Leteszteltük: IntTalk, az ingyenes magyar internet-telefon

2005.12.26. 19:04

Minden magánember számára ingyenesen letölthető és szabadon használható a magyar fejlesztők által összehozott új internetes telefon, az IntTalk bétaverziója. Az ALON letesztelte a programot, ami működik, előnyei is vannak, de a hanyatt eséstől nagyon messze vagyunk.

IntTalk


Skype: A példakép

Az elmúlt évek számítástechnikai sikertörténetei közül is kiemelkedik a Skype karrierje. Amikor közel két évvel ezelőtt felhívtuk olvasóink figyelmét az ingyenes internetes telefonálást lehetővé tevő programra, azt sejtettük, hogy a legendás Kazaa fejlesztői által írt, akkor mindössze 6 megabájtos program megboríthatja a telefonpiacot, azt viszont nem, hogy a Skype szinte elképzelhetetlenül sok pénzért, 2,6 milliárd dollárért, azaz több mint 500 milliárd (!) forintért cserél majd gazdát. Pedig ez történt néhány hónappal ezelőtt, így a kis telefonos program boldog tulajdonosa jelenleg a magyar internetezők számára – egyelőre - meglehetősen ismeretlen, a tengerentúlon viszont rohamosan terjeszkedő Ebay aukciós portál.

A laikus számára egyáltalán nem egyértelmű, miért ekkora üzlet az, ha valaki ingyenesen letölthető és ingyenesen használható telefonprogramit birtokol. Nos, a helyzet az, hogy a telefon bizonyos szolgáltatásai (üzenetrögzítés, a hagyományos és mobil telefonokkal való kommunikáció), pénzért vehetők igénybe, és nyilván a piaci előny sem elhanyagolható, főként mivel egyes – és igencsak hihető - jóslatok szerint a mai értelemben vett telefonálás néhány éven belül elhalálozik.

Mások is nekiálltak

A fentieket figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy a témára mások is rámozdultak. Ma már több tucatnyi olyan telefonprogram létezik, ami lehetővé teszi, hogy számítógépünkkel az internetre csatlakozva élőbeszédben is tudjunk kommunikálni más számítógépekkel, vagy akár hagyományos és mobiltelefonokkal. Tavaly februárban mi is leteszteltünk egy komolyabb aspiránst, a Neophone x-t, hogy megállapítsuk: maradunk a Skype-nál.

Az üzletben rejlő iszonyatos lehetőségek a magyar fejlesztőket is megihlették. Itt van például úttörőnek - a T-Online Klip programja más tészta – az IntTalk, amely tesztverziója szabadon letölthető és használható minden magánember számára.

Nagyon béta

Egy próbát megér a hír, gondoltuk, és gondoljuk most is, habár némileg mást kaptunk, mint amire számítottunk.

Az IntTalk honlapja kétségtelenül professzionális, pont olyan, mint amilyennek egy ilyen oldalnak lennie kell: néhány másodperc alatt megtaláljuk azt, amit keresünk. A programról szóló alapvető információk ésszerű és könnyen áttekinthető pontokba szedve, és a letölteni való próbaverzió is orrunk alá van dugva. Szeretjük az ilyent.

A program maga hihetetlen kicsi, tömörítve 1,24 megabájt, azaz egy flopira ráfér, és kicsomagolva sincs 3 mega.

Eddig rendben is van, ám mielőtt elindítjuk, nem árt emlékezetünkbe idézni, hogy mindez béta, azaz próbaverzió. Sajnos ezt később is többször meg kell tennünk, annyiszor, hogy óhatatlanul felvetődik a kérdés: Szerencsés volt-e egy ilyen korai szakaszban a fejlesztőknek nyilvánosság elé tárni a programot.

Nem tudjuk például, hogy a telepítés nélküli futtatás lehetősége megmarad-e később. Nekünk tetszik, főleg azért, így akár számítógépünktől függetlenül, egy pendrive-ról is használható az IntTalk, ami nagyon nem hátrány. Azt tudjuk, hogy a jelenlegi regisztráció nélküli használat majd megszűnik, azt viszont nem, hogy ebben a formájában marad-e a bejelentkezett felhasználók ablaka. Meglehetősen furcsa, hogy a program bekapcsolása után nevünk azonnal feltűnik mindenki ablakában, és viszont. Egyelőre kevesen vannak egy időben online – a tesztidőszak alatt átlag 3-5 embert láttunk -, de több ezer felhasználó esetén ez igencsak érdekes lenne, főleg mivel minden ki- és bejelentkezőt egy felbukkanó kis ablak jelez a monitorunk jobb alsó sarkában. A programnak egyelőre telefonkönyve sincs, ezt az alapszolgáltatást célszerű lett volna beletenni már a béta verzióba is.

Valószínű telefonkönyv hiányából fakad a hívás kezdeményezés jelenleg kissé körülményes módja is. Vagy begépeljük a nevet, vagy kiválasztjuk a listáról és utána a baloldali nyílra klikkelünk. Egyik sem túl elegáns megoldás.

A kezelőfelület más miatt is kidolgozatlannak tűnik. Nemcsak arról van szó, hogy a merev, szögletes, dobozos megoldás nem túl barátságos, hanem hogy például csak hosszú idő múlva tűnt fel, hogy a jobboldal legszélén egy rejtett nyíl bújik meg, ahonnan a programbeállításokhoz lehet jutni. Itt lehet adatainkat módosítani, szkineket, csengő hangokat választani. Bár a cég hangsúlyozza, hogy a külalak csak afféle demó, mert egyedi igények szerint alakítható, átszabható, az kijelenthető, hogy ebben a formában nem csinál nagy kedvet a használathoz.

Egyedi vonások

Ami a lényeget illeti: a program működik. A hangminősége elmarad a Skype-tól, ami valószínűleg annak a tömörítési eljárásnak köszönhető, ami lehetővé teszi, hogy akár modemes internetezők is használhatják az IntTalk-ot. Még ha a világ nem is erre halad, ez kétségtelenül előny lehet olykor, minthogy az is, hogy a beszélgetéseket egy klikkelléssel felvehetjük, elmenthetjük. Ez utóbbi a céges felhasználóknak lehet fontos, mint ahogy az a vonzó, egyelőre csak beígért lehetőség is, hogy a beszélgetéseket majd titkosíthatjuk. Később indul a „normál” telefonokkal való kommunikáció lehetősége is, a megszokott pre-paid rendszerben. (Előbb be kell fizetni a pénz, amit majd letelefonálhatunk.)

Még mielőtt bármilyen konzekvenciát vonnánk le a program kapcsán, fontos megjegyezni, hogy az IntTalk jól láthatóan – titkosítás, konferencia beszélgetések, partnerkapcsolat erősítése stb. - elsősorban a vállalati piacot célozza meg. Ez elméletileg korlátlan lehetőségeket jelent, nem utolsósorban azért, mert az a szegmens egyelőre mostohagyereke az internet alapú telefonálásnak. Érdemes tehát dolgozni az ügyön. Mi egyelőre maradunk a Skype-nál.

Inttalk.hu

Korábban:

Kipróbáltuk a Skype ingyentelefont!
Skype Out: Telefonálás fillérekért
Neophone-x – Újabb ingyenes internetes telefon
.