Kistérségi forgatag profi burgenlandiakkal

A tavalyi, második kistérségi forgatag után megjegyeztük, hogy nem ártana újítani valamit, hogy elkerüljük az önismétlés erősen leselkedő veszélyét.

Azt nem tudjuk, hogy az illetékesek olvasták-e ebbéli véleményünket, vagy akár másokét, az viszont tény, hogy idén formailag alaposan átszabták a rendezvényt.

Emlékeztetőül: a kistérségi forgatag lényege, hogy Szombathely MJV és Kistérsége Területfejlesztési Tanácsácsához tartozó települések zöme évente egyszer kitelepül a szombathelyi Fő térre, bemutatkoznak, megvendégelik és kicsit meglepik a városiakat a környéken zajló élet sokszínűségével. Ez utóbbiak ugyanis – tisztelet a kivételnek – nehezen tudják elképzelni, hogy bármi érdemleges történhet, mondjuk, Tanakajdon vagy Perenyén.

Igaz, tartalom tekintetében nem sok minden változott: nagyjából ugyanazokkal a falvakkal, civil szervezeteket, szakköröket, kézműveseket, mestereket, cégeket láttuk, viszont a forma új.

A falvak műsorainak helyet adó színpad immáron nem csak úgy áll ott magában a nyilvános vécénél, hanem egy nagyméretű fedett sátorban kapott helyet büfével, sörpadokkal. Egész szép számban voltak nézők.

Igazi újdonság azonban az, hogy a korábban szűkös és pár óra alatt alaposan bepállott egyetlen nagyméretű katonai-esküvői stílusú sátor helyett hat kisebb, csinosabb sátor került felállításra, amelynek következtében nemcsak szellősebb, kulturáltabb, élvezhetőbb lett a rendezvény, de lehetőség nyílt a felhozatal tematikus csoportosítására.

A falvanként egy stand koncepció helyett az idén külön sátorban kaptak a különböző tevékenységek. Három sátor állt a kultúra, a hagyományőrzés, a kézművesipar és a vállalkozások számára: ezekben nagyjából az előző évek kínálatával találkoztunk.

Külön sátrat kapott a környezetvédelem. Itt a lignitbánya ügye mellett az érdeklődők közelebbről megismerkedhettek olyan kevesebb publicitást kapott, de a mindennapi életünkre sokkal nagyobb hatással levő dolgokkal, mint a vépi szélerőmű, a szombathelyi biomassza fűtőmű vagy a tervezett kommunális lerakó.

A nagysátor büfésének üzletét alaposan rontotta az a sátor, ahol az etetésre-itatásra specializálódott falvak kaptak helyet. A vaskeresztesi vörössel most nem találkoztunk, helyette volt gencsi bor, no meg a szokásos toronyi és vépi pékárú, vasszilvágyi saláta; lehetett potyázni rendesen.

Legnagyobb élet azonban a sógoroknál volt. Harmonikások húzták a burgenlandi sramlit, osztrák huszárok pödörték bajuszukat, miközben több pultnál is ingyen osztogatták a meghökkentően jó borokat és a kilónyi turisztikai szórólap-pakkokat.

Bőkezűségük nem véletlen: az osztrákok láthatóan sokkal jobban tudják, mit keresnek a szombathelyi Fő téren, mint a magyar falvak. Mert szépen hangzanak a bemutatkozás és az értékek felmutatása jelszavak, de a lényeg azon van, mit is lehet mindezzel kezdeni a gyakorlatban.

Tavaly éppen a kistérségi forgatagon sikerült beszélgetnünk egy osztrák idegenforgalmi menedzserrel, aki nem titkolta, hogy azért jönnek el, hogy az egyre fizetőképesebb magyar keresletet átcsábítsák pénzköltése a felsőőri régióba. Lehet persze fanyalogni rajta, de jobban járunk, ha elgondolkodunk rajta közösen, mert van tanulni való belőle.