Tehetséges fiatal zenészekből rengeteg van Magyarországon, eredetiből sajna annál kevesebb. A sárvári „a gátnál” zenekar mindezen adottságokban bővelkedik, mi több, meghökkentő gondolati mélységekbe ugrik bele fejest.
Egy fiatal zenekar bemutatkozó anyagából leginkább az szokott kiderülni, a tagok melyik külföldi csapatok lemezeit hallgatják rojtosra leginkább, s a legfőbb kérdés az, mekkora a szakadék a példaképek és a szárnyaikat bontogató ifjak között. (Általában siralmasan bazinagy.)
A gátnál esetében az a ritka helyzet áll elő, hogy nemhogy zenekarokat megnevezni nem tudunk, de még stílusokat is nehezen. Ha nagyon erőlködünk, persze kihallatszik ez az, ám ha azt mondjuk, hogy a gátnál rockból, funkyból, reggae-ből, dance-floorból, népzenéből, szürrealizmusból és költészetből van összegyúrva, akkor nagyjából annyira vagyunk pontosak, mintha azt mondanánk, a halászlé halból, vízből és fűszerekből áll.
Arról persze szó nincs, hogy a csapat afféle Pallas Athénéként teljes fegyverzetben ugrott elő a semmiből. Először is évek óta bontogatják szárnyaikat, másrészt nyilván – és remélhetően - ez csak az út kezdete. Hiszen, hogy adjunk az ilyenkor kötelező kioktatásnak is, azért van itt mínuszban egy félig kiforrott, kissé patchwork-szerű hangzás, olykor öncélúnak tűnő zene és szöveg, helyenként buborékok és üresjáratok, de a végeredmény így is kiadó és producer után kiáltó, hiteles és meggyőző produkció.
Az anyag legnagyobb erénye mindaz a bátorság és kreativitás, amivel a gátnál előrukkol. Zeneileg főként a tudat legmélyéről jövő, súlyos gitár-riffekkel megtámogatott lüktetések bizonyulnak virulensnek (mossa, a tekenősbéka, nepál), de néhány szám azt mutatja, tudnak ők finomban is otthon lenni. (fúgia, megfogtam, vénusz hasán). A dallamötletek mintha végtelenül áradnának a fiúkból, s ez a zenei kiszámíthatatlanság az első hallásra igen furcsának ható szövegekkel igencsak sajátos főzetet eredményez.
A szövegek a kántáló népköltészetet és 20. század elejének szürreálizmusát – olykor dadaizmusát – ötvözi, de valahol mégis nagyon mai meg eredeti. Annyira, hogy kérdés, elbír-e ennyi és ilyen költészetet, gondolatiságot és eredetiséget a 3-4 perces gitárzene műfaja.
A gátnál errefelé szokatlanul magas mércét állított önmaga elé, olyan magasat, hogy nem tudom nem félteni őket a jövőtől, önmaguktól és az őshonos altató, lehúzó, befedő gaztól.
Csinálni, csinálni, csinálni!
Elhagyott róka az út közepén, átölel, átemel, hozzáér. Fény árad. Árad a fény, értem. (vénusz hasán)