Le tudja-e győzni az Újpest a Haladást?

2016.03.07. 11:41

Kedden és szerdán labdarúgó NB I-es meccsek lesznek.

A listavezető Ferencváros két nyeretlen mérkőzés után a sereghajtó Békéscsaba otthonában, míg a szombaton tíz veretlen meccs után újra vesztes Újpest Sopronban, a Haladás vendégeként javíthat a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 24. fordulójában.

A program már kedden elkezdődik, aznap egy találkozót rendeznek: a második helyre felkapaszkodott, öt összecsapás óta veretlen Debrecen Angyalföldre, a kiesés elkerüléséért küzdő Vasashoz látogat.

Szerdán 16 órakor az utolsó előtti Puskás Akadémia fogadja a Paksot, amely a szezon tavaszi részében játszott eddigi három meccséből kettőt elveszített. A felcsútiak sorozatban három vereségnél tartanak, így most fontos lenne otthon tartaniuk a három pontot ahhoz, hogy esélyük legyen elmozdulni a kieső helyről.

A sereghajtó Békéscsaba meglepetést okozott múlt szombaton azzal, hogy nyert Pakson, most viszont a 18 pontos előnnyel listavezető Ferencvárossal szemben kell helytállnia. A fővárosi zöld-fehéreknek van mit kijavítaniuk, két fordulóval korábban kikaptak a Honvédtól, legutóbb pedig csupán döntetlent értek otthon a Diósgyőr ellen.

A nagy sorozatot produkáló Újpest, amely kikapott az MTK vendégeként szombaton - ezzel a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza - ezúttal Sopronba utazik, ahol a tőle egy ponttal elmaradó, ötödik Haladás fogadja. 

Tud-e javítani az Újpest a Haladás ellen?

Illusztráció. Az újpesti Nemanja Andrics (j) és Mato Grigics, az MTK játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Újpest FC - MTK Budapest mérkőzésen a fővárosi Szusza Ferenc Stadionban 2016. február 20-án. MTI Fotó: Illyés Tibor


A két fővárosi csapat, az MTK és a Honvéd Dunaújvárosban csap össze egymással, míg a címvédő, és most harmadik Videoton Diósgyőrbe látogat.

A 24. forduló programja:

kedd:
Vasas - DVSC-TEVA 18.00, v: Németh Á.

szerda:
Puskás Akadémia-Paksi FC 16.00, v: Karakó
Békéscsaba 1912 Előre-Ferencváros 18.00, v: Pintér
MTK Budapest-Budapest Honvéd, Dunaújváros 18.00, v: Vad II
Diósgyőri VTK-Videoton 18.00, v: Solymosi
Szombathelyi-Swietelsky Haladás - Újpest FC, Sopron 18.00, v: Iványi

A tabella:

 1.  Ferencváros                     23 18   2   3    47-12  56 pont
 2.  DVSC-TEVA                       23 10   8   5    39-25  38
 3.  Videoton FC                     23 12   1  10    26-22  37
 4.  Újpest FC                       23  9   9   5    31-23  36
 5.  Szombathelyi-Swietelsky Haladás 23  9   8   6    21-23  35
 6.  MTK Budapest                    22  9   7   6    27-22  34
 7.  Paksi FC                        22  9   6   7    27-23  33
 8.  Budapest Honvéd                 23  7   7   9    27-28  28
 9.  Diósgyőri VTK                   23  6   6  11    25-36  24
10.  Vasas                           23  6   2  15    20-38  20
11.  Puskás Akadémia                 23  4   7  12    26-38  19
12.  Békéscsaba 1912 Előre           23  4   5  14    20-46  17

.