Nyugdíjasok Erzsébet-utalványa: az államtitkárság nyugtat

2016.12.16. 19:45

Mind a 2,7 millió érintett megkapja a neki járó tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt, amelynek postázása a tervezett menetrend szerint halad - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Az államtitkárság közleményében idézte Novák Katalint, a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárát, aki a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az Erzsébet-utalványokat a tervezett menetrend szerint postázzák a nyugdíjasoknak.

Emlékeztetett arra, hogy 2,7 millió ember, azaz minden nyugdíjas, valamint a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott ellátásban részesülők az év végig 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak. Az utalványokat a Magyar Posta Zrt. kézbesíti az ellátást folyósító szervnél bejelentett lakcímre vagy levelezési címre. Annak, aki készpénzben szokta megkapni a nyugdíjat, a postás ugyanarra a címre viszi az utalványt.

Novák Katalin ismertette: ha a címzett nincs otthon, elutazott vagy kórházba került, illetve elköltözött az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál (ONYF) nyilvántartott címről, de a címváltozást a nyugdíjfolyósítónak nem, vagy késve jelentette be, van megoldás arra, hogy megkapja az utalványt.

Részletezte: ha a címzett nincs a kézbesítési címen, az Erzsébet-utalványt az ott lévő meghatalmazottnak kézbesítik, ha a címzett meghatalmazott valakit küldeményei átvételére. Ha a meghatalmazott sincs a címen, a küldeményt kézbesíthetik a nyugdíjas "14. életévét betöltött, polgári törvénykönyvben meghatározott" hozzátartozójának is.

Úgy folytatta: ha a nyugdíjas jelezte kézbesítési címe változását az illetékes postának, és kérte az előző címére érkezett küldemények utánküldését az aktuális címére, a posta továbbítja az Erzsébet-utalványt az új címre. Ha a nyugdíjas elköltözött az ONYF-nél nyilvántartott címről, de a címváltozást a nyugdíjfolyósítónak nem, vagy késve jelentette be, az utalvány kézbesítését új címére leggyorsabban a posta utánküldési szolgáltatásával kérheti.

Ha a nyugdíjfolyósító igazgatósághoz az ügyfél már bejelentette postai címe változását, de a régi címére küldték ki az Erzsébet-utalványt, annak visszaérkezése után az utalványt tartalmazó postai küldemények újraküldéséről a nyugdíjfolyósító igazgatóság hivatalból intézkedik, kérelmet nem kell benyújtani. Megjegyezte: ezeket a küldeményeket viszont már csak jövőre kézbesítik újból.

Ha a címzett az ellátást folyósító szervnek nem jelentette be postai címe változását, és utánküldési szolgáltatást sem kér a postától, az Erzsébet-utalványt a posta értelemszerűen a régi címére próbálja meg kézbesíteni. Ha azon a címen nem veszik át a küldeményt, tíz napig ezt megtehetik a postán. Ha a küldeményt a határidő leteltéig sem veszik át, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kérheti az érintett, hogy küldjék ki újból az Erzsébet-utalványt, legkésőbb jövő év február 28-ig. A hivatal levélcíme: Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, 1820 Budapest. Ebben az esetben az Erzsébet-utalványokat idén már nem, csak 2017-ben kézbesítik újra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közölte, hogy a Magyar Posta aznap megkezdte a nyugdíjasok 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványának kézbesítését.

Orbán Viktor miniszterelnök november 29-én jelentette be, hogy jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

.