Nemény András levele Kovács Ferenchez

2012.01.30. 15:14

Az MSZP Vas megyei elnöke a megyebáli események kapcsán ragadott tollat.

Nemény András

Tisztelt Elnök Úr, kedves Feri!

Tisztelt, írom a megszólításban, és ezt komolyan is gondolom. Tisztelem, hogy szereted Vas megyét, hogy akartál, akarsz tenni érte, hogy bár nem itt születtél, mégis fontosak Neked hagyományaink, örökségünk, kisebb nagyobb közösségeink; tisztelem, hogy élére álltál a reptér ügyének, felismerve ennek gazdasági és munkahelyteremtő hatását. Tudom, nem rajtad múlt, hogy eddig nem sikerült. Tiszteletem Benned továbbá, hogy eddig mindig kulturált hangnemben tudtunk beszélni bármiről, és félre tudtuk tenni politikai nézetkülönbségeinket úgy kormányon, mint ellenzékben.

Nemény AndrásÉppen ezért nagyon meglepett és szomorúsággal töltött el, amikor a legutóbbi megyei közgyűlésen a megyebálhoz kötődő demonstrációkkal kapcsolatban azt találtad mondani, hogy szégyellje magát az MSZP.

Tudom, rossz volt megélni, hogy sokan éppen az általad szervezet rendezvény helyszínét használták fel elégedetlenségük kimutatására. Nekem is rossz volt látni, hogy köztiszteletben álló szombathelyi embereket, akik csak bálozni mentek egyet a feleségükkel, füttyel, bekiabálással fogad egy kisebb tömeg.

De ne az MSZP-t hibáztasd ezért!

Ne tedd, mert a párt szombathelyi szervezete nem a bál ellen és főleg nem az azon részvevők ellen demonstrált (megyei frakcióvezetőnk részt is vett a bálon). Ételt osztani, adományt gyűjteni a rászorulóknak (és nem a csőcseléknek, ahogyan Te nevezted őket) nem szégyellni való! Az meg egyenesen hazugság (súlya miatt feljelentés is követte), hogy lejárt szavatosságú étel került a tányérokba!

Ne tedd, mert a joggal elégedetlen szakszervezeteket nem mi hívtuk a helyszínre, sőt az általuk előbb beadott területfoglalás miatt még kijjebb is szorultunk, mint terveztük.

Ne tedd, mert ha őszinte vagy magadhoz, akkor tudod, hogy mindezt annak a kormánynak köszönheted, akinek az eszement, jog- és létbiztonságot sértő, antidemokratikus előterjesztéseit frakciófegyelemből Te is megszavaztad a parlamentben.

A 2011-es év azt hozta, hogy az emberek több mint négyötöde szerint rosszul mennek a dolgok. Nemcsak az alkotmányból, hanem a mindennapokból is kitöröltétek a szociális biztonsághoz való jogot! Elvontatok és megadóztattatok nyugdíjakat, elvettétek és elköltöttétek a magánnyugdíj-pénztári pénzeket, a munkavállalók kárára módosítottátok a munka törvénykönyvét, minden döntésetekkel a rosszabbul keresőket sújtjátok, és esélyt sem adtok a kitörésre, amikor az egyetemeket fizetőssé teszitek. Jó érzésű ember nem akar egy olyan országban akár jól is élni, ahol a többség nyomorog, és reménytelenül leszakad!

Mindezek mellé pártkatonákkal töltöttétek fel az ügyészséget, a bíróságot, a számvevőszéket, az alkotmánybíróságot, a költségvetési tanácsot, a kormányhivatalokat, a médiatanácsot, a köztársasági elnök intézményét. És ami talán az egyik legszomorúbb itt helyben, lenulláztátok a megyéket. Ma nem tudod megmondani, mit is fogtok csinálni a jövőben a megyeházán. Mindezt egyetlen ember, Orbán Viktor hatalommániája miatt.

Nem igaz, hogy nem lehet nemet mondani! Pokorni Zoltán az oktatási törvényeknél szakmai tisztességből megtette! Azok a valódi államférfiak, akik kiállnak a meggyőződésük mellett akkor is, amikor azért nem kapnak köszönetet! Az idő az ilyen teljesítményeket fogja igazolni! Ez a cselekedet oldaltól függetlenül példaértékű mindannyiunk számára!

Hitem szerint Magyarországnak szüksége van egy a hibáit felismerő, felvállaló, és változtatni kész baloldalra, és egy ugyanezekkel a tulajdonságokkal rendelkező konzervatív oldalra. Biztos vagyok benne, hogy ebben Neked lenne szereped! De ne másokban keresd a hibát!

Bátorság, tisztelt Elnök Úr, bátorság kedves Feri!

Dr. Nemény András
MSZP Vas megyei elnök
Országgyűlési képviselő
 

.