Kétség sem fér ahhoz, hogy a gyermeknap ezen a hétvégén is meg lesz tartva, decensen és korrekten, bábozással és közlekedési vetélkedőkkel. Alig zavar bárkit is az a csekélység, hogy lassan elfogynak az ünnepeltek. És ne tessenek mindent a pénzre fogni, mert úgysem igaz. Lusták vagyunk pelenkázni, csak az a baj, minket sem fog senki, ha eljön az ideje. Európa haldoklik.
Amikor a második világháború után egy nemzetközi nőszövetség hivatalosan is a gyerekek ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, nem valószínű, hogy bárki azon aggódott volna, hogy a világnak bizonyos pontjain fél évszázad múlva nem lesz kiket ünnepelni.
A háború után ugyanis a nők sorozatban szültek, Magyarországon a „leánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség” politikai direktíva sikeresen lett a gyakorlatba ültetve, amelynek következtében a kórházak szülészeti osztályain egy másodpercre sem maradt abba a babasírás, az építőipar pedig nem győzött iskolákat és tornatermeket építeni a jövő generációja számára.
Aztán kezdett megtorpanni a gyerekcsinálás, először alig feltűnően, majd egyre drasztikusabban. Amíg a nyolcvanas évek elején egy nő átlagban még közel két babát hozott e szép világra, addig napjainkban alig több mint egyet. Ez a számok nyelvén azt jelenti, hogy Magyarországon a most megszülettet és felnövekvő generáció létszáma közel 40 százalékkal kevesebb, mint az őket megszülőké. Tessék kicsit kalkulálni, mi lesz itt néhány évtized múlva! Nagyon durva.
Mindeközben a politikusok úgy tesznek, mintha nem lenne különösen nagy a gond, jól van, na, kevesebb a gyerek, majd a száz lépésben igazgatunk kicsit a családi pótlékon, a kétgyerekeseknek többet adunk, vagy éppen kevesebbet, majd úgyis kidumáljuk. Mintha ezen múlna bármi is, mintha attól több gyerek lenne, ha ezer vagy kétezer forinttal több folyik bele családi a kasszába.
Magyarországon ugyanis nagyon kevesen vannak azok, akik azért nem akarnak gyereket, mert nincsenek meg a körülmények. Egy nő, ha nagyon akar, szül. Az alacsony fizetés, a szobaszám, a karrier legtöbb estben csak könnyen védhető hivatkozási alap, a felelősség áthárítása. Könyörgöm, mennyivel voltak jobbak a kilátások az ötvenes vagy a hatvanas években?
Sőt, mintha pont az ellenkezője lenne igaz. Ugyanis nemcsak Magyarországon nincs gyerek, ugyanezzel a gonddal küszködnek a fejlett államok, élen a kihalásnak indult Japánnal és az EU gazdagabb országaival. Roppantul úgy tűnik, hogy az elmúlt évtizedekben megteremtett jólét kiváló táptalaja a nyugati társadalmakra mindig is jellemző individualizmusnak és önzésnek, amely keményen család- és gyermekellenes. Gyereket nevelni ugyanis mindig áldozat, önfeladás. Lényegesen kellemesebb tevékenység a tengerparton süttetni magunkat, pizzát enni, háborítatlanul házimozit lesni vagy művészileg önmegvalósítani, mint pelenkázni, büfiztetni vagy osztályfőnöki intőket aláírni.
A gond ezzel az, hogy a természet nem hülye, tudja mit akar, és mindig kegyetlenül benyújtja a számlát, ha valami félrecsúszik. Nemcsak az olyan elvont elméletekről van szó, hogy az életképtelen nemzeteket és kultúrákat eltűnteti a föld felszínéről, hanem sokkal közelebbi, pragmatikusabb és kézzelfoghatóbb dolgokról.
Néhány évtized múlva Európa a világ szociális otthona lesz, ahol a kevés fiatal azért fog dolgozni, hogy eltartsa szüleit, nagyszüleit, no meg azok gyermektelen testvéreit és unokatestvéreit. Hogy erre az elkényeztetett generáció mennyire lesz hajlandó, azt nem tudjuk, csak sejtjük, az viszont biztos, hogy a földrész a világgazdasági versenyben reménytelenül a pálya szélére kerül, remegő lábú trottyos öregként még a kispadról sem nézheti a világ új üdvöskéinek – Kína, India, Közel-Kelet – virgonckodását.
Európa tehát - a szexuális nyitottságával és a Viagráival egyetemben - reménytelenül impotensnek tűnik, és csak az segíthet rajta, ha drasztikus gyerekcsinálásba fog, vagy hagyja magát megtermékenyíteni életképesebb és dinamikusabb népek, kultúrák által. Az első variációnak kicsi az esélye, a második esetében búcsút mondhatunk a mai fogalmaink szerinti Európának. Nem túl rózsás kilátások, az igaz, de nem árt, ha tudjuk, mi vár ránk.
Ja, és amíg el nem felejtem. A legszebb és legmaradandóbb gyermeknapi ajándék – a bábozás és a közlekedési vetélkedő mellett - egy pelenkás, büfizős kistestvér. Kellemes hétvégét mindenkinek!