Hideglelős este a Művészetek Völgyében

Első blikkre

A figyelemre méltó események sora már Ajkán kezdődik, ahol is – minő kulturális élmény! - megpillantjuk az ország egyik első Tesco-benzinkútját. 235 forintért vesztegetik a 95-ös ólommentest. Lehet fanyalogni, de el kell ismerni, jól ki van találva.

Ahogy a Művészetek Völgye is jól ki van találva. Viszont az idén az időjárás láthatóan betesz neki, nem is akárhogy. Este hat óra tájt érkezünk az első helyszínre, Öcsre. A fedett helyszíni programok már a végüket járják, az utcán az életnek kevés nyoma. Érthető: sötét, puffadt felhők az égen, olykor megered. Kérdésünkre egy információs hölgy megnyugtat, a kétezer darab limitált koncertjegy semmiképp nem fog elfogyni, meg csapadék ide vagy oda, koncert mindenképpen lesz. Ez megnyugtat, bár az eső egyre jobban belekezd.

Pulán egy fokkal nagyobb az élet, főként a Bárka Színház főhadiszállása mellett rajzanak a hátizsákos fiatalok. Hasonlóképp Vigándpetenden is, ahol a kirakodóvásár és a Teatro Capriccio Dekameron előadásai jelentenek a legnagyobb vonzerőt. Miközben teszünk egy gyors sétát a helyszínen, a kertekben felvert sátrak kapcsán megállapítjuk, romantikusnak romantikus dolog ez a fajta a kultúrkemping, de sokan levon az élvezetekből a 15 fokos csúcshőmérséklet és az átázott pulcsik, bugyik.

Kapolcs

Mindezen nehézségek ellenére, a Művészetek Völgye fővárosában, Kapolcson egyáltalán nem siralmas a hangulat. Az utcákon ugyan nem tapasztalható nyoma annak, hogy a múlt hétvégén felvásárolták az összes hétvégi jegyet és bérletet, de a körülményekhez képest nagy a nyüzsi. A fizető parkolót 300 forint/óráért kínálják, de végül a főutcán is sikerül üres helyet találnunk.

A Szigethez hasonlóan ma már sikk leruccanni Kapolcsra. Ezt illusztrálandó egy percen belül Eperjes Károlyba és Bajor Imrébe futunk. Eperjes egy étterem belső helyiségébe húzódik a társaságában levő hölggyel, míg csinos feleségével és a kutyájával sétáló elegáns Bajor egy méretes napszemüveggel igyekszik inkognitóban maradni. Kevés sikerrel.

A rendezvény fennállásának másfél évtizede alatt alaposan kinőtte magát. Egy falu helyett ma már hat kapcsolódik bele a történésekbe, a megszámlálhatatlan kulturális eseményt 10 napra húzták ki. A hagyományos programok mellett az idén – Művészetek Zöldje néven - nagy szerepet kapott a környezetvédelem. Nem kétséges, hogy az emberek többsége a kirakodóvásár és az evés-ivás miatt ruccan ide a völgybe, de azért sikerült még valamit megtartani az eredeti eszmék – a természetesség, a politikamentesség, közösségi kezdeményezés, az autonóm művészet – lényegéből. A hangulatos kocsmák és az ízletes parasztételeket kínáló pecsenyések ugyan már kiemelt árakkal dolgoznak, de az idelátogatóknak még megvan az az érzése, hogy hasonló gondolkodásúak társaságában töltik az időt. Egyelőre a szponzorok jelenléte sem tolakodó.

Este az eső és a zene jegyében

Visszaérve Öcsre különös problémával szembesülünk. A kőfejtőbe való belépés egyszeri és megmásíthatatlan. Azaz, ha valaki bemegy az ötszáz forintos kiegészítő jeggyel a kőfejtőbe, csak úgy mehet vissza, ha ismét vesz egy jegyet. Finoman szólva, nem egy profi megoldás 2004-ben. Mivel Kispálékig még 2-3 óra, visszabaktatunk a faluba, megnézünk egy bogárkiállítást és a falu egyetlen kocsmáját, amely a hajdani P. Mobil-koncertek előtti hangulatát árasztja az eső elől egész napra idemenekült hálózsákosokkal.

A közösségi ház udvarában 9-kor kezd a szegedi Sun City. A koncert előtt fültanúi vagyunk az énekes tévéinterjújának, valahogy így: Milyen zenét játszotok? Majd meghalljátok. Terveztek lemezt megjelentetni? Már megjelent. A gitáros ügyes, amúgy nem különösképpen érdekes a zene, U2 és Police-feldolgozások, könnyed, tét nélküli saját számok, még az elálló majd ismét nekieredő esőről is alig tereli el a figyelmet.

11 óra előtt aztán népvándorlás indul a kőfejtőhöz. A Kispál és a Borz csak percekig várakoztatja a jó népet, húrokba csap az Ágy, asztal, tévével. A hely akusztikája remek, a három oldalról magasodó kőfalak nemcsak hangulatilag jelentenek élményt: középre nyomják a hangot, ritka szabadtéri adottság ez. Látva az esernyőkbe, a kapucnikba, nájlonzacskókba gubódzó fejeket, Lovasi felgyorsítja az események menetét. Alig baromkodik, egymás után nyomják a számokat, feszesen, katonásan, precízen, pörgősen, olyannyira, hogy olykor megamixként összeér a számok eleje, vége.

Játszanak a korábbi lemezekről, de leginkább a Bálnák, ki a partra utáni évekből. Gyakorlatilag mindegy, hova nyúlnak, mindenhol „slágerek” garmadája sorakozik, amelyeket a közönség hálásan fúj az énekessel. Két új szám is előadásra kerül, egy jellegzetesen „kispálos”, meg egy Lecsóval (Leskovics Gábor) közösen írt nagyon lírai, első hallásra a Ki viszi át a szerelmet című Nagy László-vers továbbgondolása.

Amilyen lassan múlt az idő a faluháznál, olyan gyorsan elrepül a másfél óra. Kétszer visszajönnek, a Lefekszem a hóban dallal búcsúznak, majd a végén félig viccesen, félig komolyan kéz a kézben meghajolnak egyszerre, mint a színészek előadás után.