A hét végén, június 24-én jubileumi Elvira Maratoni futófesztivál Szombathelyen. Kedvcsinálóként a rendezvény legendás névadójával, Söjtöry Elvirával beszélgettünk futásról, tömegsport-finanszírozásáról, mutogatós bácsikról és egyéb izgalmakról.
Csak én lehettem. A mai napig is csinálom ezt. Tegnap Mosonmagyaróvár környékén adtam így szórólapot egy fülhallgatóval futó hölgynek.
Hány embert térítettél meg a futásnak az elmúlt évek alatt?
Nem tudom pontosan, valószínűleg több százat. Hogy Szombathelyen sokan futnak, vagy legalábbis többen, mint más városokban, abban, ki kell mondani, komoly szerepem van.
Hogy kezdődött ez az egész?
Nem vagyok egy hiú ember, de könnyen szedtem fel kilókat, és ez zavart. Valamikor a hetvenes évek végén kezdtem asszonytornára járni, akkor még nem volt aerobic meg ilyesmi. Jó volt a torna, csak kevés. Szerettem a szabad levegőt, meg olvastuk a lányokkal az újságban, hogy Amerikában sok ember fut. Nosza, kimentünk a Csónakázó-tóhoz, a tornán szerzett erőnlétünk tudatában, és nem tudtunk lefutni egy kört. Aztán még kimentünk párszor, és elkezdett működni a dolog. A mozgás életem részévé vált, kerékpárral, úszással, mindennel. Sok évig például triatlonoztam, azzal az amatőr háttérrel, hogy hetente kétszer-háromszor mozogtam valamit.
És az Elvira Maratoni?
A közhiedelmekkel ellentétben az első maratonim nem az Elvira volt. Ennél cifrább a történet. A fiam 17 éves korában benevezett a Bécs Maratonira, mi meg összekapartuk a pénzt rá, és befizettük. Másnap eltört a lába. Mit tesz ilyenkor egy spórolós anya? Elmegy a versenyre. Előtte volt hat hetem, kaptam egy edzéstervet és lefutottam a távot 3 óra 46 perc alatt.
Aztán azt hittem, én vagyok a nagyokos, beneveztem a következőre, ahol 35 kilométer után eltűntek a fák meg az oxigén. Feladtam. Láttam, hogy ez nem olyan egyszerű. Aztán még futottam párszor, majd utána sokáig semmi.
Közben barátaim azt kérdezgették, hogy mikor futok legközelebb megint maratonit, én meg mindenkinek azt mondtam, majd ha 42 éves leszek. Ez kellőképpen távoli időpontnak tűnt, de aztán egyszer csak elérkezett ez a születésnap is. Barátaim közül sokan mondták, hogy ők is eljöttek, poénból, kifutnak velem Jákra, szülőfalumba, meg egy kicsit tovább, hogy meglegyen a 42 kilométer. A profik meg arra kértek, ha már ekkora a mozgolódás, legyen akkor ez egy rendes verseny. Így szerveztem mellé egy verseny részt is. Eljött 50-60 ember, torta, pezsgő, tánc a Fő téren. Olyan jól sikerült, hogy a résztvevők már akkor kérdezték, hogy ugye, lesz máskor is. Mondtam, lesz. Ez volt 14 éve, így az idei lesz a jubileumi, 15. Elvira Maratoni. Érdekes, hogy a hangulat azóta is megmaradt ilyen vidámnak, eufórikusnak. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy jöjjön, meg hogy próbálja ki a futást.
Lehet hallani kutyás meg mindenféle futótörténeteket, vidámakat, riasztókat
Bizonyos szabályokat be kell tartani. Például fiatal lányok egyedül erdőben vagy a városból kivezető utakon egyedül ne fussanak, mert van úgy, hogy valaki kinyitja nekik a kabátot, vagy csak úgy meztelenül előlép a bokor mögül. Minden évben van ilyen nálunk is. Egyszer az egyik társamat megtámadta egy madár, véresre csípte a fejét, de ez nagyon extrém példa. A kutyák ellen most már lehet riasztóspray-t kapni, ha valaki félne tőlük. Én társaságban szeretek futni, így biztonságosabb és vidámabb is. Férfiak nyugodtan futhatnak egyedül a városon kívül is.
Miközben a profi sportolókat – például labdarúgókat – sok-sok millióval támogatja az állam és az önkormányzatok, a tömegsport támogatása mintha megmaradna a szlogenek szintjén.
Jól érzed, habár én nem szeretem az ilyen szembeállítást. Úgy gondolom, a lehetőséget kellene megadni az embereknek a sportolásra, hogy kedvük legyen mozogni. Jó lenne persze, ha több pályázati lehetőség lenne, és ez nemcsak pénz kérdése. Papír szerint például nyitottak a sportlétesítmények - bárki bemehet mondjuk a Sugár úti pályára is -, de valahogy nem működik az egész. Nincs összefogva, nincs gazdája a tömegsportnak. Én magam szeretem csinálni az Elvira Maratonit, évente isten tudja mennyi munkaórám van benne, de a puszta lelkesedésre nem szabadna építeni a tömegsportot, mert ez ennél fontosabb. Ha úgy vesszük gazdasági kérdés is: ha valaki fut, akkor nincs túlsúlya, rendben a vérnyomása, erősebb a szíve, az állam kevesebbet költ a gyógyítására satöbbi.
Az Elvira Maratoninak hogyan áll össze a költségvetése?
Több mint egymillió forintos a költségvetésünk, de ennyi készpénz nem mozog. Egyrészt vannak dolgok, amiért fizetni kell: pénzdíj nélkül egyetlen komoly atléta nem jön, ki kell fizetni a mentőt, a versenybírót, az orvosi ügyeletet, a szórólapokat, egyebeket. Másrészt vannak reklámtámogatóink, és olyan dolgok, amik a személyes kapcsolatokon keresztül működnek. Így van felvezető autónk, ajándékaink stb. Valamennyi a nevezési díjakból is jön. Pályázunk keményen városi és országos pénzekre: ezekből a költségvetés körülbelül egyharmadát tudjuk fedezni. Jók ezek a pályázatok, de még jobb lenne, ha egy több száz főt megmozgató futóverseny kapcsán nem kellene ennyit talpalni a támogatókért, ilyen sok embertől szívességet kérni.
| A 15. Elvira Maratoni 2005. július 24-én startol a szombathelyi Fő téren. A tervek szerint az ALON is ott lesz futócipőben és fényképezővel. A verseny keretében négy távon várják a jelentkezőket.
9 óra: Maratoni (42.195 km), és 15 km-es futás 9 óra 20 perc: Maratonka (3,5 km) 9 óra 40 perc: Bébimaratoni (210 méter) Versenyiroda: a Városházán, helyszíni nevezés reggel 7 órától Előzetes nevezés: Július 19-ig – Family SE, Söjtöry Elvira, 94/311-611, Nevezési díj csak a 9 órakor induló versenyszámokra van: 2000 Ft (előnevezéssel 1800 Ft) |