Narancsságra figyelmeztetést adott ki Nyugat-Magyarországra az erős szél miatt az OMSZ

2011.12.08. 07:59

Narancssárga figyelmeztetést adott ki a várható erős széllökések miatt Magyarország három, északi és nyugati régiójára az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtökön.

Három régióra adtak ki figyelmeztetést, a közép-magyarországira, a közép-dunántúlira és a nyugat-dunántúlira, mert a várt legerősebb széllökések sebessége meghaladhatja a 90 kilométer/órát - olvasható az OMSZ honlapján.

Mint a met.hu oldalon írják, napközben nyugaton, délnyugaton kevés lesz a felhő. Másutt a több órás napsütés mellett felhőátvonulásokra lehet számítani elszórtan futó záporral, északkeleten akár hódara, jégdara kíséretében, az Északi-középhegység vidékén pedig hózáporral is.

Az északnyugatira forduló szél tovább erősödik, az Észak-Dunántúlon, illetve különösen a főváros környezetében 90 kilométer/órás körüli széllökésekre is fel kell készülni.
Az előrejelzés szerint a szél csak estefelé mérséklődik majd jelentősen.
 

.