Társadalmi létszámarányukhoz képest elenyésző számú roma bukkan fel a magyar tömegmédiában. A néző képernyő előtt tartását nem éppen a legcizelláltabb praktikákkal elképzelő RTL Klub – a Hégető Honorka Alapítvánnyal karöltve – most efelé tett egy lépést. Az ALON a válogatás részleteiről kérdezte a két szűrőn átjutott Horváth Pétert, megyénkbeli főiskolást.
Horváth Péter, a 23 éves gencsapáti fiatalember úgy döntött, belevág a megmérettetésbe.
- ALON: Miért érezted magad alkalmasnak, hogy az RTL Klub műsorvezetője légy? Mi volt az oka, hogy jelentkeztél erre a válogatásra?
- Horváth Pétert: Igazából nem éreztem semmiféle különösebb késztetést. Csak láttam hirdetésüket egy programmagazinban, illetve megerősítésül még plakáton is a szemembe ötlött ugyanez a felhívás. Így jött a kósza gondolat, ami baráti és ismerősi rábeszélésre aztán odáig jutott, hogy jelentkeztem rá. Mondván, egy próbát megér, semmit sem veszíthetek vele, hátha összejön. Ennek lett az az eredménye, hogy bejutottam az első fordulóba.
- Ez miként zajlott le, mi történt ott?
- Pontosan 576-an jelentkeztek a pályázatra, ami ezekkel a szavakkal volt meghirdetve: „Várjuk minden magát romának valló, érettségivel rendelkező fiatal jelentekését, aki pályáját a televíziós műsorvezetés területén, az RTL Klub képernyőjén képzeli el.” Az első fordulóban általános műveltségi tesztet töltettek ki velünk, aztán mindenkivel egyenként elbeszélgettek. Az írásbeli teszt az éppen aktuális témákkal foglalkozott, közélet, sport, szórakozás, ilyesmik. Az elbeszélgetés során sok téma felmerült, bár szerintem inkább arra mentek rá, hogy mennyire kommunikatív a velük szemben ülő, hogyan gesztikulál, artikulál, leginkább pedig hogy mennyire jó a beszélőkéje.
- Hogyan nézett ki a meghallgatás, értem ez alatt azt, hogy mekkora teremben zajlott, hányan voltak benne, forgott-e közben kamera és a többi?
- Négy kisteremben zajlott egyszerre, távol a tévé székházától, egy iskolában. Minden teremben két ember várta a delikvenseket. Először teljesen szokványos, köznapi témákról beszélgettünk, közvetlen hangnemben. Köze nem volt se a műsorvezetéshez, se a pályázathoz. Személyes dolgokhoz annál inkább. Olyan kérdéseket tettek például, hogy miként jellemezném a velem szemközt ülő férfi-női páros férfi tagját, miként tudnám leírni: elégedett-e az életével, van-e barátnője, kijön-e a szüleivel, ilyesmik. Bár ez azért is lehetett, mert megláttak nálam egy pszichológiával foglalkozó könyvet.
- Mennyi ideig tartott egy ilyen meghallgatás?
- Körülbelül negyedórás volt fejenként.
- Milyennek láttad a jelentkezőket az anyagi helyzetüket tekintve? Már amennyire ezt a külső alapján be lehet lőni, szerinted nagy társadalmi skálát fogtak be?
- Ahogy én láttam, a cigányság elég széles rétege szerepeltette magát a válogatáson.
- És aztán bekerültél a második fordulóba is.
- Mást nem is kérdeztek?
- De igen. Feltettek még néhány kérdést ugyanerről a kérdéssorról. Ezt a kettőt: „Meg vagy elégedve a mostani életeddel? Mi hiányzik belőle, ha van ilyen?” és „Félsz a változástól? Ha igen, miért?” Szerintem az elsőt a nevelőotthon miatt tették fel, mivel kicsi gyermekkorom óta nevelőotthonos vagyok. A másodikat meg, mivel már akkor esélyesnek tarthattak a végső győzelemre, amihez tudvalevően elég hosszú időre hozzátartozik a teljesen új környezetbe kerülés. Hogy hogyan is állnék hozzá. Ekkor még úgy volt, hogy nem lesz több forduló, ebből a 60 emberből választják ki a szerencsés kettőt, aki a későbbiekben egy éves gyakorlati képzésen vesz részt, kap havi 100 ezer forint ösztöndíjat és mellette még egy intenzív angol nyelvtanfolyamra is jogosult. Az egy év letelte után pedig egyikük műsorvezetői állást kap a szervező csatorna egy vagy több műsorában. Konkrétan amúgy nem mondták, hogy mi is lesz ez a műsor, megeshet, hogy még nekik sincs fogalmuk róla.
- Mint mondtad, volt harmadik forduló is az előre megbeszéltekkel ellentétben.
- Értesítettek levélben, hogy „nagyon sok tehetséges roma fiatal jelentkezett, ezzel nehéz döntés elé állítva a pályázatot lebonyolító csapatot”, ami „ezért úgy döntött, hogy még egy – utolsó – pályázati fordulót tart, amire a legtehetségesebb 25 pályázót hívja meg.” No én ebbe a körbe is bekerültem. Valójában csak 24-en voltunk, akikről már mind elmondható volt, hogy képernyőképes, kinézetre és szellemiekben is egyaránt. Ez már állásinterjú formájában zajlott le, kamerával, bár a tegezős hangnem ezennel is megmaradt. Azzal indítottak, hogy direkt kötekedni fognak. Megkérdezték, hogy miért jelentkeztem erre a pályázatra, mire is elmondtam közel azt, amit neked az interjú elején. Hozzátéve mézesmadzagnak, hogy többek szerint közvetlen, jól kommunikáló és szimpatikus személyiség vagyok, amilyen erre a posztra igencsak alkalmas lehet.
Feltettek aztán egy csomó kérdést, többet később háromszor-négyszer is, más megfogalmazásban, elég szőrszálhasogató módon. Utána rátértek a konkrétumokra, hogy milyen műsorban szerepelnék szívesen. Mondtam, hogy a számítástechnikai tanulmányaim nyomán egy ilyen jellegű műsor feltétlenül tetszene. De ugyanígy örömest vezetnék egy betelefonálós játékot is, ami a délutáni órákban szokott menni. A válogatást követően két héttel jött levelükből kiderült, hogy sajnos nem nyertem. Eléggé csak érdekelne, hogy hányadik lettem, ha volt ilyen rangsorolás a végső két befutón kívül.
- Esett arról szó a válogatás során valamikor is, hogy mi lesz abban az esetben, ha nem kerülsz be? Hogy megkeresnek-e később?
- Már az első forduló környékén, mikor az adataink nyilvántartásba vételéről szóló szerződést írtuk alá, akkor említésre került. Hogy erre mennyi az esély, azt nem tudom, mindenesetre én bízom benne, mivel veszíteni nem veszíthetek vele. A nekem küldött utolsó, a „Sajnálattal értesítjük…” kezdetű levél zárásául áll: „A fenti eredmény ellenére, miután megszerezte a diplomáját, szívesen vennénk egy újabb találkozást Önnel.” Ez elég diplomatikus szöveg, bár reménnyel is kecsegtető. Amúgy a 24 bejutóból körülbelül 15-en voltunk a felsőoktatásból, szóval akár lehet is benne valami. Ha elvégzem a főiskolát, biztosan megkeresem őket. És akkor majd minden kiderül.