Molnár Miklós kipakolt, Szabó Gábor nem érti

Pénteken sajtótájékoztatót tartott Molnár Miklós, akit a szombathelyiek leginkább mint a Savaria Fórum korábbi főszerkesztőjét ismernek. A József Attila-díjas író nemrég elhagyni kényszerült a város által számára biztosított átmeneti szállást, felhalmozódott lakbérhátraléka miatt. Az érintett úgy gondolja, a tömegtájékoztatás kissé egyoldalúan tálalta a történteket.

A sajtótájékoztató keretében Molnár Miklós egy terjedelmes, írói eszközökben bővelkedő anyagot olvasott fel, amelyben élesen támadja Szabó Gábor korábbi polgármestert.

Az író hosszan és részletesen foglalkozott a Savaria Fórum 1998 és 2002 közötti történetével. Prieger Zsolt gárdáját remeknek nevezte, de kevésbé van jó véleménnyel a tőlük való botrányos „megszabadulás” utáni újságról. „A Savaria Fórum egy észak-koreai faliújság színvonalát is alig érte el, s közben sorra nyűtte el a (jobb sorsra talán nem is érdemes) főszerkesztőket.”

Szintén kemény szavakkal illette az akkori helyi politizálást, amelyben helyet kapott egy „szenny- és hecclap”, valamint azt a gyakorlatot, hogy oda nem való embereket telepítettek a városi újságot felügyelő káháté élére.

Az író szerint kilakoltatásának története akkor kezdődött, amikor a „szabadelvű, nyitott szellemű értelmiségiként megismert” Szabó Gábor kérésére 2000. vége felé elvállalta a legatyásított SA-FÓ szerkesztését.

”Mikor aztán kiderült, hogy nem csicskásnak, nem bértollnoknak … szegődtem a Savaria Fórumhoz, hanem markáns egyéni arculatot adva a lapnak, a „Nyugat Királynőjéhez” illőnek vélt kulturális-közéleti magazinná gyúrtam (aki akar, utánanézhet), a városvezetőség hamarosan beindította a jól bejáratott kirúgatási mechanizmust ” - mondta Molnár Miklós.

Elbocsátása szerinte úgy történt, hogy – a szintén kemény jelzőkkel lefestett – új káháté igazgató azt állította valótlanul a városvezetőségnek, hogy ő szóban felmondott. Ezt ugyan ő szóban és írásban azonnal és később is több ízben kategorikusan cáfolta, de mert szabadulni akartak tőle a város gazdái, addig csűrték-csavarták a dolgot, míg végül „elfogadták a felmondást”.

Így idő előtt, 2001 áprilisában föl kellett állnia a „felelős szerkesztői gályapadról”.

„A sűrűn egymást váltó – kinevezett vagy megbízott – szerkesztők azóta is ritka leleményesen iparkodnak, hogy a városi lap tapodtat se mozduljon el az üzbég kolhozújság-színvonalról’ – kommentálta az újság utóéletét az író.

Az újságtól történő eltávolítása után munkaügyi, majd polgári pert indított a városi lapot kiadó káháté ellen, de mert erős kétségei voltak az igazságszolgáltatás lehetséges eredményeiről, elállt pereskedéstől, mégpedig egyoldalúan, nem támasztva semmiféle további követelést.

Az agyagi vetületről így nyilatkozott Molnár Miklós: „2001 áprilisától számítva, amikor amúgy jó szabógáborosan kiebrudaltak a városi laptól, 3 millió 600 ezer forint munkabértől estem el. Amikor elálltam a per folytatásától, azt is latra vetettem, hogy ezért a bérért végső soron nem dolgoztam meg, márpedig ha megnyerném a pert, az elmaradt munkabért közpénzből kellene – nyilván kamatostul – kifizetnie az alperesnek, azaz a szombathelyi önkormányzatnak. Ezt erkölcsileg nem tartottam vállalhatónak; erről – ez is még az előző városvezetés idejére esett – értesítettem Szabó Gábor polgármestert is, aki különben annak idején – hogy pontos legyek: 2000 decemberében, amikor elvállaltam a városi lap „felelős” szerkesztését – kiutalta nekem a (lakbérrel és rezsivel együtt mintegy havi ötvenezer forint költségű) átmeneti szállást, ahonnét idén júliusban kilakoltattak.”

Szerinte kilakoltatása az előző városvezetés szégyene, Szabó Gábortól is csak különböző, soha be nem váltott ígéreteket kapott, miközben ő különböző szolgálatokat tett az akkori városvezetésnek.

Az író párhuzamot vont a kilakoltatás és a holokauszt között: „Igaz, nagyon is igaz, hogy az eljárás – jelesül hogy egy írói könyvtárat hulladékgyűjtő zsákokba gyömöszölnek, és erőszakkal elszállítanak holmi roncstelephez hasonló ocsmány raktárba – „szörnyű időkre emlékeztet”. Az emberi méltóság gyalázatos megtiprása, ha hatósági darabontok rombolják szét bármely embertársunk intim létterét. A hivatal, a hatóságok ilyetén működésében ugyanaz az eltompultság és nemtörődömség, ugyanaz a köznapi embertelenség érhető tetten, mint azokban a 60 évvel ezelőtti szörnyűségekben, amikor – hogy Szombathelynél, a „Nyugat Királynőjénél” maradjunk – több ezer vasi zsidót zsuppoltak utcára és kényszerítettek gettóba, majd tuszkoltak a megsemmisítő tábor felé gördülő vagonokba. Kilakoltatás és deportálás között nincs minőségi, csupán mennyiségi különbség. (Ezzel egyáltalán nem a holokausztot akarom „relativizálni”, csupán azt állapítom meg kissé mélabúsan: senki ne higgye, hogy az Auschwitz óta eltelt évtizedekben szemernyit is javult az emberiség erkölcsi állaga.)”