Kinek lesz jó, ha kevesebb vagyonosodási vizsgálatot indíthat a NAV?

2015.12.02. 08:30

Csak bűncselekmény esetén becsülhetik meg az adóhivatal munkatársai, hogy mekkora jövedelmet titkolt el az adózó, holott korábban ehhez elég volt az is, ha egyértelműen látszott, hogy a bevallott jövedelméhez képest túl nagy lábon él. A parlament tegnap kivételes eljárással fogadta el az adóhivatal szervezeti átalakításáról szóló törvényt - foglalja össze a keddi fejleményeket szerda reggel publikált cikkében a Magyar Nemzet Online.

Lényegében csak akkor nézhet utána a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) annak, hogy miként jutott valaki a bevallott jövedelméhez képest kiemelkedően nagy vagyonhoz, ha a nyomozó hatóság már büntetőeljárást indított ellene.

A parlament által tegnap elfogadott módosítás indoklásában az áll: a vagyonosodási vizsgálat során akkor van lehetőség a jövedelem becslésére, ha vagyon elleni bűncselekményről, pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekményről, költségvetést károsító bűncselekményről, pénzmosásról és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekményről van szó. A fenti indoklásban a becslés alkalmazása arra utal, hogy korábban az adóhivatal maga dönthette el, mekkora adóalapot állapít meg az olyan adózók esetében, akiknél egyértelmű volt, hogy bevallott jövedelmük nem fedezhette volna a kiadásaikat.

A lap rámutat: "...a jelek szerint nagy igény lenne a kutakodásra. Az utóbbi években számos kormánypárti politikussal és személlyel kapcsolatban felvetődött, hogy szükség volna a vizsgálatra. Az utóbbi hónapokban többek között Andy Vajna, Giró-Szász András, Mészáros Lőrinc, Matolcsy György, Kósa Lajos, Lázár János, Orbán Viktor és veje, Tiborcz István került a célkeresztbe, de az ellenzék rendszeresen kezdeményez vizsgálatokat más kormánypárti politikusok és a holdudvarukban lévő üzletemberek ellen is."

A 444.hu a változásokat úgy foglalja össze, hogy „a kormány megpuccsolta a parlamentet, majd elfogadott egy jogszabályt arról, hogy Tiborcz István és a miniszterek szülei és gyerekei is indulhassanak közbeszerzéseken.”

A lap emlékeztet: a törvény eddig tiltotta, hogy a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettes, az Országgyűlés elnöke vagy alelnöke, a miniszter, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság elnöke, az Állami Számvevőszék elnöke, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, vagy a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tulajdonában álló cég, vagy a felsoroltak hozzátartozóinak tulajdonában álló cég közbeszerzéseken vegyen részt.

A mostani módosítás viszont leszűkíti ezt a tiltást. mostantól már csak akkor nem vehet részt a felsorolt állami vezetők hozzátartozója a közbeszerzéseken, ha az állami vezetővel egy háztartásban él.

Ráadásul ez a rész visszamenőleges hatályú: már 2015. november 1-jétől hatályos.

A módosítás súlyát talán a legegyszerűbb egy példával szemléltetni – folytatja a 444.hu.

Ha például valaki a miniszterelnök veje, akkor az ő cége sajnos a régi szabályok szerint nem indulhatott közbeszerzésen. Az új szabályok szerint viszont igen, sőt, ha esetleg 2015. november 1. óta már indult, az sem baj.

De a szabály nemcsak a miniszterelnök vejére vonatkozik, ezentúl bármilyen állami vezető fia, lánya, apja, anyja, testvére, veje, menye, nagyapja, nagyanyja vagy bárkije indulhat és nyerhet közbeszerzésen, feltéve, ha nem él az adott vezetővel egy háztartásban.

A javaslatot fideszes és KDNP-s többséggel elfogadta a parlament, de igennel szavazott a DK is.

Az MTI híradása szerint Tállai András Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos újságírói kérdésre kérdésre válaszolva a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vagyonosodási vizsgálatok nem szűnnek meg, hanem a becslési eljárás alkalmazási lehetősége szűkül. Hozzátette, a jövőben egyre több olyan szabály lesz, amely az átlag adózókat védi az adóhatóság túlkapásaival szemben. Valószínűleg kevesebb vagyonosodási vizsgálat lesz, és azokat fogja "utolérni", akiknél gyanú vagy bizonyíték van arra, hogy költségvetési, állami pénzeket próbálnak elcsalni - jelezte.

.