Pártok népszerűsége: Gyurcsány felhozta az MSZP-t

2004.10.12. 17:00

A Marketing Centrum október elején készült felmérése szerint a Fidesz továbbra is vezet az MSZP-vel szemben. Ugyanakkor az adatok azt sugallják, Gyurcsány Ferenc színrelépése után számottevően csökkent a legnagyobb ellenzéki párt előnye.

A pártok népszerűségét ismertető ábra első oszlopa az összes megkérdezett százalékában mutatja a pártok támogatottságát. E szerint az összes választásra jogosult körében a Fidesz támogatottsága 35 százalék, míg az MSZP támogatottsága csak 28 százalék.

A két nagy párt közötti különbség tehát 7 százalék, és ez jóval több, mint félmillió választásra jogosultat jelent. Ha viszont átlagoljuk más intézetek Gyurcsány Ferenc színrelépése előtt készült felméréseinek az eredményeit, akkor azt mondhatjuk, hogy augusztusban még 13 százalék volt a két nagy párt támogatottsága közötti különbség, ami pedig jóval több, mint egymillió főt jelentett. A Marketing Centrum felmérése tehát azt jelzi, hogy a lendületesen induló kormányfő (jelölt) lendületet adott az őt jelölő pártnak is.

A Marketing Centrum szakemberei ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, 2006 persze még nagyon messze van, és egyelőre még az is kérdéses, hogy meddig fog tartani, és mire lesz elég ez a lendület.

A felmérés másik meglepőnek tűnő adata az, hogy az MDF lakossági támogatottsága is 5 százalék fölött van, noha más intézetek korábban csak 2-3 százalékos lakossági támogatottságot jeleztek a kiesebbik ellenzéki pártnál. Itt azonban figyelembe kell venni azt is, hogy a Marketing Centrum - más intézetektől eltérően - több keresztkérdéssel firtatja a pártpreferenciákat, és az EU parlamenti választások előtt is csak a Marketing Centrum jelezte biztos mandátumszerzőnek Dávid Ibolya pártját.

A SZDSZ támogatottsága továbbra is 5 százalék fölötti van, ugyanakkor a párt megítélése most jobban megosztja a közvéleményt, mint az EU parlamenti választások előtt. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az, hogy sokan a liberálisokat teszik felelősé a kormányválságért.

A választásoktól távoli időszakokban igazán csak a teljes lakosság körében van értelme a párttámogatottság felmérésének, hiszen ez azt jelzi, hogy az egyes pártok kb. hány embert orientálnak a különböző politikai kérdésekben.

Ugyanakkor a lakossági támogatottság nem jelzi előre a várható választási eredményt, hiszen ez azon is múlik, hogy a pártok mennyire képesek mozgósítani a támogatói táboraikat.

A részletes adatokat és a vizsgálat módszertanát a Marketing Centrum honlapja" target="_blank közli.

Pártok népszerűsége

.