2006. január 12-én dél körül az alsóújlaki körjegyző telefonon tett bejelentést a Vasvári Rendőrkapitányságra, hogy négy ismeretlen a falut járva a házakhoz bekérezkedik. Erőszakos módon, különböző legendákat kitalálva csapták be az embereket.
Ezek között volt például, hogy a gázművektől jöttek és megnéznék a vezetékek állapotát vagy, hogy az önkormányzat küldte őket és az udvaron lévő tűzifát jöttek összevágni, illetve a földhivataltól jöttek és a telek végében lévő földterületet szeretnék felmérni.
A földhivatalra való hivatkozás rossz ötlet volt a tettesek részéről, mivel Alsóújlakon az egyik Csurgói utcai lakoshoz nem sikerült bemenniük ezzel az ürüggyel. A háziak kiutasították őket és megtették a kellő értesítést.
A gyors rendőri intézkedés következtében még a helyszínen sikerült elfogni P.Zs. kisasszonyfai lakost, a társaság sofőrét, viszont másik három társa gyalog elmenekült, majd a 8-as főúton autóstoppal, mint utóbb kiderült Veszprémig jutott.
Amíg az elfogott személyt a vasvári rendőrök kihallgatták, újabb bejelentés érkezett, hogy Alsóújlakon a temetés idején az Ady utcai lakóházban jártak ismeretlenek, akik a lakást összeforgatták. P.Zs. kihallgatása során elmondta, hogy járt társaival az Ady utcában is.
A négy férfi Pécsről és környékéről érkezett, pontos adataikat a vasvári rendőröknek sikerült gyorsan megállapítani és a környező kapitányságokat értesíteni. Ennek eredményeként az ajkai rendőrök jelezték, hogy a kérdéses gépkocsit járőreik már látták elhaladni, így veszprémi körgyűrűnél a veszprémi járőrök megállították, igazoltatták a három szökésben lévőt, miközben egyikük a közeli erdőbe menekült, ahol hamarosan elfogták.
A férfiakat előállították, az erdőbe menekülőről pedig kiderült, hogy a pápai nyomozók már körözik hasonló bűncselekmények miatt.