Spiró György: "Mit tegyünk, ha így történt?"

A könyvbarátok újfent örülhettek. A Savaria Történelmi Karnevál mellékvizein a KO Könyvesboltba ismét prominens írószemélyiségek látogattak el. Pénteken Szabó Magda a többórás monstre dedikálás során a maga 88 évére fittyet hányva, ifjonti hévvel dedikált és tartott szóval mindenkit, míg a sor másik vége sok-sok métert az utcán tekergőzött. Miután elvonultak e hadak, tudjuk meg a KO-soktól, még egy félórás előadásra is futotta az erejéből. Szombaton Konrád Györgyöt megelőzően Spiró György lépett elénk a karneváli forgatagból. Egyaránt a szerző elé járulhatott az, aki még valamely könyve hatása alatt állt, s az is, aki netán a hirtelen felindulásból vásárolt könyvet, megragadandó a kínálkozó lehetőséget egy „híresemberi” szignóra. Nekünk pedig sikerült hosszabban elbeszélgetni vele.

(ALON) - Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a könyvéhez.
(S.Gy.) - Köszönöm szépen.

- A Fogság – szerintem - legnagyobb erénye az, hogy ez a különben érdekes történet olvasmányossága mellett könnyedén átjön a benne foglalt rengeteg ismeretanyag. Bár a vége felé igencsak kegyetlenné válik. Eleve így tervezte?

- Nem én terveztem ilyenre, ez történelmileg volt így. Egy hosszú békekorszakot követően változtak a körülmények azon a vidéken ilyen rettenetessé. Ez így történt, és nem máshogy. Nem tehetünk arról, hogy olyan iszonyatos mérvű tömegmészárlások zajlottak akkoriban. Aki olvasta Josephus Flaviust és a latin történetírókat, az tudja, hogy ez ekként hiteles. Úgy gondolom, hogy miután ez mégiscsak a kereszténység keletkezésének közegében játszódik, ennek is szerepe volt a kialakulásában és a győzelmében.

- Uri, egy nagyon mai, akár egzisztencialistának is mondható főhős. Hiszen bejárja az akkori civilizáció központját és ennek során elveszti az érdeklődését minden iránt. Ez abból a korszakból következett vagy ön szerette volna ilyennek?

- Igazából mindig arra kell törekedni, hogy érdekes legyen a szereplő, és érzelmileg vele lehessen haladni. És hát elég sokat gondolkodtam rajta, hogy miféle is legyen a főszereplő, és hogyan merítsem bele az akkori világba. Például az is lehetőség lett volna, hogy csatlakozik valamelyik keresztény szektához és azokkal éli át a mészárlások első hullámát. Ezt azonban már páran megírták… Ez persze nem azt jelenti, hogy azért választottam ezt a fajta figurát, mert ilyet még nem írtak még, hiszen mindent meglehet ismételten írni, jobban-rosszabbul, hanem mert úgy találtam, hogy egy ilyen félig kívülálló figura, noha rossz a szeme, mindig jobban látja a történéseket. És bár benne marad a korban, mégis mindig van egy kicsi rálátása, előbb-utóbb mégis átesik egy okosodási folyamaton is. Annak ellenére, hogy a jelleme az általa átéltek során nem nagyon változik.

- Ön szerint eleve be kellett következnie a vérengzéseknek? A hatalom mindenkit megszédít? Ilyen az emberi természet és az esetleges „jó” szándék idővel az ellentétjébe fordul át?

- Én ezt nem tudom, csak azt, hogy ezek megtörtnek. Ráadásul nálam semmi hozzáírás nem volt, tehát azok a kínzások és kegyetlenkedések, amik a regényben megtörténtek, azokat a korabeli szerzők írták le, ahhoz én semmit nem adtam hozzá, nem modernizáltam. Az, hogy szükségszerű-e, hogy Alexandriában kitörjön az a rettenetes dolog, és hogy Júdeában előbb-utóbb kétmillió zsidót lemészárolnak a rómaiak, meg persze a zsidók is, ezt én nem tudom. Igaz, hogy máshogy is történhetett volna, de mit tegyünk, ha így történt.

- Írja, hogy a császároknak saját történésze van, akitől pártatlanság aligha várható. A könyvtárakban meg nem egész tekercseket másolnak, hanem a könyvtáros dönti el, hogy mi a fontos és mi nem. Hogyan lehet tudni kétezer év távlatából, hogy melyik írás hiteles? Megvonja az egyes művek közös nevezőjét, vagy voltak úgymond feddhetetlen szerzők?

- Ez cseppet sem könnyű kérdés. Hiszen van olyan esemény, amelyről csak egy szerzőtől vannak leírásaink, és nem lehet összevetni az ő szövegét másokéval. Aztán vannak olyan ókori szerzők, akiknél lehet tudni, hogy mit vett át és mi az, ami eredeti nála, és akkor esetleg utána lehet menni, hogy kinél hogyan van ez leírva. Ilyen esetben az ember habozik és tétovázik, azon gondolkodva, hogy mi is lehetett az igazság. Aztán természetesen vannak olyan módszerek, nem történelmiek, mint például a régészeti feltárások, amik módosíthatják azt a képet, amit az illető történetíró akkoriban kialakított. Tehát van, amit lehet ellenőrizni, van, amit kevéssé és van, amit egyáltalán nem. Ez utóbbi esetben az ember döntheti el, hogy melyik forrást milyen kritikával és mennyire használja. És az már nyilvánvalóan az író felelőssége, hogy mit tart elképzelhetőnek és mit tart lehetetlennek. Ilyen módon természetesen a régi történetíróknak a mai olvasata óhatatlanul maibbá teszi a könyvet. Akkor is, ha az ember nem akar aktualizálni.

- Mai gondolkodással az ember azt hinné, hogy a kicsi számuk miatt az ókori írók és az akkortájt keletkezett művek mind számon tarthatóak. Önnél meg azt olvassuk, hogy még szelektálni is kellett. Sok irodalmilag magas szinten álló szerző élt akkoriban?

- Nagyon-nagyon sokan voltak. De e korral kapcsolatban nem is ez a baj. Az sokkal inkább, hogy a művek jelentős része elveszett. De ez olyan „világhírű”, és ma is tanított klasszikusokra is érvényes, mint például a görög drámaírók: Szophoklész és Euripidész. A darabjaiknak úgy a tizede van meg, ha megvan, a többi elveszett. Még az ilyen hatalmas neveknek sincsenek meg a műveik. És vannak olyan szerzők, akik az ókorban nagyon nagy szerzőknek számítottak és egyetlenegy soruk nem maradt fenn. Van, amikor tudjuk körülbelül az elveszett művek tartalmát, van, amikor azt sem. Van, amikor néhány hivatkozás maradt, van, amikor töredékek. Például az egyik legnagyobb ókori regényből, Petronius „Satyricon”-jából is csak nagyon kevés maradt fenn, de az is fantasztikus. Azért vannak még itt-ott töredékek. Az egyik ilyet én is felhasználtam, beleépítettem a regénybe. Voltak továbbá olyanok, tudunk róla, hogy akkoriban nagyon népszerű görög regények tűntek el teljes egészében.

- Ha nem kalandregénynek készült volna a Fogság, akkor miként lett volna még megoldható ez a történet. Érdemes egyáltalán ezzel a lehetőséggel ma már, ennyi idő és energia belefeccölése után foglalkozni?

- Érdemes, mert nagyon sokféleképpen meg lehetett volna még írni. Egy ideig azt gondoltam, hogy dráma lesz belőle. Egy vizionárius, sokszereplős és sok helyszínen játszódó darabot képzeltem. Meg lehetett volna írni egyes szám első személyben, hogy a főhős én vagyok, és én mesélem, ami velem történik. Ennek lettek volna előnyei és hátrányai is, természetesen. Aztán meg lehetett volna írni mindenféle időugrásokkal. De elképzelhető lett volna egyetlen színhelyen játszódva, például Jeruzsálemben és akkor csak az ottani és a világból odaszivárgó élet lett volna benne. Az is nagyon érdekes lehetett volna. Szóval rengetegféle módozat közül választhattam volna. Végülis azért döntöttem a kalandregény mellett, mert úgy gondoltam, hogy ezt a nagyon nagy anyagot így tudom a leggazdaságosabban bemutatni. De elképzelhető lett volna valóban egy nagyon másfajta téma is. Vagy akár egy másfajta nyelv. Tehát nem ez a sokcselekményes, nagyon gördülékeny mesélés, hanem valami kellemetlen, kínos dolog. Például Pál megtérése is borzasztóan izgalmas ügy. Többen megírták már, Mészölynek is van a „Saulus-regénye”. Ott még lehetne mit megírni ebből a dologból. Végül is ezt választottam.

- A mai írók többnyire mintha ódzkodnának a nagyobb terjedelmű munkáktól. Ez a mai mindent lerövidíteni akaró kor hozadéka vagy pusztán az írói alkat függvénye?

- Nem tudom, hogy ódzkodnak-e. A világ sok részén igen. De például Amerikában nem, ott szeretnek vaskos regényeket írni. Náluk a bestseller tipikusan több száz oldal. Ámde nálunk is akadnak terjedelmes művek. Ha megnézzük, hogy mostanában fog kijönni Nádas Péter ezerötszáz oldalas könyve vagy a Harmonia Cælestis, ami szintén nem vékony, ahogy a Závada Pál könyvei se. Szóval attól függ. Nem tudom, ahogy azt sem, hogy a közönség mit szeret. Általában az ember hajlik rá azt gondolni, hogy inkább a zsebre vágható és egy-két éjszaka alatt kiolvashatóak a sikeresek. Tartottam is tőle, hogy túl vastag a Fogság, de szerencsére kiderült, hogy mégsem az. Benne lehet ebben persze a PR is, a reklám, de az is lehet, hogy az emberek szeretnek elmerülni egy világban és jó sokáig lubickolni benne. Mindenesetre mindig szerettem volna rövid, tömör kisregényeket írni, de valamiért soha sem sikerült.

- Bár tudom, hogy nem tervez még egy ilyen nagy volumenű munkát, de jelenkor nem érne meg egy nagyregényt?

- Nem. Kisregényeket próbáltam írni az általam megélt időszakról és annyira borzalmasak lettek, hogy nem adtam ki végül őket a kezei közül. Valamitől nem ment ez nekem. Nem mintha a mai kor engem nem érdekelne, hiszen elég sok olyan drámám van, ami abszolút a mában játszódik. Valamilyen furcsa munkamegosztás jött létre nálam, ahol a mai történeteket a drámákban vagy a kisregényekben írom meg, a regényeim pedig valahogy történelmiek lettek. Nem látom, hogy én hogyan tudnék egy mai tárgyú nagyregényt megírni. Így alakult.

-Mai kezdő íróknak milyen tanácsot adna, mit javasolna?

- Mindenekelőtt legyen valamilyen szakmája, amiből meg tud élni, mert írásból nem lehet. Aztán amellett írjon.