15. Elvira Maratoni 2005 - Futóünnep

A kompaktabb esemény után az idén ismét teljes pompájában virágzott az Elvira Maratoni Futófesztivál. A több száz lelkes loholó között mi is ott voltunk, hogy a mezőny olyannyira szerethető hátsó szekciójában leginkább önmagunkkal versenyezzünk. , élmények: Izzadjon ön is velünk utólag!

A kompaktabb esemény után az idén ismét teljes pompájában virágzott az Elvira Maratoni Futófesztivál. A több száz lelkes loholó között mi is ott voltunk, hogy a mezőny olyannyira szerethető hátsó szekciójában leginkább önmagunkkal versenyezzünk. , élmények: Izzadjon ön is velünk utólag!

Filozófia

„Fut = Szaporán ugró léptekkel gyorsan halad” – írja a szóban forgó tevékenységről a Magyar Értelmező Kéziszótár. A maga módján biztos igaz a definíció, de hogy esetünkben mennyire fedi a lényeget, az erősen kétséges.

Tekintsünk el a profiktól, maradjunk a magam fajta hótamatőröknél, akiknél néhány kilométer után már a „szaporán ugró léptek” és a „gyorsan halad” kifejezések még a legnagyobb jóindulattal sem tekinthetők a cselekvés adekvát körülírásának.

A futás ugyanis arról szól, hogy nem megállni. Nem megállni, ha szúr az oldalunk, nem megállni, ha a sós izzadság csípi a szemünket, nem megállni, ha tör a cipő, ha fáj a térd, ha merevedik a láb, ha elnehezedik a test, ha elfogy a levegő. Meggyőzni és legyőzni azt a megállásra csábító belső szirénhangot, amely pihenést, árnyékot és henyélést ígér. Legyinteni minderre a csábításra, tovább emelni a lábat, és igazából azt sem tudni, miért. Csak.

A futás azért jó, mert nem lehet megdumálni, mint például a politikát, a szociológiát, irodalmat, újságírást meg az egyéb ilyen gyerekjátékokat. „Le tudtad futni, vagy nem tudtad lefutni?” – kérded magadtól. És nincs olyan válasz, ami így kezdődne „Le tudtam volna futni, de …”.

Jubileum

Nem írjuk le még egyszer azt, amit múlt héten már megtettük: hogy hogyan is alakult ki ez az egész, mi is ez futók százait évente megmozgató Elvira-futás. Tessenek utána olvasni!

Az viszont már nagyon is a vasárnapi eseményhez tartozik, hogy az idei 15. futás – tekintettel a számra - valamelyest ünnepi jelleget öltött. A hosszabb távra kalibráltak a tavalyi félmaratoni után újból 42.195 méteren strapálhatták le magukat, amire úgy félszázan vállalkoztak is. A többség persze az idén is kevésbé embert próbáló, de azért a jelképesnél jóval hosszabb 15 kilométeres távra nevezett, és ráadásként még ott volt a nevezés nélkül is abszolválható 3,5 kilométeres Maratonka és a legkisebbeknek szóló Bébimaratoni, amelyeken szintén szép számmal indultak résztvevők.

Az útvonal is változott némileg, a szokásos Nárai-irány helyett most a jáki erdei út volt a városon kívüli terep elsődleges otthona.

Itt kell megemlíteni, hogy idén futott a névadó is. Elvira a verseny előtt azt mondta, ez a jubileumi lesz az utolsó versenye, mivel egyszerűen lehetetlen szervezni egy ekkora rendezvényt, meg le is futni a távot. Meg tudjuk érteni a döntését, tényleg nem egészséges futás közben a rendőröket is eligazítani meg ilyesmi, de ahogy ismerjük, közel sem elképzelhetetlen, hogy mégis beszáll majd.

A verseny

Miközben az egész ország azon imádkozott a hétvégén, hogy jöjjön már az igazi nyár a beígért trópusi meleggel, a fent említett néhány száz ember szerint ennyire azért nem volt sürgős a dolog, legalább vasárnap délig még maradhat a tél a nyárban.

