Tesztüzemben az elektronikus önkormányzat Szombathelyen

2005.06.23. 00:25

Az országban elsőként a vasi megyeszékhelyen helyezték működésbe az elektronikus önkormányzatot, így akár abban is bízhatunk, a folytatás legalább olyan lendületes lesz, mint az a kezdetek. A dolog apró szépséghibája, hogy a nagyközönség számára egyelőre kevés szolgáltatás elérhető, és a jövő is meglehetősen ingoványos.

Elektronikus önkormányzat Szombathelyen


A hivatalosan e-Savaria projekt ünnepélyes bemutatójára gyakorlatilag teljesen megtelt a szombathelyi városháza nagyterme, s a nagyszámú érdeklődő feltételezhetően nemcsak a rendezvény utáni állófogadás kedvéért jelent meg. A témával – akár bármi csekély – kapcsolatban állók ugyanis valószínűleg érzik a zsigereiben, hogy az elektronikus önkormányzat és az elektronikus ügyintézés valami nagyon fontos ügy.

Hogy aztán a szerdai előadások közben kinek mi csapódott le az elhangzottakból, az már más tészta. Mindenesetre most azon ritka esetről van szó, amikor a hivatalos indoklás lefedi a valóságot: ha minden jól megy, az elektronikus önkormányzat bevezetésével a hivatal működése racionálisabb, áttekinthetőbb és ellenőrizhetőbb lesz, amihez még hozzájön, hogy az ügyfélnek nem kell utazgatnia és időpontot egyeztetnie a különböző hivatalokkal.

Azt is tisztán kell látni, hiába Szombathely úttörő szerepe, még nagyon az út kezdetén vagyunk.

A történet még 2004 első felében indult, amikor a város döntést hozott, majd EU-pénzeket pályázott meg a közigazgatási rendszere modernizációjához, és a pályázaton nyert is. A több mint 400 millió forintos beruházás „alapkövét” tavaly novemberében tették le, s a munkák most érkeztek olyan szintre, hogy elindulhatott az őszig tartó éles tesztüzem első szakasza.

Az e-Savaria készítőinek és üzemeltetőinek prezentációjából kiderült, hogy roppant bonyolult dolog összehozni egy ilyen komplex rendszert, egyrészt mert egyelőre példa nélküli az országban, másrészt számtalan egymástól független rendszert kell összehangolni, az ügyintézési szabályokat, a különböző adatbázisokat, nem is beszélve az emberi tényezőkről.

Az elektromos ügyintézés teljeskörű bevezetése után elvileg tér és időkorlát nélkül tudjuk intézni az összes városházával kapcsolatos ügyeinket, az interneten keresztül lerendezhetjük a parkolóbérletet, az adófizetést, az ingatlanvásárlást, az autó átírását vagy a másolatot a kutyaoltási bizonyítványról - hogy csak néhány példát említsünk.

Egyelőre sajnos még nagyon messze vagyunk ettől. Jelenleg a rendszernek a váza áll, néhány városházán belüli (back-office) és néhány lakossági szolgáltatás (front-office) üzemel élesben. Az utóbbiak közül leglátványosabb az egységes kistérségi portálrendszer, amelyre a szombathelyi kistérség 39 községét fűzték fel, leginkább a turizmusra, a gazdasági életre és az elektronikus ügyintézésre koncentrálva. Az elképzelések szerint a frissítéseket majd a falvak végzik. (Hogy ez utóbbi mennyire reális, az fél éven belül kiderül.)

A szombathelyi portál lakossági szolgáltatásai közül már üzemel a térinformatikai rendszer és néhány nagyadózó – főként önkormányzati cégek - számára az elektronikus adó ügyintézés.

Egy városházi illetékessel beszélve megtudtuk, az ősz folyamán indul a lakosság széles köre számára az elektromos ügyintézés interaktív része is. A tervek szerint bizonyos szolgáltatásokhoz automatikusan jár majd az elektronikus ügyfélkártya, amely segítségével figyelemmel lehet kísérni ügyünk helyzetét.

Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmünket, hogy az egész még meglehetősen gyerekcipőben van. A továbblépés egyik nagy akadálya például az elektronikus aláírás hiánya, amely törvényen évek óra ül a kormányzat. Az emberi tényező ellenállása sem elhanyagolandó szempont, hiszen például a csütörtökön debütáló elektronikus közgyűlés előtt több képviselő jelezte, hogy ő ragaszkodik a dokumentumok papíron való kézbevételéhez.

Pedig nem ártana lépni, mégpedig sürgősen, hiszen a szerdai ünnepségen Pajna Sándor helyettes államtitkár előadásán az hangzott el, hogy az informatikát tekintve Magyarország le van Közép-Európától, Közép-Európa az Európai Uniótól, az Európai Unió pedig leszakadóban van az Egyesült Államoktól, és újabban már Ázsiától is.

Szombathely.hu

Elektronikus önkormányzat Szombathelyen

.