Hirdetés

Két Vas megyei is a Világ Igazai között - részletes

2005.12.14

Egy izraeli kormányoldal arról számol be, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet újabb 13 magyar embernek, közülük tízüknek posztumusz ítélte oda a Világ Igaza kitüntetést. Közülük két Vas megyei is van: a szombathelyi Dr. Prugberger József és a kőszegi Őri Wachter István. December 14-én szerdán nagyszabású ünnepség keretében adták át a díjakat.

Hirdetés

Szoboravatás

A „Világ Igazai” címet Izrael állam adományozza 1953 óta azoknak, akik a nácizmus idején zsidó életeket mentettek – olvasható az Erec.hu oldalon. A világ 34 országában eddig 18262 embert tüntettek ki. A kitüntettek az Igazak érmét kapják: ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet Izrael külföldieknek ad. Nevüket ezen kívül megörökítik a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelyen, s ugyanott fát ültetnek emlékükre.

A kitüntetettek között az idén két Vas megyei, a szombathelyi Dr. Prugberger József és a kőszegi Őri Wachter István található. A kitüntetéseket egy több helyszínen zajló ünnepség keretében adták ma át. Izrael állam követét fogadta a szombathelyi polgármester, szobrokat avattak a megyei kórháznál (képünkön), fogadás zajlott a püspöki palotában és ünnepi emlékülés volt a Bartók Béla teremben.

Az izraeli külügyminisztérium egyik oldalán megtaláltuk a két „Világ Igaza” történetét. Alatta keretben Ipkovich György polgármester ünnepi beszéde található, amiből újabb részletek tudhatók meg.

Dr. Prugberger József Szombathely Város és Vasvármegye Közkórházának alapító főorvosa és a 113 ágyas tüdőosztály létrehozója. Jó barátságban volt Dr. Görög Dénessel, a patológiai osztály és laboratórium vezetőjével. A Görög család katolikus hitben élt, gyermekeik Klára és Sándor vasárnaponként misére jártak.

1944 tavaszán hallotta a két gyerek először azt a szót, hogy "zsidó". Görög Dénes érzékelve a veszélyt, megkérte kollegáját és barátját Dr. Prugberger Józsefet, hogy a két gyermeket, Sándort és Klárát helyezze biztonságba. Görög Klárát a szombathelyi annunciáta nővérek zárdájába, míg Sándort Kőszegre az Isteni Ige Társasága nevű missziósházba vitte, ahol Őri Wachter vette gondozásba. Dr. Görög Dénest, a feleségét és a nagymamát gettóba zárták. Klára a zárdában tüdőgyulladást kapott és kórházba kellett vinni. Dr. Prugberger osztályára került és a főorvos utasította az ápolókat, hogy csak Klára keresztneve szerepeljen a kórlapon.

A kórház egyik altisztje feljelentette, hogy a kórházban fekszik a zsidó főorvos lánya. Egyik éjszaka egy német tiszt és egy nyilas a kezelőorvos tiltakozására elhurcolta betegágyáról a 13 éves kislányt és a gettóba vitte. A családot Auschwitzba deportálták és senki sem tért haza. A 11 éves Sándor Kőszegen a családból egyedüliként túlélte az üldöztetést. A ma 72 éves Görög Sándor akadémikus, a kémiai tudományok címzetes professzora.

Ipkovich György ünnepi beszéde:



Tisztelt Kitüntettek, Emlékezők!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A rendszerváltás óta hivatali elődeim és jómagam is erkölcsi kötelességünknek tartottunk, hogy július 4-én a szombathelyi zsidóság deportálásának napján, a gyásznapon személyesen megjelenve képviseljük a városi közgyűlést és a Polgármesteri Hivatalt.

