Új külsőt kapott az ALON!

2005.02.15. 21:28

Befejezéséhez érkeztek az ALON fejlesztésének aktuális munkálatai. Az új kereső és a fórum elindítása után most magazinunk arculata esett-át kisebb nagyobb ráncfelvarrásokon. A változások után olvasóink könnyebben és gyorsabban eligazodnak a tartalomban, és kissé módosult a rovatoknak és a témaköröknek a logikai szerkezete is.

Másfél hónapon belül három fejlesztésen is átesett az ALON. Január elején a régi keresőnket a nagy tudású Google-motorra cseréltük le, amelynek révén sokkal egyszerűbben lehet oldalunk egyre dagadozó archívumában matatni.

A múlt hét elején egy régi adósságunkat törlesztettük, amikor útjára bocsátottuk az ALON-fórumot, abban bízva, hogy előbb-utóbb olvasóink minél nagyobb számban bekapcsolódnak az információ- és véleménycserébe.

A fejlesztés leglátványosabb eleme a mostani harmadik szakasz, amelynek következtében – egyébként immáron másodszor - jelentősen megváltozott az ALON külseje.

Ahogy látják, teljesen újjászületett a felső és a baloldali menüsor. Az előbbi helyen ezentúl azok a tartalmak érhetők el, amelyek nem kapcsolódnak szervesen magazinunk hír- és véleményrovataihoz.

A korábbi felső menüsorból a rovatok a bal felső sarokba kerültek, a szolgáltatások pedig közvetlenül a szavazás fölé.

Újdonság az ugyancsak a baloldalon – középen - levő témaajánlat. A folyamatosan bővülő témagyűjteményünk korábban is létezett, csak éppen nem volt szem előtt, mivel kizárólag a cikkek végéről lehetett elérni őket.

Fontos, hogy az új keresőnk sem tűnt el, csak a reklámbanner mellé került a jobb felső sarokban.

A többi meg úgyis látszik vagy adja magát.
.