Négyes gyilkosság egy Győr-Moson-Sopron megyei községben

2010.03.15. 20:44

Vérfürdőként írta le a hétfőn felfedezett tényői négyes gyilkosságot az MTI-nek egy név nélkül nyilatkozó, a helyszínen járt rendőr.

Azt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal. Kedd reggel, amikor már a helyszín közvetlen közelébe engedték a rendőrök az újságírókat, az MTI tudósítója azt láthatta, hogy egy félkész házban élt a meggyilkolt család.

Az épület falai még vakolatlanok, itt-ott építőanyag-halmok állnak. A ház, ahol a gyilkosság történt, Tényőnek a főúttól távolabbi végén áll, három-négy háznyira a település végét jelző táblától.

A Győr-Moson-Sopron megyei településen hétfő este hét óra körül találta meg vérbe fagyva a négytagú családot egy rokonuk - közölte aznap Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A család egyik ismerője az MTI tudósítójának a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő építészmérnökként dolgozott.

Keddre ígért bővebb tájékoztatást a gyilkosság helyszínéről hétfőn késő este távozó Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány.

.