Ha a tél nem is maradt, a nyár csak moderáltan támadt, így vasárnap reggel 9 előtt panaszra és izzadságra semmi ok, a városházán akkora tömeg vár regisztrációra, hogy a rendezők kifogynak a 15 kilométeres regisztrációs papírokból, de feltehetően csak egyik szemük sír.

Aztán a rajt szokásosan emelkedett pillanatai, majd a szokásos konstatálása annak, hogy a menet eleje nagyjából kétszeres sebességgel halad, mint a krónikás, amit azzal magyarázok meg szelíden magamban, hogy az elöl vágtatóknak más a testfelépítésük. Habár homályosan azért sejthető, hogy azért más, mert a számítógép billentyűzete helyett többet koptatják a futócipőt, és kevesebb edzést sinkófálnak el halaszthatatlan kerti borozás ürügyén.

Szépen kihúzunk hát Ják felé az erdei úton, útba esik egy gyönyörű völgy meg néhány frissítő állomás. Negyedik év után egyre több az ismerős arc, ismerős pólók, futócipők és női hátsók.

A ritmusból csak az zökkent ki pár másodpercig, hogy még kilométerekkel a forduló előtt elzúg velem szemben a későbbi maratoni győztes, Zsódér Zsolt, majd a többi „más testfelépítésű”.

No, de kérném, szól az önvigasz, mi, a mezőny utolsó harmadában futók milyen sok embernek okozunk örömet, konkrétan azoknak, akik ott előrébb, előttünk futnak. Úgyhogy csak tessenek megbecsülni bennünket, meg különben is, villan át a futás által kitisztult agyon a felismerés, a kormány meg az EU annyi baromságot támogat, annyifelé szórják el a pénzt, miért nem lehetne erre az egész futósdira komolyabban figyelni. Ahogyan néhány országban amúgy már teszik. Hogy itt fusson végre a fél város és megye, máshol meg a fél ország és a fél kontinens, és egyből több lenne az egészség és optimizmus, szívósság és sikerélmény-keresés, nem pedig ez a plöttyedt izé, ami most van. Nem tudom, el lehetne-e hatékonyabban költeni pénzt, mint a futás propagálása és szervezése, ráadásul nem kellene ide olyan sok.

Mire mindezt átgondolom, már ismét Újperinten vagyunk, ahol közben egy család - civil kezdeményezésként - frissítőpontot állított fel a kertes háza előtt. Áldassék a nevük!

Ennél már csak a célba érkezés okoz nagyobb örömet, nehéz bármihez hasonlítani az érzést, amikor a test és a lélek egyszerre kapja meg jól megérdemelt jutalmát.

Jutalomosztás

Az eredményhirdetés időpontjában érkezik a célba Kováts Judit, akit láthatóan alaposan megviselt a 42 kilométer. A hölgy – némi meglepetésre - magához ragadja a mikrofont, és elmondja, édesanyja nemrég halt meg rákban. Élete első maratatonija volt ez, kevés felkészülési lehetőséggel és új, kényelmetlen cipővel. De – mint elcsukló hangon mondja – azt szerette volna bebizonyítani, hogy akarattal sok mindent legyőzhetünk. Szavaiért hatalmas tapsot és egy ajándék pár futócipőt kap. Előbbi a közönségtől és sporttársaktól, utóbbi a rendezvényt támogató Söjtöry Sportbolttól érkezik.

A fenti intermezzo után a jelenlevők egyperces csenddel emlékeznek a tragikus hegymászóbalesetben elhunyt kiváló szombathelyi futó, Nagy Gábor emlékére, majd a sötét tónusú érzelmek helyét fokozatosan átveszi az ünnep.

Ami egyrészt a dobogón zajlik, másrész az előtt. Emlékeznek az elmúlt másfél évtizedre, a törzstámogatókra és a törzsfutókra. No és persze Elvirát köszöntik születésnapján, pezsgővel, tortával, virággal. Végül egy vagon ajándékot is kisorsolnak a szponzorok jóvoltából, és már fél négy fele jár, mikor hivatalosan is lehúzzuk a rolót.

Lehet gyúrni a tizenhatodikra.

Időeredmények" target="_blank
Képgaléria" target="_blank

Korábban:

A 15. Elvira Maratoni előtt: Beszélgetés a névadóval
Elvira Futófesztivál 2004