Jaksity György A pénz természete című művének előszavában cáfolja azt a hasonlatot, miszerint a tőzsde olyan, mint a kaszinó, mégpedig a következőkkel: a kaszinóban a krupié nyúlja le a pénzünket, a tőzsdén pedig a másik befektető, vagyis a recept egyszerű: mindig a másik oldalon kell állni. A neves szakíró magára vállalja, hogy segít ebben dönteni.
„Mi egy bankrablás egy jó kis bankalapításhoz képest”?
Bertoldt Brecht
- Mondd, Kohn, nem tudnál kölcsönadni?
-„Van egy megállapodásom a bank konzorciumával - válaszolja Kohn -, én nem adok kölcsön, ők nem sütnek kolbászt.”
Jaksity György A pénz természete című művének előszavában cáfolja azt a hasonlatot, miszerint a tőzsde olyan, mint a kaszinó, mégpedig a következőkkel: a kaszinóban a krupié nyúlja le a pénzünket, a tőzsdén pedig a másik befektető, vagyis a recept egyszerű: mindig a másik oldalon kell állni. A neves szakíró magára vállalja, hogy segít ebben dönteni.
Nehogy azt gondoljuk, hogy az embereket, pusztán azért mert nincs vagy kevés a pénzük, nem érdekli a tőzsde. Egy százezres nagyságrendű város, mint például Szolnok, is elbír három-négy brókert, irodát, magam is láttam egy ilyet, egy kávéháznyi ember ülve az asztaloknál figyelte a tévé monitorát amely csak az árfolyamokat rögzítette és lehetett közben fogadni…
Híres könyv, jó, hogy elolvashattam. A szerző fölmondja egy brókerképző tanfolyam tananyagát, de csak a hetvennegyedik oldalon szerepel benne az első egyenlet. Tehát olvasmányos munkát tett az asztalra a neves szakíró. Előszava Az igazságos kaszinó címet viseli, a kötet végig tartja ezt az olvasmányos tempót, de az sem károsul, ki a diszkontérték, vagy a váltóleszámítolás, netán a kamatos kamat képletére kíváncsi.
„A néhai Nathan Rotschild még a vér látványától is irtózott. Mégis, amikor híre kelt, hogy Napóleon visszatért Elba szigetéről, a frankfurti gettó gyermekéből Európa legbefolyásosabb bankházának vezetőjévé lett pénzember sietve útra kelt a kontinensre, hogy az angol sereget követve saját szemével győződjön meg a harci helyzetről, mely teljes vagyonát befolyásolta. A bankár azonban nemcsak a pénzhez értett - még a döntő csata előtt rájött, hogy Napóleonnak nem sok esélye van, és költséget nem kímélve indult vissza Londonba. A harcmező látványa helyett pedig szeme előtt a tőzsde harctere lebegett. A Csatornán a viharos időben alig talált valakit, aki átvitte volna, de végül pár ezer font megtette. Hulla fáradtan érkezett haza, mégis másnap reggel már ott állt a szokásos helyén a tőzsde egyik oszlopának támaszkodva. Az alkuszok az ellentmondásos harci hírek és Wellington esetleges csatavesztésének rémképétől rettegve nyomták lefelé az árfolyamokat. Miközben a halottfehér Rotschild és vagyona teljes összeomlásáról szóló vélekedések jártak körbe a parketten, ő maga, ügynökei révén csendben felvásárolta az értékpapírokat, és mire másnap megérkeztek a hírek a waterlooi győzelemről, már hatalmas mennyiségű befektetést halmozott fel rendkívül alacsony áron. Nem véletlen, hogy akkoriban azt mondták, hogy a szövetségesek megnyerték ugyan a waterlooi csatát, de igazából Rotschild nyerte meg.”
Az angol Rotschild bankház megalapítója ekkor még nem gondolta volna, hogy ezzel és más hasonló pénzügyi műveletekkel a későbbi századok egyik legbefolyásosabb bankár dinasztiájának alapjait rakta le. Az pedig meg sem fordult a fejében, hogy a waterlooi ütközet kimeneteléről egy nappal előbb értesülvén - mai kifejezéssel élve-bennfentes kereskedelmet folytatott, amiért manapság Angliában , de bárhol máshol is, ahogy egy régi vágású ügyész mondaná, „ sittre vágnák, mint a taknyot.”
Mindez semmi ahhoz képest, és valószínűleg a sárga irigység harapdálná és a sírjában forogna, ha tudná, hogy Soros György, egyfajta modern Robin Hoodként, egymilliárd angol fontot akasztott le az angol népről ,vagyis fejenként 17 fontot a font elleni spekulációjával, közel két évszázaddal később. Életében talán először ekkor szerzett róla tudomást a világ közvéleménye, pedig Soros saját bevallása szerint ebben az időben már rég leadta portfoliómenedzserének, de elsősorban Stanley Druckenmillernek a befektetési döntéseket.
Persze a tőzsdéről nemcsak a nagy nyerések jutnak az ember eszébe, annál is inkább, mert gyakran amit az egyik megnyer, azt mások elvesztik. Így aztán az ember a százméteres síkfutáshoz hasonlóan a tőzsdéről is kérdezhetné, hogy ha csak a nyertesek kapnak érmet, akkor a többi minek fut. Nos, úgy tűnik, hogy a válasz mindkét esetben ugyanaz: hisznek a valószínűségelméletben.
Pályaválasztási tanácsadó: „Édes fiam, ne menj bankárnak, a legjobb, ami történhet, hogy visszakapod a pénzed.”
Számos hasonló kötet után is találtam a könyvben új dolgokat. Nem tudtam például eddig, hogy ott is volt infláció, ahol nincs is pénz, és korábban úgy gondoltam, hogy a papírpénz a francia forradalom előtti assignata használatából fejlődött ki, s e kötetben olvastam, hogy Kínában rég használták már.
A könyv tükrözi egy hasonló pénzügyi, közgazdasági kötet szerkezetét, foglalkozik a pénz történetével, a modern tőzsde kialakulásával, szóval a pénzpiacok megjelenésével, a befektetés elméletével, értékpapírfajtákkal, a portfolio-kezeléssel stb.
Ami mindenképp új, az olvasmányos stílus és az, hogy a műben nemcsak a hagyományos tudomány, de a kognitív pszichológia és a játék-és döntéselmélet eredményei is tükröződnek.
Tételezzük fel, hogy legszebb álmunkból felébredve se tévesztjük össze a Dow Jones indexet s BUX (Budapesti Értéktőzsde) - számaival, habos kakaó közben is sikerül egy váltóleszámítolás, lombardművelet, diszkontálás, betéve tudjuk a hatszáz oldalas kötet összes pénzügyi képletét, az eddiginél hatékonyabb üzleti tervet dolgoztunk ki Románia és Magyarország pénzügyi mutatóinak javítására, megpályáztuk-tegyük hozzá, sikerrel! - a pénzügyminiszteri posztot, akkor sürgősen felejtsük el a következő sorokat:
„egy bekötött szemű majom a The Wall Street Journal részvényárfolyamokat tartalmazó oldalára nyilakat (dart) dobálva jobb eredményeket érhet el, mint a jól fizetett portfoliókezelők többsége.”
Jaksity György: A pénz természete
Alinea Kiadó, 2003
624 oldal