Janzsó Barbara képei a Volksbankban

2005.12.10. 10:10

Janzsó Barbara képzőművész tárlatával második alkalommal lép fel fiatal művészek mecénásaként Szombathelyen a Volksbank. A pénzintézet Thököly utcai fiókjában február végéig tekinthetők meg a képek.

Janzsó Barbara


A megnyitón Forró Péter fiókigazgató mutatta be a bank rövid történetét, majd Nemes Gáspár germanista méltatta az alkotót:

Janzsó Barbara műveivel a tudatalatti szinten érinti meg a befogadót, nem a valóságot jeleníti meg, hanem valóságot teremt. Ezek az alkotások a női lélek önmagát képviselő, katartikus élményt adó önreflexiói – hallottuk.

Erdős Attila a bank régióvezetője a pénzintézet fejlődéséről szólva elmondta: A bank egy olyan időszakban jelent meg hazánkban és bővítette fiókhálózatát, mikor a versenytársak többsége úgy gondolta, nem ez a fejlődés útja. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a Volksbank jól döntött, mikor tevékenységében hangsúlyt helyezett az emberekkel való személyes kapcsolatra.

A megnyitó után Forró Péter fiókvezető az ALON kérdésére elmondta, Nyugat-Dunántúlon 2001 szeptemberében nyílt a szombathelyi fiók, egy időben mosonmagyaróvári, soproni és sárvári fiókkal, ezeket követte 2003-ban a győri.

2006. január 1-től az eddigi harminc egységből álló fiókhálózat 42-re bővül, a Volksbank ugyanis megvásárolta az Általános Értékforgalmi Bank tizenegy egységét. 2007-re a pénzintézet szeretne az első 10 hazai bank közé bekerülni.

A fiókigazgató elmondta, évek óta kiemelten támogatják a kultúrát és a sportot. A szombathelyi fiók rendszeres szponzora a Joskar-Ola Napoknak, mecénása a Szentgyörgyi Szakközépiskola diáksport egyesületének, galériájában pedig a helyi művészeknek kínál megjelenési lehetőséget.

A bank nyitva áll a kezdő és bemutatkozási lehetőséget kereső művészek számára is.

Kattintson a képre a további művekért!

Janzsó Barbara






Janzsó Barbara (Szombathely, 1977): Végzettsége szerint dísznövénykertész, de már gyermekkorában eljegyezte magát a képzőművészettel. A kezdeti időszakban filccel készített rajzokat, majd a felhasznált anyagok és alkalmazott technikák repertoárja bővült. Elsősorban tussal, szénnel, krétával készített nonfiguratív alkotásokat. A művészi útkeresés során talált rá az üvegre, ami alkotói fantáziájának legjobban megfelelő – napjainkban is használt – kifejezőeszközévé vált. Bécsben a Művészeti Főiskola kurzusán tanulta meg a Tifany üvegtechnika használatát. Használati- és dísztárgyakat egyaránt készít Tiffany technikával, a különböző típusú üvegek kombinált felhasználásával egyéni karaktert alakított ki. Önálló kiállításai voltak Szombathelyen és Bécsben is.
.