Nemzetközi Fazekas Találkozó Magyarszombatfán

2012.07.06. 14:09

A Vajdaságból, Erdélyből, valamint a szomszédos Szlovéniából és Ausztriából is várnak fazekasokat.

A Vajdaságból, Erdélyből, valamint a szomszédos Szlovéniából és Ausztriából is várnak fazekasokat Magyarszombatfára, ahol ezen a hétvégén rendezik meg a Nemzetközi Fazekas Találkozót.

Magyarszombatfán, ahol évtizedekig kerámiagyár is működött, ma is nagy hagyományai vannak a népi fazekas mesterségnek, a község számára pedig turisztikai szempontból is kitörési pont, hogy sokan a fazekasok, vagy ahogy errefelé mondják gelencsérek igényes munkái miatt keresik fel a települést és viszik tovább jó hírét - mondta el az MTI-nek Albert Attila, a mindössze háromszáz lelket számláló Vas megyei község polgármestere.

A fazekasnapok rendezvénysorozata idén is a Kárpát-medencei népi fazekasságot kívánja bemutatni, a találkozóra ebben az évben legalább 30-40 hazai és külhoni fazekast, népi iparművészt várnak.

A hivatalos megnyitót pénteken délután tartják, de már csütörtökön is dolgozott egy neves szakemberekből álló zsűri, amely az 59 magyarszombatfai termékből mindössze kettőt nem talált megfelelőnek, 57-nek azonban kiváló és jó minősítést adott - közölte a polgármester, aki civilben maga is gelencsér, sőt családjában generációk óta apáról fiúra öröklődik ez a mesterség.

Pénteken délután a magyarszombatfai kultúrházban V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára nyitja meg a kiállítást, amelyen az érkező és a helyi fazekasok legjobb munkáit láthatják az érdeklődők.

Az idei fazekasnapokon kiállítással emlékeznek Papp Vilmos nemrég elhunyt magyarszombatfai fazekasra, népi iparművészre is - mondta el a polgármester.

Szombaton 11 órakor nyitják meg Magyarszombatfán a hagyományos népi iparművészeti vásárt, amelynek részeként gulyásfőzőversenyt is hirdettek, délutánonként pedig népzenei és néptáncegyüttesek szórakoztatják a vásározókat.

.