Nem kegyelmezett az MSZP: Kiss Péter és Lady N az MMIK-ban

Mottó:

Most arra kérlek, hogy hallgass meg végre
Most arra kérlek, hogy ne szakíts félbe
Most arra kérlek, hogy adj nekem sanszot,
Ha megszólítlak, ne fordítsd el az arcod

Csak annyit mondj, hogy mit akarsz tőlem
Csak annyit mondj nekem, de nagyon bőven
Csak annyit mondj, hogy tudsz-e nevetni
S ha megszeretlek, hűséges lenni

(Korda György és Balázs Klári: Mamma Maria)


A politizáló nyugdíjasok országa

A szerkesztőségi kenó-sorsolás az én nevemet dobta ki, így aztán péntek délután araszolva próbálok parkolót találni az MMIK parkolójában, ekkor még nem sejtve, hogy miért is oly nehéz mutatvány ez.

Mert bármily hihetetlen, e jobb sorsra érdemes művelődési intézmény színházterme a várakozásokkal ellentétben cseppet sem kong az ürességtől, a szocialisták hívó szavára full ház van, olyannyira, hogy sokadmagammal már csak a sorok melletti lépcsőn kapok állóhelyet.

Először az villan át az agyamon, hogy korábban kellett volna jönnöm, aztán megnyugtatom magam, hogy semmi értelme nem lett volna, a helyemet úgyis át kellett volna adnom. Az átlagéletkor ugyanis vígan hatvan év felett van, ahogy ez már a szocialisták rendezvényein lenni szokott. Magyarország amúgy jó eséllyel pályázhatna a „politikailag legaktívabb nyugdíjasok országa” címre, azzal a belső használatra szánt kiegészítéssel, hogy a Fidesz rendezvényein átlag 10 évvel alacsonyabb az átlagéletkor, 20 százalékkal drágábbak a viselt ruhák és az arcokon 30 százalékkal kevesebb a gond okozta kelet-európai ránc.

Gyurcsány szelleme a vásznon

Mikor lekapcsolják a villanyt, riadtan észlelem, hogy a digitális diktafonon nincs elég hely az elkövetkezendő két órára, így a szerkezet lázas buzerálásába kezdek, ami a sötétben nem is olyan egyszerű. Közben a színpadi kivetítőn elindul a hangulatteremtő PR-film, amit hazai pályán először Orbán Viktornál láttam, amikor éppen a nemzeti petíciót erőltette, ha még emlékszik valaki ilyesmire.

Buzerálás közben néhányszor sikerül felnéznem, hogy lássam, Gyurcsány Ferenc éppen mit csinál a vásznon. Általában elvegyül a néppel, főként nyugdíjasokkal, kezet fog, sétál az utcán, megnyerően mosolyog. Ha nem ő, akkor Hiller István vagy Gyurcsányné. De leginkább mégis Gyurcsány, ami előrevetíti az okosok jóslatát, hogy itt klassz kis amerikai stílusú kampány lesz, a csúcsvezetőkre kihegyezve, unalmas stúdióbeli szakértői esti mesék helyett látványos showműsorok, lufikkal és playback popzenekarokkal. A nép komázni fogja.

Kiss Péter házhoz viszi és utat épít

Ekkor még úgy tűnik, Kiss „Autópálya” Péter lesz az est főszereplője. A kancelláriaminiszter egy közepesen hosszú és közepesen unalmas beszédet prezentál a jelenlevőknek.

„Jó látni, hogy ilyen sokan vannak, és lehet látni az országban, hogy egyre többen támogatnak bennünket” – kezdi a politikus, majd biztosít mindenkit, a párt rendezte a sorait. Ezután hallunk a több mint száz lépésről, az emberekről szóló politikáról, az EU csatlakozás esélyeiről, a brüsszeli plusz egymilliárdról, nem részletezem tovább, mindenki el tudja képzelni.

