Nyugatról újabb havazás várható

2006.01.04. 20:46

A Dunántúlon hidegfronti hatás érvényesül, míg a keleti területeken melegfronti hatásra kell számítani, de átmenetileg mindenütt gyengül a fronthatás. A közlekedés időjárási feltételei a nyugati területeken továbbra sem javulnak.

Így talán kevesebben panaszkodnak fejfájásra, fáradtságra, levertségre, vagy éppen nyugtalanságra. Rosszullét is inkább csak a szív- és érrendszeri problémákkal küszködőknél fordulhat elő. A nyirkos időben azonban továbbra is gyakoriak a reumatikus panaszok, a napsütés hiánya pedig erősítheti a depresszióra való hajlamot.

A közlekedés időjárási feltételei a nyugati területeken továbbra sem javulnak, ott újabb -bár egyelőre nem nagy mennyiségű - havazást okozhat gondot. Másutt havas eső, szitálás, illetve páralecsapódás miatt lehetnek csúszósak az utak.

Főként északon, északkeleten kell tartós ködfoltokra számítani. A frontérzékenyeknél a szokásosnál nagyobb a reakció idő, ami veszélyforrást jelent a közlekedésben.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, 1 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 4 fok között alakul.
.