Jelenlétünknek azonban, nem titkolom mindig akadt kínos, kellemetlen pillanata. Ugyanis azt a testületet, azt az apparátus testesítettük meg, amelynek elődje meghatározó szerepet játszott a tragikus 1944-es esztendő helyi eseményeinek alakításában, így a városi és megyei zsidóság gettóba terelésében és deportálásban. A megbocsáthatatlan bűnökkel, a ránk hagyományozódott felelősséggel kellett szembesülnünk minden alkalommal. Még akkor is, ha ez a felelősség számunkra már csak metafizikai.

Tudjuk, hogy az akkor és ott történt dolgok örök sebet ejtettek a túlélők és leszármazottjaik lelkében és a város becsületében.
Mostani pillanat és alkalom, a mai emlékezés azonban más. Nagyon más. Egyszerre van bennem az emlékezés szomorúsága és a büszkeség érzése.

Tudniillik az, hogy a vészterhes időkben mégis csak akadtak bátrak a vármegye városaiban, akik dacolva a korszellemmel és a törvényi előírásokkal életük kockáztatásával hajlandók voltak embertársukon, kollégájukon, azok gyermekein segíteni.

„Oly korban éltem én e földön.
Mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
S ki néma volt netán csak lelkesedni rest,
Már azt is gyűlölték, akár a pestisest.”

– írta Radnóti Miklós 1944. májusában gyakran idézett Töredék című költeményében. S valóban e megkapó sorok lényegre törően adják vissza a kor hangulatát. Még a kívül állni akarok és a passzívak elleni utálat, ellenszenv valóságát is. Az „Oly korban”, amikor még a hallgatáshoz is merészség kellett, hát még a cselekvéshez.

A Megyei és Városi Kórház alapításában részt vevő dr. Görög Dénes orvosprofesszor és egyetemi magántanár családjának magántörténetében bele sűrűsödött a múlt század első felének drámai magyar históriája. A mindkét ágon értelmiségi família (a Görög és a Szemző család) a dualista korszakban még erénynek számító asszimilációs utat követte. Magas szintű szakmai munkájukkal a magyar hazát és szűkebb pátriájukat, Vas megyét szolgálták.

Mindez a mechanizmus a zsidótörvényekig kisebb- nagyobb kellemetlenségekkel, de működött. Aztán jött a nagy - megkülönböztető törvényekben testet öltő - koreszme: a fajiság, annak minden következményével.

A család a kor polgári felfogásának megfelelően természetesen mélyen eltitkolta keresztényként nevelt gyermekei előtt a származásukból eredő hátrányokat, veszélyeket. Csak a német megszállást követően szembesültek a gyerekek a valós tényekkel, de nyilván annak várható következményeit nemcsak ők, de talán még a felnőttek sem foghatták fel. Egyrészt, mert azok a hírek, amelyek a zsidóság deportálásáról és legyilkolásáról keringtek még a világháború irracionalitás világában is hihetetlennek tűntek. Másrészt, a keresztény hitre tért zsidók az utolsó pillanatig bíztak a kivételezettség reményében. Abban hogy rájuk nem vonatkoznak majd a rendeletek, nem kell gettóba vonulniuk. Maga dr. Görög Dénes is kezdeményezője és aláírója volt annak a kérvénynek, amelyben magát az esztergomi érseket Serédi Jusztinián hercegprímást kérték fel, hogy a szászezresre taksált közösség érdekében járjon közbe a miniszterelnöknél és a kormánynál.

De vagy Görög Dénes, vagy keresztény barátai, orvoskollégái nem hittek e megoldás lehetőségében, mert ezzel párhuzamosan önállóan is cselekedetek.

A Görög család leányát az akkor 13 éves Klárát a szombathelyi Annunciáta nővérekre gondozására bízta, míg Sándort Prugberger József orvos személyesen szállította Kőszegre, ahol Őri-Wachter István az Isteni Ige Társasága missziósház főnöke vette nemcsak pártfogásba, de védelmébe is.

