Szerdán este Cseh Tamás penget az OMK-ban

A dalok azok a régiek…Cseh Tamás és Bereményi Géza művei nem változtak. Nem mintha nem lennének maiak, nem mintha nem felfoghatatlanul új életünkről szólnának. De a hangfekvésük a régi, a mostani műsor, pontosan illeszkedik a korábbiakhoz, akár a hetvenes évek közepén született elsőhöz : újabb levél megy Irénnek. Felbukkan az ócska cipő, a legeslegelső régi dalból, ami még Cseh Tamás Iskola utcai albérletében született, Désiré még őrzi ezt a lábbelit, ami már akkor is ócska volt – igaz, ereklyeként őrzi, Antoine-t pedig nem érdekli, de itt van. Folytatódnak, itt vannak a szerepdalok, a nagyvárosi balladák, az ironikus-szarkasztikus „víg balladák”, „aktuális nóták” s a szemérmes önvallomások.

És a dalok most is sokkal okosabbak, mint mi, ez is olyan, mint régen, ezért lehet beléjük kapaszkodni.

És a régi Cseh Tamás is. Előadás előtt ugyanaz a kézremegéses izgalom fogja el, mint a legelső fellépés előtt. Úgy jön ki, és aztán úgy fejezi be a dalokat, olyan félszegen-sután, kisfiús mosollyal, ahogy régen egy klubban. És előadás után ugyanúgy ül le a büfében borozni, ismeretleneket is meghívva egy pohárra, akik onnantól már nem is ismeretlenek. És ugyanolyan felelősségtudattal énekel, mint egykor, mint mindig.