A korábban elolvasott műveket (100 év magány, A pátriárka alkonya, Szerelemről és más démonokról, Szerelem kolera idején...) teljesen más szemszögből látom, mert már tudom azt, amit leírt, átélte. Az azért élek, hogy elmeséljem az életemet nem egyszerűen egy memoár, egy önéletrajz, annál sokkal több.
Egy ország élete, és benne egy hánytatott sorsú zseni, aki a folyamatos elégedetlenségéből fakadóan egyre jobb és jobb műveket ír. És ez körülötte mindenki tudja, csak ő nem.
Ez a regény számomra sokkal inkább közelebbé és emberiesebbé tette Marquezt, és most már egyre inkább az a vágyam, hogy eljussak abba az országba, ahol Macondo, a banántársaság, a 100 naposnál több ideig tartó eső, a „marquezi” újságok és a meg nem érkezett nyugdíj illata érzik mindenhol. Azt hiszem ő az, aki mindenképpen megérdemelte azt a Nobel-díjat 1982-ben nem úgy, ahogy a 2004-es év díjazottja.
Lyudyth
Kapcsolódó cikk:
Könyvajánló - Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet