A Don-kanyar krónikása - A haditudósító, Kuntár Lajosról szóló dokumentumfilm

2005.09.02. 12:15

Túl a papír és a betű szabta korlátokon, a 91. évét idén betöltő dr. Kuntár Lajos hírét már a digitális technika mozgóképes médiuma is költi. Szerteágazó munkássága az újságírástól a művelődéstörténészig bezáróan Horváth Zoltán-Boros Ferenc kettősét ihlette cselekvésre. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár előadótermében került bemutatásra e dokumentumfilm.

Technikai malőr

 

Népes nézősereg tölti fel a székállomány foghíjait, főként az idősebb korosztály aztán még a pótszékekre is igényt tart, közéjük meglepően kevés főiskolásféle vegyül. A projektoros vetítés a falra felvitt fekete-fehér négyzetéhez szintén e masinába helyezett eredőjű hangsáv híven teljesíti a brechti elidegenítő effektus szerepét.

Mentegetőzik is utána Vágvölgyi András, utószinkronnak nevezve Kuntár bő lére eresztett, immárott élőben prezentált történetfüzérét. Majd a könyvtár erre hivatottja jön, hogy tévén jobb lett volna ugyan a hang, akképp viszont a képernyő átlójának korlátozásai léptek volna fel a maguk igényeivel. Mindenesetre az imitt-amott már gerjedező, de a félórás dokumentumfilm többi pontja is feliratozásért kiáltott a folyamatos feszült figyelmet igénylő volta miatt.

Maga a film

Első átfogó benyomás, hogy ennél klasszikusabb megoldásokat felvonultató tényrögzítő mozgóképet aligha lehetne szalagra rögzíteni. Kuntár bizonyára a szobájabeli karosszékből beszél, mögötte a könyvespolcon bizonnyal az unokák fotográfiája. Ezt csak a külön audiosávot is tartalmazó híradófelvételek szakítják meg úgy, hogy ne Kuntárt halljuk, egyébként hol fényképek, hol térképek, hol archív felvételek szövődnek az anyagba az elbeszéltekhez passzolón.

Pont úgy és azon a módon, amitől a dokumentumfilmek nem örvendenek szélesebb tömegek figyelmének, ámbár ehhez kapcsolódón megtudjuk az alkotóktól, hogy éppen egy ilyen régies formavilág és eszköztár volt a céljuk. Könnyen be is látható ez a filmes portré alanya és annak élettörténete szempontjából, amivel kapcsolatban eléggé ambivalensen venné ki magát, teszem azt, Michael Moore nyomdokain haladó hatásvadászat. Elmondható továbbá a filmről, hogy nagy része a Don-kanyar környékén történteket eleveníti fel és csak kisebb szerep jut benne a rá következő, hasonlóan dolgos évtizedeknek.

Felelet érkezik a tudakolózásra

Az elkövetkező terveikről kérdezve az alkotókat, Vágvölgyi válaszul a korábbi portréfilm technikai hibáit ellensúlyozó „A haditudósító” után a Ság-hegyi amerikás kráter és a tájéka mint témát kapja. Tehát kevésbé az első két munka mintájára egy, különben érdekes személy köré épülő elgondolások fognak filmmé nemesülni. Mindenekelőtt persze befejezik még az utómunkálatok előtt álló filmet. „Min dolgozik éppen?”, fordul aztán Kuntárhoz ugyanő: „Az egészségemen!”, vágja rá a veseproblémákon átesett, de a látásával is hadilábon álló főszereplő.

 

Ami a gyakorlatiakat illeti, túl meglepő háttérinfóval nem tud a Horváth Zoltán-Boros Ferenc páros szolgálni. A dr. Kuntár Lajos tollából származó „Véres Don” nyomvonalán, majd a kommunikációs technológiák segedelmével (telefon, ki kit ismer, e-mail) jutottak el őhozzá.

Generációjukhoz hasonlóan, nekik már a XX. század nagyobbik része is igencsak a múlthoz tartozik, ámde mindigtől fogva érdekelték őket a nagypapa regéiből ismerős zordon évtizedek, az meg már csak habkrém a torta fedelén, hogy túl mindezen, Kuntár később számottevő szerepet vállalt magára Szombathely kulturális életében.

Szemelvények egy életútból

Túlfeszítené e cikk kereteit Kuntár élettörténetének némileg is teljességre törő visszaadása, amit a jelenlétünkben adott elő gazdagon áradó mesélőkedvvel. Néhány fontosabbnak tűnő momentumot a világháború forgatagában vele megesettek közül azonban lejegyeztünk.

1914-ben született egy nyolcgyerekes paraszti család legkisebb gyermekeként Csörötneken, ahol az anyja „többet nevelte könnyel, mint tejjel”. Snitt. A Don mentén 200 kilométeren mindenfelé járt haditudósítóként. Elmondása szerint itt tanulta meg, hogy az újságírónak a valóságról kell írnia, nem a véleményét hangoztatni (régies szemlélet ez ma már – a szerk.), hiszen az akkori hatalom nem nézte jó szemmel az ilyesmit, titkolta is a pontos tényeket a háború veszteségeiről. 1937-ben sajtópert varrtak a nyakába, aminek során lekommunistázták. Nem lehetett tartalékos tiszt. A „Véres Don”, ami nem az egyetlen könyve, már 1942-ben elkészült, de nem jelenhetett meg, így volt ideje hozzátoldani a nem túl dicső visszavonulás leírását is.

1943-ban a Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztályán volt sajtófigyelői állásban. Idővel áthelyezik a katonasághoz, ahol zsoldot kap, de a Szálasi országlása alatt elfelejtik elhívni felesketésre. 1944 végén Szombathelyre jut, amit követően hamarosan kivizsgálás alá kerül a háború alatti tevékenysége, de nem találnak rá vádló iratokat, így elengedik. Ámde ez a szabadság csalóka, mivel figyeltetik, tudja, és a feleségével együtt megszakítja minden kapcsolatát barátaival és ismerőseivel. Később a Vas Népéhez is hívják szerkesztői posztra, de nem vállalja el.

.