Aranyigazság az MMIK-ban

2005.01.16. 18:42

Annus Adrián és Fazekas Róbert vasárnap délután átvették a szurkolói aranyérmeket. A családias hangulatú rendezvényen politikai okok miatt nem vett részt a Magyarok Világszövetsége, és nem érkezett meg a két sportoló ügyvédnője sem. A helyi nobilitások láthatóan szintén nem törik magukat az ügyért.

Aranyigazság az MMIK-ban

Vasárnap délután háromnegyed háromkor még kéttucat ember sem ücsörög a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) színháztermében. De a meghirdetett háromórás időpontra azért összejön az erős fél-, vagy inkább kétharmadház.

Hogy a relatíve mérsékelt érdeklődésnek mekkora szerepe van a közvélemény Annus-ügyi elfásulásának, és mennyi a politika betüremkedésének, az a nézőtérről eldönthetetlen, az viszont látszik, hogy a megjelentek nem könnyen tipizálhatók. Itt van a két nehézatléta szurkolói köre, motorosok, ifjú sportolók, baráti társaságok, komplett családok, és jelentős a média-felhozatal is. A hangulat ettől függetlenül családias, afféle vasárnap délutáni. Egyetlen ismert politikust vagy közéleti személyiséget nem látunk, pedig nem is olyan régen még mennyien sütették magukat a két sportoló által vetett fényben.

Pál Gábor sajtószóvivő üdvözli az egybegyűlteket, és kifejezi abbéli örömét, hogy Annus Adriánnak és Fazekas Róbertnek láthatóan még mindig sok barátja van. Aztán közli, hogy az ünnepségen megjelentek listája közel sem teljes. A Magyarok Világszövetsége (VG) bejelentette, hogy mivel politikai szintre került az ügy, nem jönnek el. (Mint ismeretes, a szervezet gyűjtötte a szurkolói adományokat, és eredetileg ők adták volna át az érmeket is.) A két sportoló ügyvédje, Eva Maria Barki szintén nem ért Szombathelyre, mert, mint megtudtuk, egy másik ügy közbejött, ami miatt félútról vissza kellett fordulnia.

Aranyigazság az MMIK-ban

A felszólalások sorát Mayer Ferenc, a Haladás VSE elnöke kezdi, aki néhány mondatban beszél a tavaly nyár végi napokról, kijelentve, az athéni olimpiai események megosztották a közvéleményt és a szakértőket is. Emlékeztet a két sportoló tehetségére, a befektetett munkára, és arra, hogy a doppingolás vádja nem merült fel, csak a szabályok betartásának problémája. A nemzetközi független bíróság ítélete ellen fellebbezésnek helye nem lesz, azt az egyesület tudomásul fogja venni. Reméli, a döntés igazságot és nyugalmat hoz, és hogy a két kitűnő sportember folytatja pályafutását, és megmutatja a világnak, hogy ők a legjobbak.

Vida József edző nehezen találja a szavakat, amit azzal indokol, hogy a két előtte fekvő aranyérem láttám nagyon nehéz indulatok nélkül beszélni. Majd a tárgyalás után – ígéri - lehiggadva biztos jobban tud beszélni minderről.

Fazekas Róbert és Annus Adrián szintén nagyon szűkszavú. Fazekas megköszöni a szervezőknek és az éremkészítőnek a munkáját, a jelenlevők bizalmát. Annus ehhez annyit tesz hozzá, hogy úgy tudja, a két érem több százezer forintba került, és örvendetes, hogy az emberek ilyen cél érdekében megmozdulnak. Egyben felhívja az egybegyűltek figyelmét egy Fazekas által indított kezdeményezésre, amely egy Haladásért indított aláírásgyűjtés, hogy a pályákat ne zárják be, és a Haladás elkerülje a csődöt.

Az éremátadás előtt a fiatal Botos Tamás e célra írt dala hangzik el a szerző tolmácsolásában. A srác – körítéstől függetlenül - nincs minden tehetség nélkül, és szerencsére nem igazolja vissza előzetes aggodalmainkat.

Az edzőnek járó serleget és a két szurkolói adakozásból született aranyérmet – az MVSZ hiányában – egy Sulykos István nevezetű szurkoló adja át, aki azzal érdemelte ki a dicsőséget, hogy egy hónapnyi éhségsztrájkot tartott, amikor meghallotta, „micsoda disznóság is történt valójában”.

Aranyigazság az MMIK-ban

Miközben az érmek a nyakba kerülnek, a fotósok elárasztják a színpadot, zúg a taps, ám a főszereplők arcáról nem derül ki semmi, érzelmeket talán csak a felcsendülő himnusz alatt lehet látni, láthatólag leginkább Vida József edzőt viseli meg a furcsa szituáció.

Levezetésképpen egy ütősegyüttes zárja az Aranyigazság rendezvényt, amely tokkal-vonóval nincs egy óra sem.

A történet folytatása február elején a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon lesz. Annus Adrián ítélete várhatóan február 9-én, Fazekas Róberté 11-én kerül kihirdetésre.
.