A szélessávú internet jövője Vas megyében

2003.09.25. 21:54

A három legnagyobb érintett cég illetékeseit kérdeztük, hogyan alakul a megyében a szélessávú internet jövője az elkövetkezendő években. A válaszokból úgy tűnik, az ár nem fog csökkeni, s a kisebb falvaknak még várniuk kell egy jó darabig. Az üzlet azonban mozgásban van, Szentgotthárd, Bük és Vasvár például nemsokára alaposan begyorsulhat.

Köztudott, Magyarország – hogy finoman fogalmazzunk - nem tartozik az internet élharcosai közé. Lemaradásunkat némileg kompenzálhatná, ha ráállnánk a szélessávú kapcsolatok komoly fejlesztésére. Így még az is előfordulhatna, hogy a hátrányból előnyt csiszoljunk, mint történt ez anno a benzinkutak esetében. Az őskori kúthálózatból kapásból a legmodernebbe ugrottunk, melynek következtében benzinkútjaink színvonala űbereli sok nyugat-európai államét.

Sajnos, nagyon úgy néz ki, az internettel nem ez a forgatókönyv fog megvalósulni. Legalábbis Vas megyében biztos, hogy nem. A három legnagyobb érintett, a Matáv, a Hungarotel és a UPC nyilatkozataiból az a kép rajzolódik ki, hogy a fejlesztések folytatódnak ugyan, de óvatosan, s nehezen megjósolható végkifejlettel, különös tekintettel a falvakra. Az árak pedig egyelőre magasak maradnak, ami végképp elriasztja a minőségi internet után amúgy is meglehetősen közönyös embereket.

A Matáv fejleszt, és új technológiákat tesztel

Az ADSL-kiépítés révén a szélessávú internet messze legizmosabb Vas megyei szereplője a Matáv. Kovács Attila kirendeltség-vezető megkeresésünkre elmondta, hogy a cég ADSL-fejlesztései, annak ütemezései üzleti titkot jelentenek. Ennek oka az, hogy nekik az ADSL-t tovább kell adniuk a különböző szolgáltatóknak – beleértve saját cégüket, az Axelerót -, s üzleti előnyhöz jutnának azok, akik ismernék a fejlesztések pontos földrajzi irányát és menetrendjét.

ADSL Szombathely

Jelenleg a megyében Szombathelyen, Kőszegen és Körmenden indult el az Matáv hálózatán az ADSL. Szentgotthárdon fejlesztési fázisban van, s jó hír Bük és Vasvár számára, hogy a szolgáltatás néhány hónapon belül ott is elindul. Ami Szombathelyt illeti, a Minerva-park és Szőlős lehet a legközelebbi bekapcsolt terület.

A Matáv filozófiája az, hogy igényekhez próbálják igazítani az ADSL kiépítést. Ha egy településen összejön egy bizonyos számú igény, akkor ott megteremtik a feltételeket. A cég jelenleg is tesztel különböző technológiákat, hogy minél gazdaságosabban lehessen elvinni a szélessávú internetet minél kisebb településre.

Nehéz megmondani, mekkora is lehet az a településnagyság, ahol a közeljövőben számíthatnak az ADSL kiépítésére. Valószínűleg néhány százasas igény körül húzódik a határ.

Ami a távolabbi jövőt illeti, az új technológiáknak köszönhetően valószínűleg kibővül majd a bűvös 4 kilométeres ADSL-kör, amely főként a nagyvárosokban rajzolja majd át térképet.

Hungarotel: Répcelak és Jánosháza lehet a fejlesztés következő állomása

ADSL Sárvár

Szabó László, a Hungarotel Rt. (a 95-ös körzet vezetékes távközlési szolgáltatója) marketingkommunikációs főmunkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy ők mindenekelőtt a tízezer főnél nagyobb települések ADSL-lel való ellátását tűzték ki célul. Vas megyében szolgáltatási területükbe két ilyen település, Sárvár és Celldömölk tartozik. Ezekben közel fél éve indult el az ADSL, s gyakorlatilag mindkét városban teljes a lefedettség. A 384 kbit/s sebességű szélessávú korlátlan Internet elérés ára jelenleg 14.390 forint + ÁFA, egyéni és üzleti ügyfelek részére egyaránt.

A közeljövőben nem tervezik a szolgáltatás árának jelentős csökkentését.

A Hungarotel nem egyéni elbírálásokkal, hanem hosszabb távú fejlesztési tervekkel dolgozik. Szolgáltatási területükön - a 32, 66, 68, 89, 95-ös primer körzetekben - először befejezik a már említett 10 ezer fő fölötti települések ellátását, - ezzel a szolgáltatási területük lakosságának 50%-a számára válik elérhetővé az ADSL - s utána fordulnak a kisebb települések felé. Nagyon nehéz megjósolni, mit hoz a jövő, de egyelőre úgy tűnik, az internetre az emberek kevesebbet hajlandók áldozni, mint mobiltelefonokra, ez pedig lassíthatja a fejlődést. A kisebb falvak bekapcsolása a széles sávú internetezésbe még bizonytalan, jelenleg lehetetlen megmondani mikor is kerülhet rá sor, de valószínű, hogy minimum évekről van szó.

A fejlesztések következő ütemében a potenciális, illetve valós igények alapján jelölik ki az újabb bekapcsolódó településeket. Vas megyében Répcelak és Jánosháza pályázik erre a legnagyobb eséllyel.

A UPC csak mérsékelten fejleszt a megyében

A szélessávú internet Vas megyei szereplői közül feltétlen megemlítendő a sajátos helyzetű UPC, aki a szombathelyi televízió előfizetőinek kínál az ADSL-lel megegyező, vagy akár gyorsabb kábeles internet-előfizetést Chello néven, havi bruttó 11900 forintért. Mivel a cég – az előbb említett szereplőkkel ellentétben – földrajzilag abszolút korlátozott helyzetben van - ott tud szolgáltatni, ahol bent van a tévékábel -, így csak azt tűzheti ki célul, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki a szombathelyi tortából.

Szűcs László a UPC média- és sajtókapcsolati igazgatója közölte, hogy nagyobb változások részükről Szombathelyen nem várhatók, így jelentős árcsökkentés sem. Úgy gondolja, a Chello ár-érték hányadosa nagyon jó, s többek között ennek volt köszönhető, hogy a Matáv is kénytelen volt engedni korábbi magas ADSL-áraiból.

Az országos fejlesztésként a Chello+ nevű szolgáltatás megjelenése várható, amely az alapszolgáltatás kibővített változata lesz, s szó van egy könnyített sebességű variációról is, de ez még csak elképzelés szintjén van jelen. Amennyiben ezek megvalósulnak, úgy természetesen elérhetők lesznek Szombathelyen is.
.