A mondanivalót aktualizálandó Kiss Péter arról is beszél, hogy amikor itt gyerekeskedett, olyan házban lakott, ahonnan az erkélyről át lehetett látni Ausztriába, ahol minden nyugodtabb, rendezettebb, emberségesebb és élhetőbb volt. Az itt élők is megérdemelnének egy ilyen életet - mondja -, de arról nem esik szó, hogy ezt a nemes célt korábban miért éppen a KISZ keretein belül próbálta kiharcolni.

Kiss Péter szerint olyan időszak következik, ahol nem az ígéretek versenyére van szükség, ahol nem csak a beszédek állnak egymással szemben, hanem a teljesítmény, hogy ki mit csinált, amikor kormányon volt. Szép gondolat ez is, csak hát betarthatatlan: mindkét félnek kínos lenne egy ilyen mérce, meg amúgy is mindegy, ziher, hogy néhány hét múlva mindkét térfélről ígéret-cunami fog ránk zúdulni.

„Házhoz kell vinni a politikát” – halljuk aztán egymás után többször is, amiről pontosan nem tudjuk, mit jelent, a magyarázó szavakból - „család”, „barátok”, „lépcsőház”, „munkahely”, „arcunkat adva hozzá” - az jön le, hogy a szocik szakítani kívánnak a korábbi magánéleti szemérmességükkel, és a Fidesz-féle becsengetős, aktivistás kampánnyal is kalkulálnak, mindannyiunk nagy örömére.

Ezután terítékre kerülnek a jövő ködébe vesző nagyszabású elképzelések, amelyet minden helyi újságíró kívülről fúj. Hogy Szombathely nemcsak Nyugat-Magyarország, hanem Kelet-Ausztria egyik fontos központja lesz, hogy lesz új Borostyánkő út, M9-es, M8-as, 86-os, szombathelyi egyetem. Ha mindez így történik, akkor gyors javulás és európai bérek is lesznek. „Mi meg tudjuk csinálni” – nyugtat meg minden kétkedőt a miniszter, ami különösen merésznek tűnik annak fényében, hogy néhány héttel korábban pont ő nem törte össze magát a fejlesztési pólus ügyében - még a látszat kedvéért sem -, a főiskola meg a legjobb úton halad az irányba, hogy az „egyetem” felirat helyett a „szakmunkásképző” táblát tiplizzék be a bejáratánál néhány éven belül.

Képviselőjelöltek bevonulása

A bő tízperces beszéd után a jelenlevők megismerhették a szocialisták Vas megyei jelöltjeit. A megyei listát Ipkovich György, Szombathely első embere vezeti, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy bérelt helye van a következő parlamentben. Egyébként ő lesz a vasi szocialisták arca a kampányban, amire a polgármester annyit jegyez meg, „hozott anyagból ilyent lehet csinálni”. A többi jelölt sanszai korántsem ilyen fényesek. Szombathely kettes körzetében Gaál Angelika veszi fel a kesztyűt a Fidesz erős emberével, Hende Csabával. A politikusnő kétségkívüli előnye lehet az, amit magával kapcsolatban megjegyez a bemutatkozásnál, hogy „a parlamentben is szükség van csinos, fiatal nőkre”. A megállapítás ettől függetlenül hülyén hangzik a színpadon kimondva.

Bemutatásra kerül még a három „vidéki” jelölt. A kőszegi Rába Lászlóról megtudjuk, hogy „járművezetői oktatói cége van”, a sárvári Szabó Lajosról, hogy „nem kell bemutatni”, a körmendi Márkus Imréről, hogy „igazi úriember”, „kemény érdekérvényesítő”, aki korábban a járműjavítóban dolgozott. Mit mondjunk, egyiknek sem lesz könnyű dolga, érdekes lenne eljátszani a gondolattal, hogy a fogadóirodáknál mennyit adnának a befutásukért.

Megemlítődik még a szabaddemokrata Hankó Faragó Miklós neve is, akit a szocialisták Szombathely első választókörzetében támogatnak, s aki „ha itt lesz az ideje”, majd felbukkan a szocialisták között. Mert hát pénteken nagyon nem bukkant fel. Talán sejtett valamit a folytatásról.

