Benne leszek a tévében! - Hajós András Szombathelyen válogatott

Meglepően korrekt zsűri

Láttuk már a képernyőn számtalanszor: a melankólia minden jelét magán viselő zsűri kifejezéstelen tekintettel közli, hogy majd kiértesítjük az eredményről. A delikvens erre lebattyog a színpadról, vagy ahol vannak, de mindenképpen a bírái látómezőjén kívülre, és elbizonytalanodik. Teszi ezt annak okán, hogy halvány lila derengés se környékezi a zsűri (általa is befolyásolt) lelkivilágát illetően. Esetünkben az ügymenet úgy zajlik, ahogy elvileg kellene, mindenesetre pozitív csalódás, ahogy mindjárt kiderül.

Az Oladi Művelődési Központban (OMK) ugyanis két terem van a tehetségkutatás céljának beállítva. A nagyobbikban (itt van Hajós András is) kapnak helyet a hangszeres és a nagyobb mozgásteret igénylő produkciók. A másikban a konzervről jövő zenére éneklősek és/vagy táncosak meg a besorolhatatlanok is. A kutatandó tehetség várományosa belép, rövid egyeztetés, egy-két poén oldásképpen, aztán irány a pódium, ott a delikvens köré gyűlnek az eszközök. Ha ez megvan, akkor hátul vagy oldalt a kameraman jelez, mire név, sorszám (pl.: SZ048) és produkció kategória bemondatik, aztán uccu neki, ahogy a csövön kifér. Túl a műsoron néhány ez-az még firtatásra kerül, majd jöhet a következő.

A zsűri meglepően korrekt, példásan tűr akkor is, ha rajtunk nyálfröccsentő felnyerítés, nyaktörő fejcsóválás és széles mimikával vitt kétségbeesés lenne úrrá. Ugyanolyan empátiával sajnálkozik a helyzetén az általa rossznak tartottnak, mint amilyen lelkesen faggatja a minden bizonnyal bekerülőt. Vagy ez csak az újságírói jelenlétünknek köszönhető? De lássunk néhány fellépőt!

Tűz és Cserháti Zsuzsa

Kimegyünk az OMK épülete elé, ahol három srác tüzet köp, nyel, és benzintől feltüzesített láncféleséget pörget maga körül iszonyú sebesen. Látványos így is, de még inkább hatásos lenne sötétben, ahogyan ezt meg is jegyzik többen. Jól jöhet az ilyesmi az RTL-es műsor során.

A kisteremben a hozott CD-re „no disc”-et ír ki a lejátszó, és a sokadik próbálkozásra se veszi be, hát a cappella adja elő a 16 éves lány a Cserháti Zsuzsa-számot. Az izgalomtól kissé az elcsuklás felé hajló hanggal. A zsűri hölgytagja, talán rajongója az énekesnőnek, még dúdolgatja egy ideig. Utána egy kislányt kísér be az édesanyja, aki aztán kint várja meg a fejleményeket. Trance-re táncol aerobicot, néhány ügyes és látványos pörgéssel-szaltóval megspékelve. Mindkettejükről látszik, hogy sokat foglalkoztak vele, de nem hinném, hogy beválogatnák őket.

Zene a világnak ezen fertályán

A nagyobbik terem előtt még bevárjuk az éppen futó presszós vagy lakodalmas nótafát. Őt a biztonságis távollétében szabaddá vált vékonyka nyíláson egy hasonlóan öltönyös-csokornyakkendős ifiúr rosszallása kíséri. Olyan átéltséggel, hogy az nem hagyható részünkről vigyorgás nélkül. Látván azonban hazánkban a zenei hanghordozók eladási mutatóit és azon belül is a stílusbéli eloszlást, érthető az ilyen irányultság. A világnak ezen a fertályán még akármi is lehet belőlük.

Beülünk a Hajósék mögé az engedélyezett három fellépő erejéig. Jön is hamar két harminc felé járó, hosszú hajú pécsi srác, és nálam két lehetőség adódik: rock vagy blues. Persze lehetne már sejteni az őtőlük származó „intellektuális rock” műfaji kategóriából, hogy számos mindennel nincsenek tisztában. A 80-as évek leggázosabb szintifutamain és a kínosan műanyagos hangzáson a diszkréten háttérbe húzódó gitár sem segít. Csapás csapás hátán: mindez még semmi a hippi-optimizmust new age szentimentalizmussá oldó énekhez képest. Amint távoznak, Hajós meg is jegyzi, hogy mi volt ebben „intellektuális?” Nehéz elhinni, hogy valaki ezt a zenét komolyan gondolja, főleg ha ilyen fellengzősen címkézi.

Az ugróköteles lányok biztos befutók

Mielőtt még nagyon kétségbeesnének a teremben maradók, jönnek a több országos- és világversenyt eredménnyel megjárt ugróköteles lányok. A hét hölgy látványos hat percet nyújt a kis színpadtérre foghatóan bekövetkező apróbb hibák ellenére is. Meg lehetne ugyanezt a koreográfiát egy szám alatt oldani? – kérdezi a zsűri egy tagja. Nem kétséges számunkra, hogy ők beválogatásra kerülnek.

Történelemálló lócitrom

Zárásul a kakukktojás. Negyvenes férfi érkezik a fiával. Társukul szegődik két különböző árnyalatú szobaajtó, kosaraik alján rongyok, befőttesüvegek, üvegcsék, ecsetek etc. Dadaista performanszra állna össze bennem a kép: hangban és vizuálisan, hogy a két fő érzék megkapja a maga jussát. Négy zsámoly is kerül hamarjában, az egyik zsűritag megjegyzi, milyen hülye szó ez a „zsámoly”. Kiderül ám a másfajta jelleg, a feltalálónk felfedi az inkognitóját.

Elmondása szerint a titkos receptjéből pillanatok alatt bútorápolási paradigmaváltás kerekedik a keze ügyében. Telnek a percek, a drótkefe dolgozik, a kis ajtón a festékréteg foszlik, közben verbálisan beavatódunk a feltaláló egyéb dolgaiba. Ám van még más is! Háztáji haszonállatok anyagcsereterméke (értsd lócitrom és társa) ez-az hozzáadásával idő- és történelemálló festékanyagot alkot. Érthető módon a barna szín tetszőleges árnyalataival. A terem meg idővel tán kiszellőzi az orrfacsaró ammóniát és az egyéb szagokat.

Mondanom sem kell: megkerülhetetlen produkció!