Négy nap alatt ötvenezer aláírás

2016.04.02. 15:41

Négy nap alatt mintegy 50 ezer támogató aláírás gyűlt össze az ellenzék által kezdeményezett népszavazásokra - jelentette be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő szombaton Budapesten.

A Bibó István Szakkollégium előtt tartott, az MSZP által szervezett megmozduláson a képviselő elmondta: az országnak elege van az "Orbán-Habony-rezsimből és a szkinhed-kormányból, az urizálásból és az arroganciából". Hozzátette: ez abból is látszik, hogy a "lopásgátló" népszavazást már hetvenkét civil szervezet is támogatja.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője (b) beszél, mellette Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő (b4), Gurmai Zita, a szocialista párt nőtagozatának elnöke (b5). MTI Fotó: Mohai Balázs


Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szakkollégium kerítésére felállva azt mondta: a demokrata nem fél, ugyanis félni a hatalomnak kell. 

"Ha elvesz valamit a néptől, azt a jogot, hogy dönthessen a saját sorsáról, akkor kellenek olyanok, akik érvényt szereznek a népakaratnak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a népszavazás arról szól, esélyt kapnak-e Magyarország lakói a saját sorsukon változtatni.

Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese a kollégium előtt összegyűlt párttársai és az őket támogató civilek előtt úgy fogalmazott, hogy a népszavazási kezdeményezésük akár milliókat is "elvihet" az urnákhoz. 

Gőgös Zoltán. Fotó: Mohai Balázs (MTI)


A politikus szövetséget ajánlott azoknak, akik úgy gondolják, hogy az MSZP segíthet, mert - mint mondta - nem hiszi, hogy ez a kormány magától átadná a hatalmat.

A demonstráción - amit flashmobnak hirdettek - a résztvevők egy nagy méretű molinót is magukkal hoztak, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök és Habony Árpád stilizált képét rajzolták polipkarokkal együtt.

A két szocialista politikus és a független országgyűlési képviselő kedden jelentette be, közösen gyűjtik össze Kész Zoltán kétmillió forintos bérplafonnal és a szocialisták állami földek eladásával kapcsolatos népszavazási kérdéséhez a szükséges kétszázezer-kétszázezer aláírást. 

.