Barátság, szeretet, szerelem, MSZP

Mert a fenti események mindezidáig mindössze huszonöt percet tettek ki, azt est elkövetkezendő része – nem egészen váratlanul – az abszurdba kanyarodik. Az MSZP programszervezői nem ismernek kegyelmet, ha kulturális körítésről van szó.

Először Éles István humorista pattan a színpadra, aki évek óta abból él, hogy Torgyánt utánozza. Most is ezt teszi, beágyazva egy alibi keretbe, mely szerint a négy országos párt vezetője nyilatkozik a jelen helyzetről. A Torgyán-paródia annyira nem rossz, értékéből csak az von le, hogy jelenleg a kisgazdák mindennek nevezhetők, csak országos pártnak nem.

Torgyán előtt még - paródia gyanánt - megszólal Orbán Viktor, Kuncze Gábor és Hiller István. Az előző kettőt még sikerül egy közepesen tehetséges gimnazista szintjén hozni, az utóbbi végképp felismerhetetlen, a mellettem levő idősek böködik is egymást kérdő szemekkel, hogy vajon kit is utánoz Éles, mert mintha nem Gyurcsány lenne.

De a java, az est fénypontja csak most következik.

A legújabb kori politikai kampányokban már nélkülözhetetlenek a könnyűzene sztárjai: Tony Blairnek - még az iraki háború előtti választásnál - sikerült maga mellé állítania az egész britpop-szcénát (meg is nyerte), John Kerrynek az értelmes amerikai csapatokat (el is vesztette). Magyarországon mintha azon versengenének a pártok, hogy ki tud gázosabb előadókat felmutatni. A Fidesz leigazolta Ákost és az Eddát, az SZDSZ a még ennél is röhejesebb Pa-Dö-Dö-t. Fel volt hát dobva a labda a szociknak, akik azonban sikeresen megtalálták a választ a Korda György és Balázs Klári kettősben. Na, ezt überelje valaki, ha tudja. Rajtuk már 25 éve lehetett röhögni, már szüleim is ezt tették, tuti befutók hát.

A páros péntek este sem hazudtolja meg magát. Korábban indul a playback, ezért konferálás nélkül, rohanva érkeznek a színpadra, Korda a lendület hevében a mikrofont is feldönti. Klárika meghökkentően jól tartja magát, de ez sem segít azon, hogy maga a műfaj hallatán kiveri az ember tarkóját a hideg, amihez még hozzá kell számítani Gyuri bácsi ingerlően negédes stílusát.

A műsor alatt a politikusok felszívódnak, kivétel néhányukat, akik az első sor közepére szorultak. Szücs Gábor frakcióvezető lelkesen tapsol, ellenben Nemény András alelnök komor arca azt sugallja, talán most bánja először, hogy a politika ingoványos talajára merészkedett. Az hallotta az öregektől, hogy sokat kell nyelni, na de hogy ennyit?

Mindeközben egymás után jönnek az idiótábbnál idiótább számok, Fehér galamb, Lady N., Mamma Maria, A Nap kapujában, no meg a Titanic betétdala magyarul. Háttérben a színpadon jól kivehető a „Közös értékeink” szlogen. Meggyőző, no.

A számok között a házaspár rövid párbeszédekkel szórakoztatja a szocialista nyugdíjasokat. Közöttük is legfontosabb, hogy az ő elvük a „barátság, szeretet, szerelem”, és a remények szerint MSZP zászlaján ugyanezek az elvek vannak. Nem kevésbé figyelemre méltó adalék az a vallomás, hogy Balázs Klári eredeti neve Boros, apja szombathelyi születésű, aminek következtében Korda György városunkban kérte meg a hölgy kezét, egy csülök mellett. Kéretik nem elfelejteni, úgyis Szombathely arcát keressük.

A szűk háromnegyed órás műsor végeztével pár perc erejéig ismét a képviselőjelölteké a színpad, akikről az esztrádműsor hevében közben valószínűleg teljesen megfeledkezett a nagyérdemű. Akiket - hogy az est végkicsengése mindenképpen pozitív legyen - az MMIK előterében egy állófogadás vár, ingyen szendvicsekkel, ingyen üdítővel és ingyen borral.

Bizony, bizony, nehezen feledhető ez így együtt.