Labdarúgó NB I - Mi várható a szombati meccseken?

2016.03.04. 14:40

A 23. fordulóval, azaz az új 12 csapatos bajnoki rendszer harmadik körének nyitányával folytatódik szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga.

A listavezető Ferencvárosra a papírforma alapján könnyű feladat vár, hiszen a legrosszabb idegenbeli mérleggel rendelkező DVTK-t fogadja. A miskolciak legutóbb a 12. fordulóban, a Vasas otthonában aratott győzelemmel szereztek pontokat idegenben, azóta sorozatban ötször kaptak ki vendégként. A Ferencváros az előző körben nagy meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd stadionjában, de szerdán a Magyar Kupában javított, címvédőként hátrányból fordítva jutott tovább a negyeddöntőből a Videotonnal szemben.

A második helyen álló Újpestet az MTK-t fogadja, a lila-fehérek tíz mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, igaz, legutóbbi két találkozójukon csak döntetlent játszottak. A két csapat legutóbb két hete játszott egymással a bajnokságban, akkor 1-1-es döntetlen született a Szusza Ferenc Stadionban.

A harmadik helyezett Debrecen a Puskás Akadémia csapatát látja vendégül, a hajdúsági együttes legutóbbi három hazai bajnoki mérkőzését megnyerte, ráadásul hét közben a Magyar Kupában is bejutott a négy közé.

A Ferencvárost legyőző Budapest Honvéd a Vasast fogadja, s amennyiben legyőzi az angyalföldieket, megnyugtató helyzetbe került a kiesés elkerüléséért zajló versengésben.

A harmadik körben úgy játszanak a csapatok, hogy az előző bajnokság első hat helyezettje lesz hatszor pályaválasztó, míg a 7-10. helyezett, valamint a két újonc öt alkalommal.

Illusztráció. A nyíregyházi Volodimir Ovszijenko kapus (b) és Szalai Vilmos (k), jobbra a debreceni Takács Tamás (j2) a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében játszott DVSC-TEVA - Nyíregyháza Spartacus visszavágó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2016. március 1-jén. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


A 23. forduló programja, szombat:
MTK Budapest-Újpest FC 15.30, v.: Kassai
Ferencváros-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Andó-Szabó
Videoton FC - Szombathelyi-Swietelsky Haladás 18.00, v.: Vad II.  
Paksi FC-Békéscsaba 1912 Előre, 18.00 v.: Bognár
DVSC-TEVA - Puskás Akadémia 18.00. v.: Erdős
Budapest Honvéd-Vasas 18.00, v.: Karakó

A tabella:
 1.  Ferencváros                 22 18   1   3    45-10  55 pont
 2.  Újpest FC                   22  9   9   4    30-21  36
 3.  DVSC-TEVA                   22  9   8   5    35-23  35
 4.  Szombathelyi-Swietelsky Haladás 22 9 8  5    20-21  35
 5.  Videoton FC                 22 11   1  10    24-21  34
 6.  Paksi FC                    21  9   6   6    27-21  33
 7.  MTK Budapest                21  8   7   6    25-21  31
 8.  Budapest Honvéd             22  7   6   9    27-28  27
 9.  Diósgyőri VTK               22  6   5  11    23-34  23
10.  Vasas                       22  6   1  15    20-38  19
11.  Puskás Akadémia             22  4   7  11    24-34  19
12.  Békéscsaba 1912 Előre       22  3   5  14    18-46  14

.