Ahogy , úgy az idén is teljesen mellékesen keveredtünk az ARC kiállítás idején a budapesti Felvonulási térre. És ha már egyszer ott voltunk, ismét megnéztük a - főleg Geszti Péter neve miatt - híressé lett plakátokat. No és szorgalmasan , hogy önöknek ne kelljen olyan messze utazniuk.
Ahogy , úgy az idén is teljesen mellékesen keveredtünk az ARC kiállítás idején a budapesti Felvonulási térre. És ha már egyszer ott voltunk, ismét megnéztük a - főleg Geszti Péter neve miatt - híressé lett plakátokat. No és szorgalmasan , hogy önöknek ne kelljen olyan messze utazniuk.
Ahogy , úgy az idén is teljesen mellékesen keveredtünk az ARC kiállítás idején a budapesti Felvonulási térre. És ha már egyszer ott voltunk, ismét megnéztük a - főleg Geszti Péter neve miatt - híressé lett plakátokat. No és szorgalmasan , hogy önöknek ne kelljen olyan messze utazniuk.
Mindenekelőtt gyorsan szegezzük le, hogy csak a plakátokért biztos, hogy nem érdemes a fővárosba utazni. Még Érdről sem, nemhogy Szombathelyről. Az idei plakátok ugyanis összességében sajna semmivel nem jobbak, mint tavalyiak. Most sem tudunk megszabadulni ama csüggesztő érzéstől, hogyha egy értelmesebb negyedikes gimnáziumi osztály tagjainak papírt és rajzeszközöket – ne adj isten Photoshop szoftvert - adnának, a végeredmény kreativitás szempontjából semmivel sem lenne gyengébb.
Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy tíz plakátból nagyjából kettő működik úgy, ahogy kellene, a többiek előtt vagy jelentős időt kell eltölteni, hogy kibogozzuk az üzenetet, ami óriásplakátok esetében nem túl praktikus tevékenység. Vagy éppen ellenkezőleg, néhány másodperc is elég ahhoz, hogy letudjuk őket. Ez utóbbi önmagában rendben is lenne, hiszen az óriásplakátok lényege a gyors és pontos hatás, csak hát a legtöbb esetben éppen hogy a hatással van gond. A plakátok témái évek óta ugyanazok: a tömegmédia és a reklámok hamis világa, butító erejük, a fogyasztói társadalom visszásságai, fricskák a sztereotípiáknak, egy kis politika, egy kis szociológia, hasonlók.
Az alapgondoltatokkal talán nem is lenne semmi baj, mert hát miről szóljanak, ha nem ilyesmikről, csak hát a magas labdák valahogy nincsenek kellőképpen lecsapva, hiányzik az igazi düh és az igazi mélység, vagy legalább a hideg, józan, kegyetlenül beolvasó intelligencia. Így meg sokszor hasonlatos sztereotípiákat kapunk azokhoz, amelyeket az alkotások igyekeznek kifigurázni. Érvényes ez sajnos a „Szeretem Magyarországot!” kategóriára is. (Közben nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy mindez túlságosan simán illeszkedik üzletileg és marketingileg a főszervezők közé tartozó Geszti Péter hirtelen jött hazaszeretet-hullámába. Lásd Oláh Ibolya: Magyarország stb.)
Nem használt a hajdan provokatív felhangjairól ismert rendezvénynek, hogy az idén már két minisztérium is beszállt a buliba. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatán az ivóvizet kellett népszerűsíteni (?), míg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is külön pályázatot hirdetett „Segíts magadon, az állam is megsegít!” szlogennel. Bármilyen hihetetlen, még az előbbi kategória alkotásai voltak élvezhetőbbek.
Amúgy könnyen lehet, maga a zsűri sem volt elragadtatva a látványtól. Összesen 1557 pályamű érkezett az idén ARC óriásplakát kiállításra, amiből csak 64-et találtak kiállításra alkalmasnak, pedig elvileg 100 lett volna lehetséges. (Érdekes lenne a kiesettek között mazsolázni is.)
Még mielőtt a fentebbi zsörtölődésből az derülne ki, hogy a Felvonulási téren csak gyenge és unalmas plakátok láthatók, gyorsan szegezzük le, hogy nem igaz. Ahogy a mellékelt – ízelítőnek szánt - galéria is mutatja, vannak grafikailag és gondolatilag is eltalált, érdekes alkotások. Ilyen például a Sims 2 és a Heineken-reklámparódia vagy az idei érettségi-botrány humoros oldalát felvillantó plakát.
Az ARC kiállítás mellékszálaként az idén válogatás látható az orosz-szovjet plakáttermés elmúlt 100 évéből.