nem tudnak kapcsolatba lépni.

.