Veterán autók találkozója Szombathelyen

2005.05.28. 17:50

A veterán járművek azt a kort idézik, amikor az ember és a technika még harmóniában élt egymás mellett. Ez a nosztalgia lengte át az ötödik Savaria Veterán Autós-Motoros Rally-t is, amelynek keretében megannyi gyönyörű jármű vonult fel a hétvégén Vas megye útjain. Részünkről éljenek a nagykerekű Wartburgok és a magyar ipar potenciáját dicsérő Pannóniák!

Veterán autók - old timerek

Az előzetes beharangozók szerint hetven járműre lehetett számítani az ötödik Savaria Veterán Autós-Motoros Rally-n, de szerény becslésünk szerint ennél sokkal több jelent meg szombat délelőtt a start színhelyén, a szombathelyi ipartelep egyik udvarán.

A rendszámokról leolvasva természetesen legtöbben Magyarországról érkeztek, de meglepően sok szlovén és osztrák autós-motoros is megjelent a találkozón. Kicsit mosolygásra is késztettet bennünket az a tény, hogy a sógorok közül néhányan olyan Mercedesekkel érkeztek a felvonulásra, amelyekből a magyar utakon még vígan szaladgálnak, és a tulajdonosok talán meg is sértődnének, ha valaki old timernek nevezné a járgányukat.

Veterán autók - old timerek


Kétségkívül, hogy akadt néhány könyvillusztrációnak is elmenő old-timer – századfordulós Ford, MG stb. –, de részünkről a bizsergető alaphangulatot a kelet-európai klasszikusok adták, a Jawák, az MZ-k, az öregkorukban is csodálatos Pannóniák (szerencsére sok volt belőlük), autók közül pedig a nagykerekű Wartburgok.

Ez utóbbi típus annyira elnyerte a tetszésünket, hogy ki is faggattunk egy jogosan büszke huszonéves tulajdonost, hogy mennyiért is vesztegetnek egy ilyent. Nos, Magyarországon még nem nagyon fizetik meg a sok évtizedes babusgatást, no meg a kromofág- és a krómköltségeket, de Németországban kétmillió körüli összeget adnak egy kiglancolt nagykerekű Wartburgért. Alkatrészt nem is olyan nehéz szerezni hozzá, padlásokból, pajtákból be lehet spájzolni a pótalkatrészeket, olykor egy komplett tartalékautót, amiből aztán ki lehet szedni mindent, ami éppen kell. A legnépszerűbb old timerhez, a VW bogárhoz még ma is gyártanak alkatrészt. De vannak Magyarországon is olyanok, akik gondolkodnak bizonyos Wartburg-alkatrészek újragyártásán, mert a német nosztalgia-piacon biztos lenne rá kereslet.

Old Timer Ford


Érdekes kérdés, hogy mit is szeretnek oly sokan ezeken a régi, műszakilag ma már kissé mosolyra késztető járgányokon. Nos, valószínűleg a dolgok gyökere ugyanott van, amiért az emberek ma is lelkesedéssel nézik a Colombót. Ahogy a film készítői, úgy a régi autógyártók is rendelkeztek még azzal a régimódi szaktudással, amely az anyagot nemcsak megtervezte és megmunkálta, de a lélekből is belecsempészett egy kicsit.

Amíg a mai autókat számítógépek tervezik és robotok rakják össze, ezeket az Opeleket, NSU-kat, Skodákat, Fiatokat, Moszkvicsokat, Volvókat még fanatikus, olajszagú mérnökök rajzolták, és sámlin ülő gondos szakik rakták össze. Lehet, nem olyan megbízhatóak, mint a mai társaik, de minden autónak külön egyénisége van.

Ami a megbízhatóságot illeti, mellesleg egyetlen autót vagy motort sem láttunk lerobbanni, amikor hatalmas füstfelhőt pöfékelve nekirugaszkodtak Vas megye utjainak, pont olyan összképet formázva, mintha egy 1972-es balatonlellei dugóba kerültünk volna.

Veterán autók - old timerek


A szombathelyi Old Timer Veterán Autó-Motor Club rendezésében zajló esemény keretében a járművek - rendőri felvezetéssel – Söpte és Acsád érintésével Bükre mennek, ahonnan Kőszegre érkeznek egy ügyességi verseny erejéig. Innen jönnek vissza Szombathelyre, ahol kicsit körüljárják a várost. Az ünnepélyes díjkiosztóra vasárnap délelőtt kerül sor a Berzsenyi téren.

Képgalériánk a rajt előtt készült.
.