A sors és a besúgók aztán másképp alakították a történetet, mert az Annunciáta nővérek rejtegette Klára megbetegedett és a megyei kórházba került, ahonnét a helyi rendőrség embere a gyermeket az ügyeletes orvos és nővér tiltakozása ellenére elvitte a gettóba. Majd 1944 júliusában a többi itt élő zsidóval együtt Auschwitzba került. A családtagok közül csak a nagynéni élte túl a pokoljárást.

Görög Sándor a missziósház falai között élte túl a háború borzalmait. S, hogy szüleivel, testvérével mi történt, csak a háború után tudta meg. Megmenekülését két férfinek Prugberger József kórházi főorvosnak és a kőszegi missziós ház vezetőjének Őri Wachter Istvánnak köszönhette. Ők valóban bátor és a szó legnemesebb értelmében férfias tettet hajtottak végre. Személyes biztonságukat is kockára téve jutatták el az akkor 11 éves nebulót az Alpokaljai városba és gondozták, rejtegették a háború végéig.

Jóleső érzés, hogy az 1953-ban az Izrael Állam alapította Világ Igazainak kitüntetését 10103-ként városunk polgára néhai Prugberger József és néhai Őri Wachter István is megkaphatta. Tudom, ha itt lehetnének, ha megérték volna e napot, akkor feszélyezve, kellemetlenül éreznék most magukat. S talán csak ennyit mondanának: nem ezért tették. Így igaz! De ez egy ilyen kitüntetés, ezt csak azok kaphatják meg, akik önzetlenül voltak képesek másokon segíteni, mások életét megmenteni.

S szerénységük miatt már a kitüntetés kezdeményezést is elhárították volna maguktól. Igen, - ez valahol talán így természetes. S azért, hogy ez a mai ünnepélyes alkalom megvalósuljon nemcsak egy életet megmentő bátor tett szükségeltetett, hanem egy lendületes civil kezdeményezés is, egy kitartó személy, aki szívügyének és erkölcsi kötelességnek tekintette az ügy véghezvitelét. Az ügyet, amely arra emlékeztet immáron mindenkit, hogy komor vészterhes időkben is akadtak bátrak, akik tudták az első emberi parancsot.

Nyilván itt és most van a pillanata annak, hogy szóljak arról, amiről máshol és máskor talán nem illik. Azon „névtelenek” tucatjairól, akik tudatosan akartak névtelenek maradni, s akik mégis csak mertek bátrak és igazak lenni, és minden katonai és hatósági tiltó parancs, fenyegetés ellenére segítettek az 1944-45-ben a vármegyébe vezényelt zsidó munkaszolgálatosoknak. Generációkról generációkra adományozódtak a rejtélyes szóbeli történetek, kenyérről, zsírról, élelmiszerekről, ami a lesoványodott, lerongyolódott munkaszolgálatos emberroncsoknak adtak.

S amely lehet, hogy csak a fájdalom enyhítésére volt elegendő, de lehet, hogy reményt és életeket tartott meg. Mert az őszinte, igaz segítőszándék az mindig titkos.

Azok az emberi drámák, amelyek itt a nyugati határszélen történtek a világháború végén a kamasz kortársakban egy életre szóló traumát jelentettek, de láthatták őseink bátorságát, emberségét, amelynek mélységét csak felnőve, megöregedve értettek meg. Talán nem sértek meg senkit, ha a kitüntetés kapcsán azok emberi jóságát is elismerik, aki sohasem akarták, hogy nevüket megismerhesse az utókorr.

A Világ Igazainak kitüntetését tudjuk, azok kaphatják, akik zsidó életeket mentettek a soá idején. Azok, akik tudták, hogy a bátorságnak mindig csak jelen ideje van.

„…mert, ami volt, annak más távlatot ád a halál már…” – a lírai bölcsesség igaz történetünkben is. A biztosabb életbe maradás reményében gyermekükről lemondó szülők és az életét kockáztató embermentők tették, a leszármazottak, a rokonság mostantól más tündöklőbb fényben láthatja.