A kőszegi Új Nemzedék Találkozó Magyarországon egyedülálló módon keveréke egy klasszikus nyári ifjúsági fesztiválnak és egy szabadegyetemnek. A találkozó négy napja alatt délelőtt és délután kerekasztal-beszélgetéseken, este különféle kulturális rendezvényeken, koncerteken, irodalmi esteken vehetnek részt a fesztivál vendégei.
A Fesztivál a Határon rendezvénysorozat célja, hogy kapcsolatot teremtsen az új évezred kihívásaira választ kereső fiatalok és az ebben segítséget nyújtani képes társadalmi szereplők között.
A meghívott előadók a hazai kulturális, tudományos, közéleti és gazdasági élet szereplői.
Az időn mintegy 2000 fő résztvevőt várnak a szervezők: elsősorban a 18–35 év közötti korosztályt, zömében egyetemistákat és főiskolásokat valamint pályakezdő fiatalokat.
A fesztivál számokban: 4 nap alatt 46 kerekasztal-beszélgetés, 44 kulturális rendezvény (könnyű-, komoly- és népzenei koncert, irodalmi est, borkóstoló, táncház, nótaszó, filmvetítés) zajlik.
A fesztivál szervezője a Kor-Határ Alapítvány.
A nagy helyi érdeklődésre tekintettel a rendezvényre a helyszínen is lehet heti, illetve napi jegyet váltani majd. A hetijegy ára: 3000.-, a napijegy pedig 1.500.- Ft. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Bővebb infprmáció és program a
www.fesztivalahataron.hu honlapon.