A munka nemes ünnepe - Repmajális 2005

Két pont közötti távolság

Délelőtt még fújósfajta légtömegek vonulásznak, függőben hagyva a zuhé lehetőségét. Délben már eldőltnek tekinthető a kérdés. Egy idevágó plakát: egy Tibó nevű „slágerprodukcióját” hirdeti. Fehér ing, nyakában gitár, fitymáló tekintet, attraktív szőke lányok gyűrűjében. Ja-ja, „intellektuális rockzene”, éhes makkal meg disznókat álmodni.

Buszjárat csak holnap, de akkor sűrűn, naptárilag csak arra van érvényben a jó világ, a városszéltől gyaloglás lesz, fiatalemberek. Ezen a buszon én vagyok a törvény, ahol megállok, ott buszmegálló van, magyaráz a sofőr, és letesz épp a bejáratnál. Nehogy valamelyik autós egyenesen odaérjen a reptérre, kis kunkort iktat be a szervezés, a kanyarokba meg egy-egy embert a toronyiránti-szemlélet megelőzésére. Birkakupac a célegyenesben az előzetes híresztelések ellenére alig, még vakondtúrásnak álcázva se nagyon.

Márió és a felturbózott hangszere

Elmúlik a bizonytalanság, amint kézben a sör. Kiderül, hogy a Rómeó vérzik előtt még tegnapról maradt egy fellépő. Másnap a nevük, el is süti a konferanszié szerepében tetszelgő fickó az evidens poént a tegnapi Edda-koncert utóhatásairól. Mint bebizonyosodik, nemcsak a nevük eredeti tünetegyüttese töri le annyira a kedvet. Előbb azonban a magyarországi „Ki jut eszedbe a tangóharmonikáról?” szavazás győztese lép elénk a lemezborítókról ismerős szerelésben.

Néhány szám után Márió már Lajcsira próbálja kenni a sarat, hogy az ő műsorának hála, burjánzották tele ezek a príma nótaszerzemények a nézők kobakját. Nem játszhat ő akármit, ami kitakarná a szerző eredeti szándékát, elnézést, kedvesen nyájas publikum, na meg tisztelet, de maguk ezt kajolják. Ő meg viszont mindenkit mindezért. Különben is, már a gyártósoron a Márió pöcséttel díszelgő tangóharmonika! Benne szériatartozékként (igaz, nem túl számos variációs lehetőséggel) dobgép, mixpult, illetve báli zenekarok, parodisták és önjelölt remixerek eloszlathatatlan örömére Marió-hangminták! Valahol az általa arany szavakba foglalt és a szíve szegletébe gombostűzött vasi domborzaton még élő(!) zenekarral is fellép.

Egy másnap se lehet ennyire rossz

Rövid átszerelés (kiveszik a rendszerből a tangóharmonikát és a playback-CD-t) és a hangszerek a Másnapnak már üzemképesek. (Ezt kéne a Szigeten is, felrakni a színpadra behangoltan az összes ott majd fellépő zenekar hangszereit, az idő előrehaladtával meg ritkítani a színpadképet.) Bele is kezdenek a háromnegyed órás blokkjukba. Hamar mozgolódás támad a metálos pólókat viselők között, kisebb gócok támadnak a szétspriccelt hétköznapi majálisozók helyén. Nem mintha ez magyarázatul szolgálna a szinte tüntető jelenlétükre, mert a fogukra való zene itt nincs. Ami viszont van: sörözés, kolbászozás, repülők figyelése, vigyorgás a snassz dolgokon, ergo ejtőzés a lét könnyű felszínén.

Másnap tehát. „Az igazak összefognak és feltámad a vihar…” Lehetne ez valami muzikális keresztény széplelkekből verbuválódó zenekarocska dalának egyik sora is. De nem, ez refrén gyanánt esik meg itt, mindenki előtt. Hogy gerjedelmet keltsenek még a sátor hűvöséből kifelé pislogókban is, számindításként bevetnek egy amolyan „Final Countdown”-típusú szintifutamot is. El sörért.

A hangszer nélküli mikrofonos aztán ráordít a színpad előtt békésen álldogáló tizenöt emberre. Közülük néhány fotózgat, láthatólag csak képileg érdekli őket az önparódiát egy műsorral, kettőt az egyben letudó siserehad. Szóval ránk ordít a csávó, hogy „rákenrol!” Néznek is többen körbe, hogy hol, merre, lenne egy másik színpad is valahol? De nem, biztos csak viccelt a koma. Annak persze szánalmas, tovább a karámba tartott madárszerű gépekhez.

Arrébb a sétarepülés hat almenüje kerül tábla formájában elő. Persze a sok sörtől-kolbásztól kókadt test csak elvétve kívánhatja a földtől elrugaszkodást. Inkább a behatárolt kulináris örömök bekövetkezése előtt pengetnek le ilyesmiért pénzt. Néhány e célra horribilisnek tűnő összeg mellett szinte baráti áron (3-4000-ért) be lehet röpülni Szombathely fölé és vissza. Mi már csak odáig kérnénk.