Annyi biztosan kiderül belőlük, hogy a számok is igazolják, amit nagyjából mindenki legalább sejtett, aki nyitott szemmel jár, és húsz évvel ezelőtt is itt élt, hogy tudniillik ez már csakugyan egy másik ország, mint a húsz évvel ezelőtti. A társadalom rétegződése például gyökeresen átalakult – méghozzá oly módon is, hogy az életpálya-kilátások sem függnek attól, ki melyik generáció tagja. Nyílik az olló – mondják a statisztikusok.
Egy régi-új felfedezés ad alapot a mostani statisztikai elemzéshez: eszerint nem állítható, hogy a magyar társadalom már nem osztálytársadalom: felső és alsó régióiban még osztályjegyeket mutat. Társadalmi osztály mai értelmezés szerint az életmód, kultúra, és a vélemények nagyfokú azonosságán alapul: a felső gazdag csoportok és a reménytelenül szegények kétségkívül osztályként viselkednek Magyarországon.
A középrétegeknél viszont nem mutatható ki egyértelmű összefüggés például pártszimpátia és társadalmi helyzet között. Akik úgy érzik, van még mozgásterük a társadalomban, általában érdek szerint szavaznak. A tőketulajdonosok felső osztálya alatt ma a vállalkozókat szokták elhelyezni, de a népszámlálási adatok is igazolják a régi tényt: a magyar vállalkozók nagy része önfoglalkoztató, kényszervállalkozó.
Az értelmiség hagyományosnak számító státusa viszont valóban átalakult: nem értelmiség, hanem szakértő a tudományosabb meghatározásuk. Felső rétegük, a több diplomás, több nyelvet tudó, irányító beosztású emberek megtartottak valamennyit a régi értelmiségi, tehát az érték-meghatározó, mintaadó, tennivalókat kijelölő szerepből, de az alsóbb szinteken. főiskolai diplomával rendelkezők munkája nem önálló többé. Alkalmazottak lettek, akárcsak az úgynevezett technikusi foglalkozásúak. Akik átmenetet jelentenek a szakmunkásokhoz. Nem szereti a mai társadalomtudományi terminológia a munkást, de még van munkásság, csak már nem osztály a fent meghatározott egy kultúrájú, közös érdekű és véleményű nagycsoport értelmében: sokkal differenciáltabb foglakozás, életmód szerint A szakképzetlenek pedig dolgoznak ugyan még, de csak periférikus munkakörökben.
Hogyan alakult át a magyar társ, vannak-e kitörési pontok? A tizenöttől hetvennégy éves korú, vagyis szélső értékben munkaképes férfiak öt-hat százaléka periférián él: nem kapaszkodnak meg a munkaerőpiacon, legfeljebb a szürkegazdaságban szerepelhetnek. Érdekesség, hogy a fiatalok nagy része a szolgáltató piacon talál munkát, kilépni nem lehet, vagy csak nagyon nehezen innen a későbbiekben.
Roppant jelentősek a térbeli differenciák a korcsoportos különbségek mellett: az ország egyes régióiban koncentrálódik a rossz társadalmi státus: nincs előrelépésre semmi lehetőség, máshol – főleg a fővárosban egy Nyugat-Magyarországon – ehhez képest csúcslehetőségeik vannak a munkakeresőknek. A tendenciák e legelgondolkodtatóbbbak: úgy lehetne összegezni ezeket, hogy a rossz romlik, jó javul. A felső osztály jóléte masszív, az alsó réteg szintén stabilan újratermelődik. A kutatók, elemzők szerint egyre biztosabban rajzolódik ki egy kétsebessége Magyarország képe.